(Rosette szemszöge)
Szerda éjszaka volt a legnehezebb elaludnom a sebem miatt. A csütörtök esti lefekvés már könnyebben ment. Érdekes módon itthon voltam, és mégis olyan fáradt voltam, hogy amint letettem a fejemet a párnára azon nyomban elaludtam. Éjszaka közepén arra riadtam fel, hogy valaki figyel. Kinyitottam a szememet, először meglepődtem, majd a fegyverem után kaptam, de sajnos nem értem el, ugyanis a kedves kis vendégem hozzá vágott a falhoz, és ott is tartott. A sebem lüktetett a hirtelen jött mozdulattól.
- Aion – sziszegtem.
- Jó estét! Nagyon sajnálom, hogy felébresztettem, ilyen késői órában. Szeretnék néhány dolgot megtudakolni.
- Én neked egy árva szót sem mondok el! – préseltem ki magamból.
Ujjai megszorították a nyakamat.
Elmosolyodtam.
- Ha megölsz, akkor sem árulók el semmit – suttogtam már.
- Majd kiderül – mondta.
Hirtelen kivágódott az ajtó, és Chrno lépett be rajta.
- Aion! – kiáltotta.
Hallottam, hogy a többiek is közelednek a szobához.
Chrno már támadásba lendült volna, de Aion egy támadással a földre terítette őt és az ajtón belépő barátaimat is.
Visszanézett rám.
- Utoljára kérdezem meg, segítesz nekem vagy sem? – kérdezte, majd magához rántotta Azmariát a torkánál fogva.
Barátnőm fuldokolni kezdett.
- ELÉG! – sikítottam. – Mit akarsz?
- Rosette, ne mondj neki semmit - nyögte Azmaria.
Aion elmosolyodott, és barátnőmet a többiekhez vágta.
- Okos kislány – dicsért meg, az arcomat simogatva. – Nos, ott tartottam, hogy keresek valakit, aki.. – félbe szakította a mondani valóját, és kinézett az ablakon.
Szemei összeszűkültek.
- A pokolba! – káromkodta el magát. Visszanézett rám. – Ígérem, még később találkozunk, Mária Magdaléna. – Azzal köddé vált.
Leestem a földre. Éreztem, hogy a sebem felszakadt, és ömlött belőle a vér, de egyszerűen teljesen a sokk alá kerültem. A külvilág egy időre megszűnt körülöttem létezni.
„- Vajon, honnan tudta meg, hogy itt vagyunk?”
Aztán mozgásra és hangokra lettem figyelmes. Többen a nevemen is szólítottak. Pislogtam kettőt és kitisztult a látásom. Először Chrno aggódó arcát láttam meg, ami felderült, mikor ránéztem.
- Jól vagy? – simogatta meg az arcomat.
Az ő keze puha volt és kedvességet árasztott, míg Aioné gonoszságot. Megborzongtam.
- Igen, persze.
Óvatosan felsegített, és felültünk az ágyra. Közben a többiek is felálltak a földről. Rájuk pillantottam.
- Jól vagytok?
- Igen.
- Azmaria ellátod a sebemet? Felszakadt.
- Persze.
A fiúk addig kivonultak a szobából, míg barátnőim helyre hoztak. Kipillantottam az ablakon. Kint még teljes sötétség honolt.
„- Honnan tudhatta meg, hogy itt vagyunk?” – tettem fel a kérdést magamnak egyfolytában.
- Készen vagyunk.
- Köszönöm. Szeretnék lemenni, telefonálni.
A lányok felsegítettek, majd támogattak nehogy elessek. Kint a folyóson Chrno vett az ölébe, és sétált le az előszobába. Alfred várakozott ránk. Rápillantottunk.
- Uram, itt van egy fiatalember és egy hölgy, Önt keresik. Beengedhetem őket?
- Igen, köszönöm Alfred.
Kíváncsian néztünk az ajtó felé.
- Chrno, kik ezek? – kérdezte Satella az ékköve felé nyúlva.
- Amint belépnek, elmagyarázok mindent. Nem lesz semmi baj, Satella.
Kinyílt az ajtó, és egy férfi lépett be egy nő társaságában. Azonnal kiszúrtam. Démonok voltak. Chrno lábra állított, megfogta a kezemet, átölelte a derekamat, és közelebb sétáltunk az érkezőkhöz.
- Jó estét mindenkinek! Elnézést a késői zavarás miatt – szólalt meg a férfi kedvesen.
- Nektek is! Örülök, hogy megérkeztetek! Rosette, szeretném neked bemutatni Yurát és Rinkut, akiket múlthéten ismertem meg, mikor információkat gyűjtöttem.
„- Szóval ezek az új barátok.”
Elmosolyodtam.
- Örvendek, Rosette Christopher vagyok – ráztam kezet a két vendéggel.
Mivel Chrno bízott ezekben a démonokban, így én is és a többiek is megbíztunk bennük, ezért mindenki sorjában bemutatkozott. Még Satella is megenyhült.
- Fáradjanak beljebb – szólalt meg a nappali felé mutatva.
Mindenki megmozdult és a helyiség felé vette az irányt. Mi szép lassan sétáltunk be és foglaltunk helyet az érkezőkkel szemben a kanapén.
- Ne haragudj Chrno, hogy ilyen későn zavarunk, de ide fele jövet megéreztünk egy démont, így jobbnak láttuk mégis ide sietni.
- Épp jókor jártatok erre. Aion itt volt.
- Hogyan? – lepődtek meg. – Mit akart itt?
- Azt még mi sem tudjuk. Éjszaka közepén tört rám, mikor aludtam. Egyikünk se tudott védekezni. Én azt nem tudom megérteni, hogy hogyan talált ránk, hisz ez a terület nem tartozik a Rendhez. Mindig azt hajtogatja, hogy keres valakit, de mire kiderülne, hogy kit, állandóan felszívódik – mérgelődtem.
- Mi sem jutottunk semmire az elmúlt időben. A felsőbb körökbe egyszerűen most nem lehet bejutni, bármivel is próbálkoztunk. Aztán néhány nappal ezelőtt valami gonosz erő mozgásba lendült – mondta Yuka.
- Igen, azt én is éreztem.
Egy ideig még a beszélgetésre figyeltem, majd Alfrédet megkértem, hogy hozza nekem oda a telefont. Feltárcsáztam a Rendet, ahol az ügyeletes vette fel. Azonnal Kate nővért kértem. Amint kapcsolták és felvette a nővér, elmeséltem a történteket. Teljesen ledöbbenve állt a dolgok előtt. Megkért minket, hogy reggel fáradjunk be mindannyian, és majd akkor ott mindent részletesen elmesélünk. Kimerülten dőltem hátra a fotelben, csukott szemekkel.
- Fáradt vagy. Aludnod kéne – szólalt meg mellettem Chrno.
- Nem sokára itt van a reggel – ásítottam, már félig aludva.
Éreztem, hogy felvesz a karjába, de már nem sok erőm volt tiltakozni. Yuka és Rinkun elmosolyodtak a párosunkon.
(Chrno szemszöge)
- Ha nem haragszotok, elteszem aludni, nagy szüksége van rá. Súlyos sebet szerzett az Aionnal való harcban tegnapelőtt.
- Komolyan? – néztek ránk hitetlenkedve.
- Igen. Rosette, Azmaria és Joshua a Magdaléna Rend tagjai. Gondolom már hallottak erről a rendről.
Bólintottak.
- Démonok irtásával foglalkozik. Mégis, egy démon barátja, vagy inkább több, mint barátja? – kérdezte óvatosan Rinkun.
Elmosolyodtam.
- Rosette és én egy véletlen folytán találkoztunk. Nagyon régóta ismerjük egymást, és már nagyon sok mindenen mentünk keresztül együtt – válaszoltam Rosette békés arcát figyelve. – Ő volt az, aki helyes útra térített, miután leváltam Aion csapatától. Gondolom hallottatok a két évvel ezelőtt történt dologról, amit Aion próbált végre hajtani – szomorodtam el az emlékre.
Mindketten bólogattak.
- Rosette volt, akit felhasznált akkor, ugyanis Rosette viselte a stigmákat, így hamar kiderült, hogy ő nem más, mint Mária Magdaléna.
Csodálkozva és hitetlenül néztek a karjaimban alvó lányra.
- S kiderült már, hogy Aion mire készül most?
- Idáig csak annyit tudtunk meg, hogy a bukott nem más, mint Satanael az angyal, akit száműztek a mennyből. A feltámadását tervezi, de úgy látszik, szüksége van valakire, aki segíti a tervében. Úgy gondolom, hogy nem csak Aion keresi azt a személyt, hanem több tucat démon is. Idő kérdése és szerintem megtalálják az illetőt. Hogy utána mi lesz, azt még én sem tudom, ha megbocsátotok, tényleg felmennénk.
- Menj csak nyugodtan! Jó éjszakát! – köszöntek el.
- Alfred, kérem, szállásolja el barátainkat a vendégszobákban – szólalt meg Satella.
- Természetes, asszonyom.
Hálásan néztem Satellára. Felvittem Rosettet a szobájába, finoman lefektetem, majd betakartam. Elmosolyodtam, majd résnyire nyitva hagytam az ajtaját, ha valami baj lenne az éjszaka fenn maradó kis idejében, meghalljam.
Megnyugodtam, hogy nem esett baja Rosettenek, miután Aion elment. Lefeküdtem az ágyra és én is elaludtam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése