(Aion szemszöge)
Egy kihalt raktárépület felé tartottam New York egyik elhagyatott kikötőjében a késői órákban. Felröppent a hír az olyan démonok között, mint amilyen én vagyok, hogy a Sátán démonokat toboroz, hogy bosszút állhasson Istenen. Persze a jelentkező démonok egymástól külön és különböző pontokon találkoztak a fő gonosszal. Már a levegő is baljóslatú és nehéz volt. Elmosolyodtam. A nagy ajtóhoz érve gonosz lelkek jelentek meg.
- Ki vagy? – susogták.
- Aion vagyok és a nagy Úrhoz jöttem.
Elálltak az útból, hogy beljebb léphessek. A benti levegő büdös volt és gonosz.
- Üdvözöllek, démon – hallottam meg egy sötét hangot.
- Uram – hajtottam térdet a sötét alak előtt.
- Mi a neved? Ki vagy te?
- A nevem Aion.
- Aion, a Bűnösök egykori vezetője. Hallottam hírét az akkori tervednek. Valahogy nem sült el jól a dolog, igaz?
Nem válaszoltam.
- Miért vagy itt?
- Azért, hogy segédkezzem Neked a terveidben, bármi is legyen az - hajtottam fejet előtte.
Sátán elmosolyodott.
- Az életedet is fel tudnád áldozni értem és a tervért cserébe?
- Bármit a cél érdekében.
A gonosz hangosan felnevetett.
- Üdvözöllek a csapatban! A tervet nem sokára megtudod, addig is távozz. Majd szólítalak!
Fejet hajtottam és elhagytam a raktár épületét.
(Rosette szemszöge)
Hétfőn reggel fejfájással ébredtem, a szemeim meg fájtak. Szerencsémre pont Alfred a folyóson volt, így megtudtam kérni, hogy hozzon fel nekem egy kis jeget. Amint megkaptam, visszafeküdtem az ágyba és úgy raktam fel, hogy hűsítse a szememet és a homlokomat is. Talán néhány percig pihentem, míg eszembe nem jutott, hogy ma derül ki, milyen hírt hozott Chrno. Kipattantam az ágyból és felöltöztem, majd lesétáltam a nappaliba. Azmaria és Satella volt ott.
- Jó reggelt!
- Neked is!
Leültem az fotelba és visszaraktam a borogatást a fejemre.
- Jól vagy, Rosette? – kérdezte barátnőm.
- Persze, leszámítva a fejfájást – nyögtem.
- Tudod, hogy tartja a mondás: „aki éjjel legény, az nappal is az legyen.”- szólalt meg Satella.
Füstölögtem dühömben, már azon voltam, hogy neki ugrok Satellának és egyenként kitépem a haját, de a tervem véghez vitelében sajnos megállított a három belépő férfi. Teljesen ledöbbenve néztem Remington tiszteletesre. Közelebb hajoltam Azmariához.
- A tiszteletes egész éjszaka itt volt? – súgtam halkan.
- Nem láttam tegnap elmenni, szóval gondolom igen – válaszolta halkan.
Teljesen elképedtem.
„- Úgy látszik, sokkal több van a felszín alatt.”
Visszaraktam a fejemre a jeget és vártam, hogy valaki elkezdje a beszélgetést, amit tegnap óta halogattunk. Végül Remington tiszteletes megköszörülte a torkát és megszólalt.
- Mit tudtál meg, Chrno?
Kikukucskáltam a jég alól. Chrno az ablaknál állt és valahol máshol járhatott, mert a tekintet üveges volt. Kíváncsian vártuk a választ.
- Chrno? – szólította meg újból a tiszteletes.
- Elnézést, elgondolkodtam. Igazság szerint nem sokat tudtam meg az elmúlt napokban. A démonok körében csak egy szó terjeng: „A bukott visszatér.” Nem tudom, hogy mit jelenthet, de nem jóra az biztos. Többet nem tudnak mondani. a gonoszabb körökbe nem tudtam beszabadulni, hiába próbáltam. Csak azt tudom mondani, hogy várnunk kell, míg ők nem lépnek, addig csak a sötétségben tapogatózunk.
- A bukott? – suttogtam levéve a jégkockákat a fejemről.
„- Vajon ki lehet ez? S mire készülhet?”
- A jó dolog, hogy találtam új barátokat, akik szívesen segítenének nekünk – törte meg a csendet Chrno.
Elmosolyodtam.
„- Valami jó hír is van legalább, nem csak rossz. Jó, ha az embernek vannak barátai.”
Eszembe jutott valami. Az árvaház. Azmariához fordultam.
- Azmaria, eljönnél velem valahova? – kérdeztem.
- Persze.
- Ha megbocsátotok, mi most elmennénk. Ha valami gond van, Seventh Bell-ben megtaláltok.
Barátnőmmel kisétáltunk a szobából. Beültünk a kocsiba és elhajtottunk.
- Már rég nem jártam az árvaházban – szólaltam meg egy idő után.
- Én sokat jártam ide, mondjuk úgy kéthetente.
- Tényleg?
- Igen. Kate nővérrel jöttem általában.
Elmosolyodtam. Mikor odaértem boldogság fogott el. A szabadban gyerekek rohangásztak. az ajtón egy hölgy lépett ki.
- Jó napot, nővérek! – köszönt.
- Önnek is! – válaszoltuk.
- Rosette, szeretném bemutatni Teréz anyát.
- Örvendek, Rosette Christopher vagyok – mutatkoztam be.
- Én is. Fáradjanak beljebb! – invitált be.
Körbe – körbe pillantottam. Nem sokat változott a hely. A gyerekek kacagása betöltötte az egész házat.
- Járt már erre, nővér? – fordult felém Teréz anya.
- Igen, én is itt nőttem fel. Hat éve hagytam el ezt a helyet.
- Értem – mosolygott rám.
Beléptünk a társalgóba. Teával kínált meg minket Teréz anya, amit szívesen elfogadtam. Boldogan csevegtünk mindenről. Aztán később Teréz anya megmutatta az árvaház legfiatalabb lakóját, Maryt, aki csak kilenc hónapos volt. Gyengéden a karjaimba vettem, mikor felsírt. Leültem vele az ablak elé és lassan ringatni kezdtem. Arcán egy kis mosoly jelent meg, mire én is elmosolyodtam. A gyermek arcára nézve, minden rosszat kiűztem a fejemből és csak a boldogságra gondoltam. A szeretetre, ami körbe lengte a mi is kis társaságunkat, ami összetartott minket.
(Chrno szemszöge)
Rosette Azmariával elhagyták a szobát, miután nem tudtunk semmire jutni. Remington tiszteletes is magába roskadt, gondolom az információn gondolkozott. Satella felvette a csörgő telefont és kivonult a szobából. Kitekintett az ablakon a távolodó kocsi után nézve. Szótlanul én is távoztam a házból. Elrugaszkodtam a földtől és Rosették után indultam. Az árvaház semmit nem változott. Eszembe jutott a hat évvel ezelőtti nap, mikor először találkoztam Rosettel és Joshuával. Az utána lévő napok voltak a legszebbek a számomra, míg Aion el nem rontott mindent.
Gondolaimból kiszakadva figyelni kezdtem. Megláttam Rosette-et, amint egy kisgyermeket próbáld visszaaltatni. Arcáról tükröződött a boldogság és a szeretet. Gyönyörű szép volt.
(Rosette szemszöge)
Kora este hagytuk el az árvaházat. Éreztem, hogy valaki figyel, mióta itt vagyunk. Az érzéseim nem hazudtam, mikor megláttam, hogy Chrno elrepül a fák közül. Elmosolyodtam. Épp, hogy beültünk a kocsiba megszólalt a telefon. Azmaria felvette.
- Haló?
Csend volt egy ideig.
- Természetesen. Viszlát – tette le a telefont. – Kate nővér kéri tőlünk, hogy menjünk be az irodájába. Fontos közölnivalója van velünk.
- Rájöttek a megfejtésre? – kérdeztem.
- Nem tudom, nem árult el semmit.
Bólintottam, majd elindultunk a Rend felé. Chrno is akkor ért oda, mint mi. Elmosolyodott, mikor meglátott. Viszonoztam a mosolyt. Felsétáltunk csendben Kate nővér irodájába, kopogtattunk, majd miután válaszoltak, beléptünk a szobába.
- Jó estét! – köszöntünk meghajolva.
- Önöknek is. Köszönöm, hogy ilyen gyorsan ideértek. Remington tiszteletes szeretne velünk közölni pár dolgot.
Mindannyian a tiszteletesre néztünk.
- Nem biztos a feltételezésem, de sejtem, hogy kire vonatkozik a bukott szó – kezdte.
Feszülten vártuk a választ.
- Réges-régen, hét angyal segített Isten munkáját. Satanael volt Isten első angyala. Az angyalok feladata az volt, hogy szolgálják őket. De Satanael lenézte az embereket és arra buzdította az angyalokat, hogy tiszteljék ős és forduljanak Isten ellen. Michael volt a második angyal Satanael után. Az Úr őt kérte meg, hogy számoljon le a lázadóval. Michael bevégezte a munkáját, száműzte a mennyországból a földre, megfosztva minden rangjától. Így lett az alvilág, a pokol ura. Satanael a bukott.
Néma csend fogadta a történetet a szobában.
- Tehát….- kezdtem halkan. – Ő az, aki vissza akar térni. Bosszút akar. Isten ezért küldött vissza minket, hogy ezt megakadályozzuk. Kerüljön bármibe is megakadályozom, már csak azért is, mert köszönettel tartozok az Úrnak, hogy újra itt lehetek – feleltem keményen és körbe járattam a szememet a szobában.
- S mi pedig támogatni fogunk – felelte Chrno mögöttem és a vállamra tette a kezemet.
- Úgy ám – lépett mellém Azmaria is.
Elmosolyodtam.
- Köszönöm.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése