(Rosette szemszöge)
Pénteken nagy meglepetés és feladat várt ránk. Kate nővér behívott minket a szobájába.
- Jó napot Rosette és Azmaria nővér! – köszöntött minket.
- Önnek is! – válaszoltuk.
- Azért hívattam Önöket, mert szeretnék Önökre bízni egy hatalmas feladatot. Vasárnap este jótékony bált szervez a Rend a beteg gyerekek számára. A feladatuk a bál megszervezés és lebonyolítása lesz. Maguknak kell mindent megszervezni, persze szabad kezet adok, csak kérem, ne legyen túl kihívó. Magukra bízhatom?
- Természetesen – hajoltunk meg.
- Hálásan köszönöm. Kérem, gondoskodjanak, hogy mindenki jól érezze magát.
- Igenis.
Azmariával azonnal belevetettük magunkat a munkába. Embereket toboroztunk a Rendnél, akik szívesen segítettek a díszítésben és készülődésben. Időközben Satella is megérkezett, aki idáig otthon tevékenykedett és ő is besegített a tervezgetésbe. Miután kellő ember összegyűlt, bevonultunk az ebédlőbe és elkezdtük kiosztani a feladatokat. Egyesek meghívókat osztogatnak majd a városban, mások pedig a Rend körül segédkeznek. A szakácsoknak is ki lett adva, hogy finom ételeket és süteményeket süssenek. Lesznek olyanok, akik a fel- és kiszolgálásnál segítenek. Mi hárman lányok bementünk a városba és valami díszítő anyagokat kerestünk. Miután bevásároltunk visszaindultunk a Rendhez. Mindent számba vettünk, hogy meg-e van minden. Amikor mindent rendben találtunk hazaindultunk. Vacsora után azonnal ágyba estem, még annyi energiám se volt, hogy lefürödjek. Még Chrnoról is megfeledkeztem.
Szombat reggel Azmaria éneklésére ébredtem. S akkor eszembe jutott valami. Zenekar! Elfelejtettem a zenét. Ijedten összekaptam magamat és lerohantam.
- Hova sietsz Rosette? – kiáltott utánam Azmaria megszakítva az éneklést.
- Még nincsen zenekar holnapra. Mire fognak az emberek táncolni? Amúgy Satella merre van? – kérdeztem még, mikor beültem a kocsiba.
- Nem tudom, már korán reggel elment a városba.
- Értem. Most mentem, majd jövök valamikor.
Elsiettem a városba. Meglepődtem, hogy már tíz óra van. Elég sokáig aludtam. Mire végre találtam egy zenekart, már lemenőben volt a nap. Még mielőtt hazamentem volna, még beugrottam a Rendhez, hogy megnézzem, minden rendben megy-e. Miután ott is végeztem hazamentem. A vacsora még tervezgetéssel telt el, újabb ötletekkel dúsítva a holnapi napot.
Vasárnap korán keltünk mind a négyen. Autóba ültünk és a Rendhez siettünk. Miután odaértünk azonnal kezembe vettem az irányítást. A bált a nagy ebédlőben akartuk megtartani.
- Az asztalokat húzzuk az ablakok elé és a terem egyik felébe pedig úgy pakoljanak asztalokat, hogy le is tudjanak ülni. Középen, pedig tudjanak, majd a vendégek táncolni! – kiáltottam. - Az összes asztalra rakjatok fehér terítőt! A szalagokat erősítsétek fel jól a falra!
Egyszerre nagyon sok helyre kellett figyelnem. Joshua és Azmaria is beállt segíteni a pakolók közé. Satella a díszítésben segített.
- Kérek, négy embert, aki innen elpakolja a székeket, ugyanis itt lesz, majd a zenekar- mondtam egy sarokban állva.
Négy-öt férfi sietett oda és pakolt el a másik oldalra.
Kora délutánra készen volt az egész terem. Már csak a vendégek hiányoztak. Kate nővér lépett mellém.
- Szép lett a díszítés. Gratulálok hozzá és köszönöm Önnek Rosette nővér s a többieknek is.
- Ez csak természetes nővér – mosolyogtam.
- Nagyon hálás vagyok. Most menjen, pihenjen még estig.
- Rendben.
Beültem a kocsiba a többiekkel együtt.
- Satella merre van? – kérdeztem.
- Már hazament. Azt mondta, hogy még van egy-két dolga és szeretné megcsinálni, mielőtt még elkezdődik a bál.
Bólintottam, majd hazaindultunk. Amint otthon voltunk, mindannyian elvonultunk a szobánkba. Meglepődtem, mikor beléptem. Ugyanis az ágyon egy kék színű báli ruha volt. Felvettem és végig simítottam rajta. Selyemből készült. Mielőtt bármit is csinálhattam volna, kopogtattak az ajtómon. Megdobbant a szívem. Csak nem visszatért Chrno? Az ajtóhoz szaladtam és kinyitottam. Nagyot kellett csalódnom, ugyanis az ajtóban egy férfi állt, mellette pedig Satella.
- Satella, láttam a ….
- Most nem érünk rá ilyenekre Rosette! Menj, fürödj le, utána pedig a fodrász megcsinálja a hajadat.
- De..
- Semmi de! Ez egy ajándék a számodra.
Meghatódtam.
- Köszönöm – mondtam hálásan.
- Ugyan, nincs mit. Igyekezz! Még sok dolga van Antoniónak.
- Rendben.
Gyorsan lefürödtem, majd köntösben leültem a fésülködős asztal elé, amit idáig egyszer sem használtam. Antonió azonnal neki állt a hajamnak. Lecsuktam a szememet és átadtam magamat a kényeztetésnek, hisz nem minden nap részesül benne az ember. Nem tudom mennyi idő után szólalt meg a fodrász.
- Készen vagyunk, signora.
Kinyitottam a szememet és a lélegzetem is elállt. Egy gyönyörű lány nézett vissza rám.
- Köszönöm – mondtam, de már csak a levegőnek beszéltem ugyanis Antonió tovább sietett.
Visszanéztem a tükörbe. Még sosem voltam ilyen csinos.
„Chrno”
Elszomorodtam. Felálltam és az erkélyre sétáltam. Már csak néhány sugara látszódott a Napnak. Feltűntek az első csillagok a horizonton. Az eget figyeltem, hátha felbukkan. De nem. Megérintettem az ajkamat. Az a csók még mindig eleven élt bennem. Bele égette magát az emlékezetembe. Hirtelen megszólalt az óra. Hat óra volt. A bál egy óra múlva kezdődik. Még egy utolsó pillantást vetettem az égre, majd bementem felöltözni. A magas sarkúval először meggyűlt a bajom, de egy kis gyakorlás után, megtanultam benne járni. Lesétáltam a nappaliba. Satella és Azmaria már ott voltak. Az egyikük sárga, másikuk pedig mély vörös báli ruhát viselt.
- Rosette! Fantasztikusan nézel ki! – kiáltott Azmaria , mikor meglátott.
- Te sem panaszkodhatsz!- mondtam neki.
Mindketten gyönyörűen néztek ki. A hajuk is tökétesen állt, köszönhetően Antoniónak. Joshua lépett be a szobába. Fekete szmokingot viselt és vörös rózsát szúrt a zsebébe.
- Hölgyeim, elragadóan néznek ki ma este – hajolt meg.
- Köszönjük – feleltem.
A szemem sarkából észre vettem, hogy Azmaria elvörösödött.
Kopogtattak. Alfred lépett be a nappaliba.
- Asszonyom megérkezett a vendége – hajolt meg illedelmesen.
- Köszönöm Alfred. Megyünk mi is.
Kiléptünk az előszobába és leesett az állam. Ugyanis a vendég nem más volt, mint Remington tiszteletes.
- Jó estét, hölgyek! – hajolt meg.
Közelebb lépett Satellához, majd kezet csókolt neki.
„Remington tiszteletes és Satella? Hm.. ki gondolta volna”
- Önnek is tiszteletes! – köszöntem.
- Indulhatunk? – kérdezte Remington.
- Igen – válaszoltuk.
Satella még valamit súgott Alfred fülébe, majd belekarolt a tiszteletesbe. Joshua is a kezét nyújtotta Azmaria felé, aki boldogan karolt bele, kis pírral az arcán. Már csak én voltam hátra. Kicsit rossz volt nézni, ahogy a többiek a párjukkal kivonulnak az udvarra. A fájdalom újra ellepte a szívemet.
- Jól van, kisasszony? – kérdezte Alfred.
- Igen, köszönöm.
- Jó szórakozást kívánok!
- Köszönöm.
Kiléptem a szabadba. Meleg, nyári este volt. Remington és Satella már a kocsiban ültek. Joshua épp most segítette be Azmariát egy másik kocsiba. Odaszaladtam hozzájuk.
- Joshua! Ülj csak be hátulra nyugodtan. Majd én vezetek!
Testvérem elmosolyodott és beült Azmaria mellé. Satelláék kocsija ment elől, mi pedig követtük őket.
Az egész Rend fényárban úszott. A vendégek már szállingóztak a bálra. Leparkoltunk, majd kiszálltunk. A bejáratnál Kate nővér és a három lány fogadta az érkezőket.
- Rosette! Azmaria! – integetett nekünk Claire. – Fantasztikusan néztek ki.
- Köszönjük.
A többiek befáradtak, én pedig beálltam Kate nővér mellé és köszöntöttem az érkezőket. Sok fontos ember megjelent a bálon, köztük a polgármester, egy híres cég vezetője és még sok más jelentős ember. Nyolc fele már alig volt érkező, így mi is beljebb sétáltunk a bálozók közé. A táncolók között megpillantottam Joshuát és Azmariát, felszabadultan és boldogan keringtek körbe- körbe a táncparketten. A zenekar fantasztikus zenéket játszott. Satella és Remington tiszteletes egy asztalnál ültek és mélyen elmerültek a beszélgetésben. Helyet foglaltam én is egy asztalnál, ahol senki nem ült. Az asztal majdnem szemben volt a bejárattal. Az embereket figyeltem, akik boldogan, önfeledten táncoltak és nevetgéltek. Nagyot sóhajtottam.
„- Vajon, most merre járhat Chrno?” – kérdeztem magamban.
(Chrno szemszöge)
Kora este értem haza a villához. Az egész ház sötétségben állt, csak a nappaliban égett a villany. Kinyitottam az ajtót és beléptem. Csend és béke honolt az egész házban.
„- Hol vannak a többiek?”
Alfred lépett ki a nappaliból.
- Jó estét Chrno úrfi!
- Önnek is Alfred! A többiek merre vannak? – kérdeztem.
- Bálban vannak, de Satella kisasszony előkészített magának mindent a szobájában.
- Köszönöm.
Felsiettem a szobámba. Az ágyon egy levél várt Satellától:
„Chrno! Ha időközben hazaérkeznél, mi nem leszünk itthon, ugyanis a Rend jótékony bált szervezett, szóval ott kell lennünk. A levél mellett megtalálod a ruhádat és egy kék virágot. Kérlek, tűzz majd egyet a szmokingod zsebébe. Remélem, a bálon találkozunk! Üdvözlettel: Satella.”
Elmosolyodtam. Elmentem lezuhanyoztam, majd felöltöztem. Lent a földszinten, már Alfred várt rám.
- Uram, ha megengedi, elvinném a bál helyszínére – hajolt meg.
- Nagyon hálás lennék – válaszoltam.
Beültünk a kocsiba és a Rend felé vettük az irányt. Az egész épület ki volt világítva, főleg az ebédlő.
- Érezze jól magát, uram – mondta Alfred, mielőtt elhajtott volna.
Elmosolyodtam, majd megigazítottam a ruhámat és elindultam fölfele a lépcsőn. Az egész terem fényárban úszott. Középen emberek táncoltak, az egyik sarokban a zenekar foglalt helyet, míg egy másikban a vendégek ücsörögtek. A hangulat pompás volt. Szemeimmel Rosettet kerestem. Aztán hirtelen megéreztem, hogy valaki közeledik felém. Felpillantottam és megtaláltam az a gyönyörű kék szemet, amit négy napig kellett nélkülöznöm. Nyugalom és megkönnyebbülés futott végig rajtam, hogy épségben láthatom.
(Rosette szemszöge)
Újból a táncolók felé pillantottam, miután abbahagytam a Chrnon való gondolkozásomat. Satella és Remington lealázva mindenkit táncoltak. Barátnőm szívből felnevetett. Felsóhajtottam. Tekintetemet újra az ajtóra szegeztem. Egy pillanatra még a szívem is kihagyott. Hihetetlenül néztem az ajtón belépőre. Az asztalba kapaszkodva álltam fel. Az érkező szemeivel valakit keresett.
- Chrno – suttogtam.
Fekete szmokingot viselt és kék virág volt tűzve a szmoking zsebébe. Elindultam felé, kikerülve a sok embert, aki útban volt. Gondolom megérezhette a közeledésemet, mert rám kapta a tekintetét. Arcán a vonások kisimultak, szeme felragyogott. Legalább ötlépésnyire megálltam tőle. Nem akartam még mindig hinni a szememnek, hogy tényleg itt van és sértetlenül. A fájdalom a szívemben megszűnt létezni.
- Szia – köszönt.
- Szia – válaszoltam és elmosolyodtam.
Meghajolt előttem.
- Felkérhetem egy táncra, hölgyem? – kérdezte felém nyújtva a kezét.
Igazság szerint a nyakába vetettem volna magamat, de nem akartam bonyodalmat, így boldogan fogadtam el a felém nyújtott kezet. Felvezetett a táncparkettre. A zenekar épp egy lassú számba kezdett bele. Átkarolta a derekamat és lassúzni kezdtünk a zenére. Egy ideig egymás szemét figyeltük, majd nem törődve a kíváncsi szemekkel, fejemet Chrno vállára hajtottam. Így táncoltuk végig a számot. Aztán egy pörgős szám következett. Chrno nem volt rest megpörgetni. Hangosan felnevettem, mire barátaim felkapták a fejüket és rám néztek. Mikor látták, hogy boldog vagyok, ők is azok lettek. Minden, hála visszatért a régi kerékvágásba. Ki tudja, hány tánccal később, Chrno megfogta a kezemet és kihúzott az erkélyre. Meglepődtem, hogy itt van ilyen is, főleg, hogy én irányítottam a díszítést. Hála, az erkélyen nem volt egy lélek sem. Behúzott az árnyékba, ahol senki nem láthatott minket. Amint biztonságban voltunk, szorosan megöleltem.
- Azt hittem már sosem térsz haza – suttogtam a padlót fürkészve.
- Tudom, de most már itt vagyok és ígérem, soha többé nem hagylak el – mondta az államat felemelve, hogy a szemébe tudjak nézni.
Majd közelebb hajolt és gyengéden megcsókolt. Ez a csók más volt, mint előző. Nyugodtabb és teli volt sok-sok érzelemmel. Mikor ajkaink elváltak egymásra mosolyogtunk. A meghitt pillanatot egy kisebb fajta köhintés zavarta meg. Mindketten oda kaptuk a tekintetünket. A többiek mosolyogva figyeltek minket. Kicsit elpirultam.
- Jó estét! – köszönt Chrno elsőnek.
- Jó, hogy hazatértél! Jó újra látni a családban! – szólt Joshua.
- Köszönöm.
- Sikerült valamit kiderítened? – kérdezte Remington tiszteletes.
Felpillantottam Chrnora, akinek arcvonási újból megkeményedtek.
„- Most már biztos, hogy van valami készülődőben” – gondoltam.
- Igen, megtudtam, de nem szeretném elrontani ezt a csodás estét. Úgy gondolom, hogy elég, ha holnap mondom el.
- Rendben. Ahogy gondolod – válaszolta a tiszteletes. – Nos, akkor menjünk és táncoljuk végig ezt az estét! – mondta és meghajolt Satella előtt.
Lassan mindannyian visszamentünk a táncolók közé. Az este folyamán Joshua és Remington és felkért táncolni. A tudat, mely azt sugallta, hogy holnaptól minden megváltozik, befészkelte magát a fejembe, hiába próbáltam kiűzni onnan. A hajnali órákban ment el az utolsó vendég és csak akkor hagyhattuk el a Rendet. A takarítás így, is másnapra maradt. Elköszöntünk Kate nővértől, majd hazaindultunk. A többiek kocsival indultak haza, míg én Chrnoval utaztam haza repülve. Egy csodálatos és felejthetetlen éjszaka volt ez.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése