(Aion szemszöge)
Éjfélkor a megbeszélt helyen jelentem meg a társaimmal együtt. Mindenki azt találgatta, hogy vajon kitalálhatta meg a lányt. Az egész helyiséget sustorgás töltötte be. Érkezésünk után nem sokkal a nagyúr is megérkezett. Mindenki fejet hajtott.
- Jó estét mindenkinek, ezen a csodás estén! Gondolom megkaptátok a hírt, hogy megtalálták az illetőt, akit kerestünk. Szeretnék gratulálni Aionnak és kedves csapatának a gyors cselekedésükért. Kérlek, fáradjatok ide mindannyian a jobbomra.
Megnyílt előttünk az út és mindenki irigykedve nézett ránk. Társaim mögöttem jöttek utánam.
- Nagy uram – hajoltunk meg mind a négyen, mielőtt elfoglaltuk volna a helyünket.
- Nos, ezzel megvolnánk, térjünk át egy fontosabb dologra. A keresett személy pedig egy nő. A neve Rosette Christopher. Két évvel ezelőtt halt meg apostolként, majd egy hónappal ezelőtt visszatért az élők közé. Hogy hogyan és miért az még számomra is titok. Árva, szülei nincsenek csak egy testvére van. Jelenleg New Yorkban tartózkodik, ki tudja mennyi ideig, mert utána lehetséges, hogy elhagyja a várost. Szóval, gyorsan kell cselekednünk. Szeretnék először is egy csapatot, aki önként vállalkozik arra, hogy elsőként próbálja a színem elé hozni ezt a nőt.
Azonnal több tízen rakták fel a kezüket. Végül egy öt fős társaságot választott a Sátán.
- Ti vagytok az elsők, akik elém hozhatjátok a lányt. A támadást hétfőn hajtsátok végre, addig is találjatok ki valami ötletet, hogyan akarjátok elrabolni. Élve kell a lány. A koordinátákat holnap elküldöm nektek, hogy merre találjátok a személyt. Addig a többiek türelemmel várnak, míg a csapat véghez nem viszi a feladatot. Mindenkinek meg lesz, majd a maga szerepe. Most mehettek. Hétfőn találkozunk újra itt, ebben az időpontban. Akkor kiderül, hogy sikerrel járt-e az első csapat.
A tömeg oszlani kezdett. Szemeimmel az első csapatot figyeltem, akik büszkén hagyták el a raktár területét. Elmosolyodtam.
- Hétfőn kiderül, hogy sikerrel járnak-e, de nem hiszem. A Magdaléna Rend egy elég erős Rend, de egy idő után ők maguk fognak nekem segíteni.
- Mire akar célozni, nagyuram? – kérdeztem felé fordulva.
- Kedves Aion barátom, egy idő után az emberek elfáradnak vagy inkább feladják a személyt, ha nem akarnak meghalni. A saját életük fontosabb, mint egy vadidegené – válaszolta kacagva.
„- Én azért ebben nem vagyok teljes mértékben biztos.” – gondoltam.
- Jól van. Menjetek haza, ti is pihenjétek ki magatokat. Nagy szükségem lesz rátok egy idő után – mondta, majd köddé vált.
Megfogadtuk a tanácsot és hazamentünk.
( Rosette szemszöge)
Szombat reggel Chrno karjaiban ébredtem. Felnéztem rá, de még ő az igazak álmát aludta. Elmosolyodtam. Kint már a madarak csiripeltek, köszöntve a felkelő napot. Finoman a kezét simogattam. Mocorogni kezdett, attól féltem, hogy felébresztem, végül aztán csak még közelebb húzott magához.
„- Ha most nem kéne Aionnal harcolni, gondolom, valahol vidéken élnénk békében és nyugalomban, távol mindentől” – gondoltam az arcát tanulmányozva.
Talán fél óra múlva Chrno ébredezni kezdett. Kinyitotta szemeit és elmosolyodott, mikor meglátott.
- Jó reggelt! – köszöntem.
- Neked is! Mennyi az idő? – kérdezte.
- Nem tudom, de szerintem lassan reggeli van, mert mint hallom a többiek is már fent vannak.
Kintről halk sutyorgás hallatszottak be.
- Szerintem is. Jól aludtál?
- Még sosem aludtam ilyen jól, mint ma este.
Összemosolyogtunk.
- Megyek, hogy áttudjál öltözni. Majd lent találkozunk reggelinél – állt fel mellőlem, kinyitotta az erkély ajtót.
Kintről kellemes idő jött be a szobába, finom virágillatot hozva magával. Chrno átszökkent a saját erkélyére. Bementem a fürdőbe átöltözni. Meglepődtem, mikor a sebem nem fájt annyira. Levettem a kötést és meglepődtem, már alig látszódott belőle valami. Egy kis karcolásnak tűnt az egész.
„- Ez meg hogyan?” – képedtem el. „- Majd utána járok a lányoknál.”
A seb gyors gyógyulásának köszönhetően, sokkal vidámabb voltam és könnyebben is tudtam mozogni.
Felöltöztem, majd lementem az étkezőbe, ahol Azmaria, Satella és Yuka volt ott.
- Jó reggelt! – köszöntem nekik.
- Neked is.
- Megkérdezhetem, hogy mivel lett bekenve az oldalam tegnap? – kérdeztem leülve egy székre.
- Persze. Ez a krém a hegységekben készült egy kis faluban, gyógynövényekből. Segíti a seb tisztán tartását és mihamarabbi gyógyulását – válaszolta Yuka.
- Értem. Köszönöm szépen. Nagyon hatásos. Már csak egy kis karcolás látszik.
- Az a jó. Ugyan, semmiség – legyintett, miközben friss kenyeret rakott az asztalra.
Kipillantottam az ablak előtt, ahol egy őr haladt el. Kate nővér tíz embert hagyott itt a biztonságom érdekében tegnap. Felsóhajtottam. Yuka kisétált az előszobába és belekapaszkodott a korlátba.
- Kész a reggeli! – kiáltott fel a fiúknak.
Néhány perccel később beszélgetve jött le a három fiú. Helyet foglaltunk az asztalnál és neki álltunk reggelizni.
- És, ma mit csinálunk? – kérdezte Azmaria.
- Az idő nagyon jó, lehetne kinti programot csinálni – szólaltam meg én is.
Satella elmosolyodott.
- Nekem van egy ötletem. Majd reggeli után megmutatom nektek – mondta.
Mindannyian kíváncsian néztünk rá egy ideig, majd újra a reggelire koncentráltunk. Az étkezés után, segítettünk Alfrédnek rendet tenni, majd a hátsó udvar felé vettük az irányt. Satella kilépett a teraszra és mi teljesen ledöbbentünk a látványon. Már itt voltunk egy ideje, de nem vettük észre, hogy a hátsó udvaron egy medence áll.
- Mióta van ez itt? – kérdeztem.
- Már vagy öt éve – válaszolt barátnőm.
- De hát idáig nem is láttuk.
- Persze, hogy nem, mert le volt takarva. Nos, mit szóltok az ötlethez?
Végig néztem a társaságon. Mindenki szája fülig ért, úgy mosolyogtak.
- Úgy látom, hogy mindenki benne van – válaszoltam mindenki helyett.
- Akkor jó. Van itthon néhány fürdő ruhám, szerintem pont annyi, ahányan vagyunk. Gyertek, mindenkinek adok egyet – felelte barátnőm, majd nevetésben tört ki, mikor mindenki egyszerre tódult befele a házba.
Satellának igaza volt. Mindannyiunknak talált fürdő ruhát, így elvonultunk a saját szobánkba és átöltöztünk. A vállamra dobtam még egy törülközőt, majd leindultam a medencéhez. Ott már javában ment a poénkodás és egymást lökdösték be a medencébe kinevetve a másikat. Leesett az állam, mikor megláttam Remington tiszteletest is a medencében. Lepakoltam az egyik székre és kacarászó barátaimat néztem.
- Jól elvannak, mi? – kérdezte mellettem egy alak.
- Az ám. Jó hallani a nevetésüket – néztem fel Rinkunra.
- Ühüm – helyeselt ő is.
A tekintetem újra a többiekre tévedt nagy hibámra, ugyanis Rinkun felkapott és a medence felé kezdett el vinni.
- Rinkun, azonnal tegyél le! – vertem a hátát. – Ne merészeld meg tenni, mert legközelebb seggbe lőlek – mondtam, de süket fülekre talált a papolásom.
Végül nagy csobbanással landoltam a vízben. A víz először hideg volt, aztán miután hozzászoktam, igazán kellemes volt egy ilyen meleg időben. Feljöttem a víz felszínére. Rinkun most Yukát dobta be a vízbe, aki prüszkölve jött fel a felszínre. Aztán már csak azt vettem észre, hogy Rinkun repül, majd ő is a vízben köt ki, köszönhetően Chrnonak. Kitört belőlem a nevetés, mikor megláttam Rinkun bosszús arcát. Kimásztam a vízből, hogy két szusszanásnyi pihenjek, de nem sikerült ugyanis Chrno felkapott az ölébe és beugrott velem együtt. Mérgesen vártam, hogy feljöjjön a felszínre, de mikor előbukkant újra nevetésben törtem ki. A haja teljesen az arcához tapadt és olyan volt, mint egy zombi. Még egy ideig a vízben lubickoltam, majd kimentem napozni. A többiek nevetése betöltötte az egész levegőt. Az egész nap fantasztikusan telt. Még naplemente után is kint voltunk és beszélgettünk. Kihoztunk egy asztal, amit körbe ültünk és kint fogyasztottuk el a vacsorát. A járőrözőket is meghívtuk, hogy egyenek velünk. Mindig volt valaki, aki elbénázta az ennivaló szedést, így volt mindig valamin nevetni.
Ahogy körbe pillantottam egy boldog társaságot láttam. Még akkor is kint ültünk, mikor már a csillagok ragyogtak felettünk. Talán már éjfél fele járhatott az idő, mikor visszapakoltunk mindent és elmentünk aludni. Vasárnap mindenki a saját szobájában volt, vagy inkább mondjuk úgy, hogy mindenki a saját szobájában volt a párjával. Egyikünknek sem volt kedve a többiekhez, így mindenki a saját kis dolgával volt elfoglalva. Az egész ház csöndes volt. Még az étkezésre se mentünk le, Alfred hozta fel nekünk. Nem tudom a többiek mivel foglalatoskodtak, de mi könyvet olvastunk vagy éppen aludtunk, ha úgy kívántuk. Talán, azért volt ilyen ez a nap, mert tudtuk, hogy nehéz napoknak nézünk elébe. Mindannyian.
