(Rosette szemszöge)
Chrno lábra állított és mire valamelyikünk is megszólalhatott volna, a Rend tagjai már körbe vettek minket. Ijedten fordultam meg.
- Ne lőjenek! – kiáltottam.
- Le a fegyverekkel emberek! – hallottam meg egy férfi hangot és odakaptam a tekintetemet.
Remington tiszteletes sétált be a körbe. – Nem fog senkit bántani, igaz, Chrno?
- Igaz.
Mindenki meglepődött a válaszon és lejjebb engedték a fegyvereket.
- Chrno! – sikította boldogan Azmaria áttörve a kört és a fiú nyakába ugrott.
- Szervusz Azmaria.
Elmosolyodtam.
- Rosette! – hallottam meg a nevemet.
A hang irányába fordultam és teljesen megdöbbentem, majd sírva fakadtam.
- Satella! – kiáltottam, a nőhöz futottam és átöleltem.
„- Köszönöm Uram! Nagyon köszönöm!”- hálálkodtam magamban.
Mindketten sírtunk. Mikor megtöröltem a könnyeimet, felnéztem rá és elmosolyodtam.
- Olyan jó, hogy újra itt vagytok! – mondtam mindkettőjükre nézve.
A háttérben Claire, Anna és Mary egymás vállán zokogott a boldogságtól. Még Kate nővér is a sírás határán volt. Azmaria jött oda hozzánk és ölelt át minket.
- Jól van emberek, elmúlt a veszély. Mindenki visszavonulhat. Az éjszakások álljanak neki a takarításnak! A többiek pedig menjenek vissza aludni! – adta ki az utasítást Remington tiszteletes. – Üdvözöllek újra köztünk Chrno és Önt is Satella kisasszony.
- Köszönöm Remington tiszteletes – szólalt meg Chrno.
A tiszteletes csak elmosolyodott, majd az épület felé vette az irányt. Hálásan néztem utána.
- Rosette – hallottam meg Chrno hangját.
Rákaptam a tekintetemet.
- Beszélhetnénk?
- Persze – válaszoltam, majd a nővérhez fordultam. – Kate nővér, szeretném az engedélyét kérni, hogy elhagyhassam a Rend területét.
- Menjen csak nyugodtan, Rosette nővér. Kérem, vigyázzon magára.
- Köszönöm – hajoltam meg.
Chrno felé fordultam. Kinyújtotta felém a kezét én pedig a kezemet a tenyerébe helyeztem. Felkapott, majd elrepültünk a többiektől. Szorosan a mellkasához simultam és a szíve dobogásának ritmusát hallgattam. Nagyon megnyugtató volt. Néhány perccel később a Centrál Parkban értünk földet egy tó mellett. Chrno letett. Szembe fordultam vele és megöleltem.
- Chrno – suttogtam.
Szorosan magához ölelt. Sokáig csendben álltunk egymást ölelve. Végül felnéztem az aranyszempárba és elmosolyodtam.
- Hiányoztál – suttogtam.
- Nekem is – válaszolta.
- Megvannak a szarvaid is! – kiáltottam fel meglepődve és finoman megérintettem mindkettőt, majd megsimogattam az arcát.
Egy faház húzott, majd leült alá, az ölébe húzva engem is. Boldogan simultam bele az ölelésébe.
- Hogyan sikerült visszajönnötök Satellával? – kérdeztem a kezét megfogva.
- Mindketten ugyanazt a feladatot kaptuk, hogy Téged védelmezzünk az Aionnal való harcban.
- Tényleg?
- Igen.
- Hogyan történt? Mindenre kíváncsi vagyok, ami idáig veled történt.
Elmosolyodott.
- A Semmi közepén voltam. Se a mennyben, se a pokolban, mikor értem jött egy angyal, hogy hívatnak. Teljesen ledöbbentem, amikor megláttam, hogy hova kerültem. Érkezésemkor már Satella is ott volt. Isten feladatot bízott rám, de az elején nem tudtam mi az, csak azután miután visszakaptam a szarvaimat. A feladat számomra olyan kérés volt, hogy ha nem mondja az Úr, akkor is megtenném. Most is pont jókor érkeztem – mondta mosolyogva és végig simított az arcomon.
Egy mosoly futott végig az arcomon. Mindketten csendben voltunk és az elmúlt perceken gondolkoztunk. A parkban egy lélek sem járkált már, csak a cserebogarak ciripelés hallatszódott. Béke és nyugalom honolt mindenhol. Talán a fáradtságtól, a boldogságtól vagy mindkettőtől sikerült hamar elaludnom egyik pillanatról a másikra.
(Chrno szemszöge)
Elmondani is nehéz lenne, mennyire boldog voltam, mikor megláttam Rosettet. Azonnal a védelmére siettem, ahogy megígértem. Mikor tengerkék szemei megtalálták az enyémeimet, egyszerre láttam benne meglepődöttséget, nyugalmat és szeretet. Örültem, hogy eltudtunk jönni a többiektől és kettesben tudtunk maradni. Oly sok idő telt el mióta elváltunk egymástól. A fájdalom, melyet akkor éreztem a szívem szakadt meg, hogy elkell hagynom Őt. Nagyon hálás voltam az Úrnak, ezért a tettéért, amit értem és Rosettért tett.
A parkban kettőnk közül én beszéltem többet. Rosette mindenre kíváncsi volt, ami ezalatt a két év alatt történt. Persze egy idő után a történet elfogyott, így csend telepedett kettőnk közénk. A csendben Rosette hamar elaludt. Mosolyogva figyeltem békés, nyugodt arcát. Óvatosan felálltam, majd elrugaszkodtam a földtől. Repülés közben is Rosette arcát néztem. Egyszerűen nem tudtam róla levenni a szememet. Nem a Rendhez mentem vissza, nem akartam kockáztatni semmit, így a Harvenheit birtokon értem földet újból. Felsétáltam a lépcsőn majd beléptem az ajtón. Satella mosolyogva figyelt minket.
- Ha megkérlek, ágyba bújtatod? – kérdeztem.
- Persze. Vidd fel az emeltre, jobbra a második szobába, mindjárt megyek és átöltöztetem.
- Rendben, köszönöm.
- Ugyan, nincs mit.
Elindultam felfele.
- Chrno! - szólt még utánam.
- Igen? – fordultam vissza.
- Jobb az első szoba pedig a tied. Kikészítettem neked valamit. Remélem, majd jó lesz rád. Most találtam.
- Köszönöm Satella.
Összemosolyogtunk és felvittem Rosettet a szobába. Míg Satella átöltöztette, addig kint türelmesen várakoztam. Miután végzett, bementem és leültem az ágyra. Finoman megsimogattam az arcát. Majd felálltam, megpusziltam a homlokát és halkan megszólaltam:
- Ígérem, soha többé nem hagylak el.
Rosette erre megfordult és nyugodtan aludt tovább. Halkan kisétáltam a szobából, majd becsuktam az ajtót. Lesétáltam a földszintre, ahol még Satella pakolgatok.
- Tudok valamiben segíteni?
- Nem, köszönöm. Chrno, kérdezhetek valamit?
- Szereted Rosettet, igaz?
Teljesen váratlanul ért a kérdés, nem tudtam mit válaszolni erre, pedig a lelkem már ordította a választ.
- Nem muszáj válaszolnod, semmi baj. Nem akartam tolakodó lenni – kért bocsánatot.
- Igen, szeretem. Az életemnél is jobban.
Satella elmosolyodott.
- Ennek nagyon örülök. Csak kíváncsi voltam, hisz végülis elég régóta ismeritek egymást és őszintén szólva, nagyon is összeilletek.
- Köszönöm.
- Jól van, menjél feküdjél le, hosszú volt a mai nap.
- Jó éjt Satella.
- Neked is.
Felmentem a saját szobámba, de még nem tudtam álomra hajtani a fejemet. Gondolataim Rosette és Satella szavai körül forogtak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése