Együtt a csapat

(Rosette szemszöge)

Péntek reggel ébredéskor meglepődtem, hogy hol vagyok. Egy tágas szobában ébredtem. Először megijedtem, hogy hova kerültem, szemeimmel Chrnot kerestem. Aztán megláttam az egyik falon a Harvenheit címert és elmosolyodtam.
„- Biztosan elaludhattam este a parkban.”
Felkeltem, lefürödtem és felvettem azt a ruhát, amit Satella kikészített nekem. Kiléptem a folyósóra és meglepődtem, hogy milyen hosszú. Lentről hangok szűrődtek fel. Elindultam lefele a lépcsőn. A nappalihoz léptem, majd kinyitottam az ajtót. Három szempár nézett rám.
- Jó reggelt! – köszöntem.
- Neked is! - válaszolták.
Rápillantottam Chrnora, aki emberi ruhákat viselt, amiket gondolom Satella adott neki. Lenyűgözően nézett ki benne.
„- Hol jár az eszed Rosette?” – róttam meg magamat gondolatban.
Tekintetünk találkozott egy pillanatra, majd elpirulva kaptam el a tekintetemet. Helyet foglaltam Azmaria mellett és egy csésze teáért nyúltam, ami az asztalon volt tálalva.
- Látom, nagyon jól áll rajtad ez a ruha – szólalt meg Satella.
- Igen, köszönöm.
- Ugyan, nincs mit. Joshua hogy van?
Észrevettem, hogy erre Chrno is felfigyelt, abba hagyva a könyvek vizslatását.
- Köszönöm jól. Egészséges, bár nem emlékszik semmire és senkire, így csak azokat ismeri, akik két éve folyamatosan mellette vannak. Most Remington tiszteletessel van, de úgy hallottam, hogy mivel a tiszteletes is visszatér Rendhez, így magával hozza Joshuát is.
- Támadt egy ötletünk, míg aludtál – szólalt meg Azmaria. – Mivel Chrno démon, nem tud a Rendnél aludni, így arra gondoltunk…..
- Hogy itt alakíthatnánk ki egy központot – vette át a szót Satella. – Itt pedig mindenki úgy közlekedhetne, mintha otthon lenne.
- És arra is gondoltunk, hogy Joshua is ideköltözhetne – folytatta Chrno. – Persze, ha Kate nővér beleegyezik az egész dologba. Végülis nem vagyunk messze a Rendtől és telefon is van, ha valami baj lenne. Meg gondolom, a napfolyamán többet leszünk ott, mint itt.
Felcsillant a szemem a hírtől.
- Ez egy fantasztikus ötlet – mondtam fülig érő mosollyal.
Szemeim előtt elképzeltem, hogy mindenki itt van egy légtérben, akit szeretek.
- Térjünk át egy másik dologra, ami nem olyan jó, mint az előző – mondta Chrno. – Mit tudtál meg idáig Aionról, mióta itt vagy?
Felkaptam a tekintetemet és a szemébe néztem.
- Egyáltalán semmit. Az elmúlt két év jelentései nem írnak sem Aionról, sem más dologról. Egy-kettő szól emberrablásról vagy emberölésről, de nem hinném, hogy ezeknek bármi köze is lenne Aionhoz. Egy szóval a semmiben tapogatózunk még. Ötletem sincsen, hogy mire készülhetnek – válaszoltam felsóhajtva.
Egy ideig csend telepedett a szobára, míg meg nem szólalt Azmaria.
- Lassan ideje lesz vissza menni a Rendhez és akkor beszélhetnénk Kate nővérrel is.
Mindenki bólintott és egyszerre mozdultunk meg. Egy pillanatra megálltam és Chrnora néztem. Viszonozta a tekintetemet. Mindketten elmosolyodtunk.
- Rosette! – hallottam meg Azmaria hangját. – Mennünk kell.
- Megyek már! – kiáltottam vissza.
Még egy gyors pillantást vettünk egymásra, majd a lépcső felé vettem az irányt. A szobában átöltöztem a Magdaléna Rendi ruhába, majd az előszobába lesétáltam, ahol már mindenki készen állt. Satella vezetett, én ültem mellette a többiek pedig hátul. Tíz perccel később már a Rend udvarán szálltunk ki. Mindenki kíváncsian figyelt. Rögtön Kate nővér szobájához mentünk. Miután bebocsájtást nyertünk, mindannyian beléptünk.
- Gyertek beljebb.
A nővér felállt, majd ellépett az asztaltól.
- Üdvözlöm, Miss Harvenheit kisasszony és Chrno örülök, hogy újra látlak. Miben segíthetek?
- Szeretnénk kérdezni néhány dolgot – szólaltam meg.
- Hallgatom, Rosette nővér.
Egy gyors pillantást vetettem a többiekre, majd a nővér szemébe nézve újra megszólaltam.
- Arra gondoltunk, hogy négyen átköltöznénk a Harvenheit villába, kialakítva ott egy központot. Azért jutott ez a dolog az eszünkbe, mert nem szeretnénk semmi féle konfliktust, amiatt, ha Chrno itt aludna, ott pedig nem zavarna senkit. Megengedi, Kate nővér?
A nővér elfordult tőlünk és az udvart kezdte el figyelni.
- Ez nagy felelősségű dolog.
- Tisztában vagyunk vele. Természetesen a Rend szolgálatára állunk minden egyes percben. Persze attól, bejárnánk ide, de mégis nyugodtabbak lennének a körülmények. Az embereknek egy kis időre van szüksége, hogy újra megszokják Chrno jelenlétét.
- Lehetne egy riasztót is bekötni a házhoz, ha itt valami történik, akkor az rögtön jelezze ott is nekünk – szólt közbe Satella is.
- Igen, ez egy jó ötlet – erősítettem meg.
- Rendben, a beleegyezésemet adom. S köszönöm Harvenheit kisasszony és neked is Chrno, hogy a Rendet segítik.
- Ez csak természetes, Kate nővér – szólalt meg először Chrno.
A nővér elmosolyodott és mi is mosolyra húztuk a szánkat. Közben kisütött a nap és verőfényes idő lett.
- Rosette nővér, majd elfelejtettem. A testvére megérkezett. Itt van Rendnél. Mint látom, épp most kísérik ki az udvarra. Látogassa meg. Sokszor emlegeti magát. Hiányzik neki.
- Köszönöm, Kate nővér. Azonnal megyek – hajoltam meg.
Együtt hagytuk el a szobát boldogan. Az udvar felé lépkedtünk. Mielőtt kiléptünk volna megtorpantam. Felnéztem a többiekre. Mire bármit is mondhattam volna, Chrno szólalt meg.
- Menj csak nyugodtan, Rosette. Mi itt maradunk addig.
- Köszönöm – néztem hálásan Chrnora és a többiekre.
Kiléptem a szabadba. Egy pad felé igyekeztem, ahol Joshua ült egy nővérrel. A nővér felpillantott, majd elnézést kérve Joshuától felállt, felém mosolygott, majd távozott.
- Szia – köszöntem könnyes szemmel.
A testvérem felnézett rám. Egy pillanatig kíváncsian nézett rám, majd hirtelen a fejéhez kapott és összegörnyedt.
- Jól vagy? – kérdeztem aggódva és megérintettem a kezét.
Mikor újból felnézett, szeme boldogságot tükrözött.
- Rosette, hát tényleg te vagy? – kérdezte.
Teljesen megdöbbentett a kérdés.
- Igen, én vagyok az – feleltem sírva a nyakába borulva.
- Hol voltál ilyen sokáig? – kérdezte ő is sírva.
Kicsit eltoltam és a szemébe néztem. Tényleg az én kis öcsém, Joshua volt az.
- Volt egy kis dolgom, de most már újra itt vagyok.
- Chrno merre van?
- Hát, emlékszel rá is?
- Persze. Mindenre emlékszem. Még arra is emlékszem, amikor Aion varázslata alatt álltam. Most sikerült csak kiszabadulnom a rabságból.
- Ide hívjam Chrnot és a többieket?
- Igen, de ki az a többiek?
- Mindjárt megtudod – mondtam. – Chrno! Azmaria! Satella! Gyertek ide, mindannyian! – kiáltottam.
Mind a hárman odaléptek mellénk néhány perccel később.
- Joshua, szeretném bemutatni neked Satellát és Azmariát. Chrnot pedig már ismered.
- Jó napot. Szia Chrno, jó újra látni téged.
- Örülök, hogy jobban vagy – mondta Chrno.
Mindannyian leültünk a padra.
- Mi történt Rosette? Miről maradtam le? – kérdezte Joshua.
Mély levegőt vettem és elkezdtem elmesélni a hosszú történetet. Persze sem az én, sem Satella és Chrno halálát sem mondtam el. Elmondtam, hogy mi a mostani küldetésünk is. Mire végeztem a meséléssel, már késő délután volt.
- Hát, ennyi az egész.
Az öcsémre pillantottam. Teljesen meglepődtem. Harag és keménység tükröződött a szemében.
- Rosette, szeretnék én is veletek tartani.
- De….
- Kérlek, nővérkém, muszáj ezt megtennem azok után, amit velem és veletek tett Aion.
- Biztos vagy benne? Hosszú és veszélyes út áll előttünk.
- Igen.
- Rendben. Beszélek Kate nővérrel, és ha minden rendben van,akkor talán már holnap eltudod kezdeni a gyakorlatokat.
- Köszönöm.
- Nincs mit. Megyek, beszélek is vele. Aztán lassan mi is hazamegyünk
- Haza?
- Igen. Satella megengedte, hogy lakjunk a villájában. Gondolom, szeretnél te is velünk tartani.
- Igen. Nagyon sok időt voltam távol tőled, nővérkém.
- Nekem is hiányoztál – mondtam és megöleltem.
Kicsit magukra hagytam a többieket, hogy jobban összeismerkedjenek. Újból Kate nővér szobája felé vettem az irányt. Kopogtattam.
- Szabad! – szóltak ki.
Beléptem a szobába. Meglepődtem, hogy Remington tiszteletest is a helységben találom.
- Kate nővér, Remington tiszteletes – hajoltam meg.
- Miben segíthetek, Rosette nővér?
- Új híreim vannak. Joshua felismert engem és emlékszik mindenre.
- Hogyan? – állt fel Kate nővér.
- Lementem hozzá, miután elhagytuk a szobát. Mikor meglátott fejfájása volt, majd felnézett rám és a nevemen szólított, pedig be sem mutatkoztam. Aztán azt felelte, hogy mindenre emlékszik, még az Aionnal való harcra és Chrnora is.
Mindketten ledöbbenve hallgatták a beszámolót.
- Elmeséltem azokat a dolgokat, amikből kimaradt. Persze a halálunkat nem említettem.
- Hihetetlen – szólalt meg Kate nővér.
- Remington tiszteletes – fordultam a férfi felé.
- Igen?
- Joshua is szeretne belépni a Miliciába, bosszút állni Aionon. Kérem, segítsen neki a kiképzésben.
A tiszteletes ledöbbenve figyelt, majd az ablak felé fordult. A lenti kis társaságot figyelte.
- Rendben, legyen. Segítek neki.
- Hálásan köszönöm. Kate nővér, szeretném a testvéremet is magammal vinni a Harvenheit villába.
Kate nővér felsóhajtott, majd elmosolyodott.
- Rendben, Rosette nővér. Az engedélyemet adom rá.
- Köszönöm szépen! – hajoltam meg, majd távoztam a szobából.
Boldogan, arcomon mosollyal futottam ki a többiekhez.
- Hahó! – kiáltottam messziről.
Mindenki rám kapta tekintetét és kíváncsian figyelt. Mikor odaértem, kifújtam a levegőt, majd rájuk pillantottam.
- Joshua, menj, szedd össze a cuccaidat. Te is, Azmaria! Kate nővér beleegyezett a költözésbe.
Azmaria sikítva a nyakamba vetette magát boldogságában. Mikor lenyugodtak a kedélyek a két fiatal elrohant a cuccaiért. Fél óra múlva már indulásra készen álltunk. Két kocsival mentünk, ugyanis Kate nővér odaadta az egyik kocsit Azmariának. Nem sokkal később pedig már a villában rendezgettük a dolgokat. Joshua a velem szemközti szobát, míg Azmaria a testvérem mellettit kapta meg. Míg teljese le nem ment a nap, neki álltunk ki takarítani a villát. Teljesen nem is végeztünk, maradt máskorra is. Míg a fiúk még rendezkedtek, addig mi lányok megfőztük a vacsorát.
- Muszáj, leszek felvenni egy inast. Ez így nem fog menni. Aionra vadászunk, de közben fenn kell tartani egy háztartást is - sóhajtott fel Satella.
- Nekem nagyon hiányzik Steiner – mondta Azmaria.
- Nekem is. Úgy rémlik, mintha lenne egy testvére. Majd holnap felhívom. Ma már nagyon késő van.
Negyed óra múlva leültünk együtt vacsorázni. Körbe néztem.
„- Mint egy nagy család” – gondoltam.
A vacsora teljes csendben telt el. Az étkezés után Azmariával elmosogattunk. Mindenki jó éjt kívánt és elvonult aludni. A mosogatás végeztével elköszöntünk egymástól és külön váltunk. Én még bementem a nappaliba. Meglepődtem, mikor megláttam az asztalon azt képet, ami két évvel ezelőtt készült rólunk. Az a nap egyszerre volt szép és borzalmas is. Leültem az egyik kényelmes fotelbe és a múlton gondolkoztam. Milyen sok, közös szép emlékek voltak rólunk. A múlt összes csodálatos pillanata megmaradt bennem. Mosollyal az arcomon mentem fel aludni.