(Rosette szemszöge)
Szombaton és vasárnap a villa körüli munkákat rendezgettük, hisz itt állt a ház két évig gazda nélkül. Vasárnap jó idő volt, ezért kint a kertet raktuk rendbe. Satella szombaton még felhívta Steiner testvérét, aki szíves örömest áll a szolgálatunkra. Kedden érkezik Alfred. Hétfőn reggel már a Rendnél segédkeztünk. Joshua azonnal neki állt a kiképzésnek Remington tiszteletessel. Mi többiek ott segítettünk, ahol tudtunk és ez ment egész héten. Ez idő alatt se egy démon nem bukkant fel, de támadást se jelentettek sehonnan.
„- Túl nagy a csönd. Ilyenkor már egy hét alatt legalább két támadást jelentettek be, most meg semmi. Valami készülődik.”- gondolkoztam az egyik nap, miközben a könyvtárban voltam és a lányoknak segítettem az iratok pakolásában.
Kedden Alfred is megérkezett. Amint lepakolta a cuccait, körbe nézett majd neki is állt a munkának. Mi mindannyian a Rendnél voltunk egész nap és ott segítettünk. Szerdán a Rend kertjében kertészkedtem, míg Azmaria elém nem sietett.
- Rosette, Kate nővér vár minket az irodájában.
- Megyek.
Felálltam és követtem barátnőmet. Mikor beléptünk a szobába, már ott voltak a többiek.
- Kate nővér – hajoltam meg. – Hivatott.
- Igen. Köszönöm, hogy ide tudott sietni.
- Valami probléma van?
- Nincsen, hála. Más miatt hívattam. Önök azzal a céllal tértek vissza, hogy Aiont megakadályozzák, egy újabb katasztrófa megakadályozása miatt, de mióta visszatértek nem történt semmi.
- Mire akar kilyukadni Kate nővér? – kérdeztem türelmetlenül.
- Arra gondoltunk, hogy körbe kérdezősködhetnék a démon világban, hogy nem- e tudnak valamit Aion tervéről – vette át a szót Chrno.
„- Megint elmegy” – gondoltam szomorúan, de a világ felé nem mutattam a bánatomat.
- Rendben. Talán megtudunk valamit – feleltem kicsit szilárdan. – Mikor indulsz?
- Ma este.
A kijelentés felért egy pofonnal. Nagyon rosszul esett.
- Értem.
Hirtelen nagy csönd állt be a szobába.
- Ha megbocsájt Kate nővér, én mennék folytatni a dolgomat- törtem meg a csendet és meghajoltam.
- Rendben Rosette nővér.
Megfordultam és elindultam az ajtó felé. Végig éreztem a hátamon Chrno tekintetét, míg be nem csukódott az ajtó mögöttem. Rohanva hagytam el Kate nővér szobájának ajtaját. Minél előbb elkellett mennem innen. Visszamentem a kertbe és folytattam a munkámat. A virágokat ültettem és éreztem, hogy égnek a szemeim, ami nálam a sírás előjele volt. Igazam is lett. A könnycseppek egymás után potyogtak le az arcomról a virágokra. A fájdalom melyet kiűztem a szívemből, újra visszatért és majd felemésztett. Sírva és fájó szívvel ültettem el a virágokat, majd indultam haza gyalog, egyedül.
(Chrno szemszöge)
Rosette próbálta félvállról venni a hírt, de a szemei elárulták. Fájt neki, hogy el kell mennem újból. Nekem is ugyan annyira rosszul esett, mint neki, de muszáj volt, ha minél előbb le akartunk számolni Aionnal. A nyitott ablakhoz léptem és a kinti tájat figyeltem. Egy illat csapta meg az orromat. Könnyek illata volt. Rosette sírt. A dolog még jobban megnehezítette a távozásomat. A háttérben a többiek halkan beszélgettek. Azmaria még mindig az ajtót figyelte, amin barátnője kirohant. Felsóhajtottam.
Majd órákkal később indultunk haza Rosette nélkül. Mint kiderült, gyalog indult haza egyedül. Ideges lettem.
„- Vajon hazaért épségben?” – gondoltam, miközben a villa felé utaztunk.
A szívem csak akkor nyugodott meg, mikor beléptünk a villába és Alfred közölte velünk, hogy a Rosette egy órája itthon van, fent a szobájában.
( Rosette szemszöge)
Másfél óra sétálás után értem haza. Bíztam benne, hogy mire hazaérek, megnyugszom, de tévedtem. Ugyan olyan feldúlt voltam, mint mikor hazaindultam. Kinyitottam a nagy ajtót és beléptem a villába. Alfred épp akkor lépett ki a nappaliból.
- Jó napot Rosette Kisasszony!
- Önnek is Alfred.
- Készíthetek Önnek valami finomságot?
- Köszönöm szépen, nem kérek semmit – válaszoltam kedvesen és a lépcső felé vettem az irányt. Felmentem az emeltre, be a szobámba. Leültem az ágyra, magam alá húztam a lábaimat és magamba roskadtam.
„Elmegy” „Elmegy” „Elmegy”
Pillanatokkal vagy talán órákkal később meghallottam a bejárati ajtó csapódását, majd a többiek hangját. Újabb ajtó csapódás hallatszódott, majd minden elcsendesült. Kopogtattak. Felkaptam a fejemet.
- Rosette, bejöhetek? – hallottam meg kintről Chrno hangját.
Nem válaszoltam.
- Rosette, kérlek, beszéljük meg. Én is nagyon sajnálom, hogy el kell mennem, de a saját érdekünkben teszem, hogy minél előbb nyugodt életet élhessünk – mondta.
Nem hittem neki. A fájdalom teljesen beborította az elmémet. Hallottam, hogy Chrno szobaajtója kinyílik, majd becsukódik. Nagyot sóhajtottam és újból záporozni kezdtek a könnyeim.
A nap már lemenőben volt, mikor újból kopogtattak.
- Rosette – szólalt meg Chrno fájdalommal teli hangon. – Nekem most mennem kell. Kérlek, vigyázz magadra, míg távol vagyok.
Hangja elhalkult, még sóhajtott egyet. Majd nem sokkal később hallottam távolodó lépteinek zaját. Az ajtóhoz léptem és résnyire kinyitottam. A folyosó üres volt. Lentről a többiek búcsúzkodása hallatszódott fel, majd a bejárati ajtó becsapódása.
Valami megmoccant bennem. Már most hiányzott, pedig még csak most lépett ki az ajtón. Felpattantam, kivágtam az ajtót, lerohantam a lépcsőn és kinyitottam az ajtót.
- Chrno! – kiáltottam.
A szólított megfordult, miközben felé rohantam. Mikor odaértem hozzá szorosan átöleltem. Percekig csendben álltunk egymást ölelve, majd felnéztem az aranyszemeibe. Finoman letörölte a könnyeimet. Megfogtam a kezét és az arcomon tartottam.
- Kérlek, vigyázz magadra és minél előbb térj vissza hozzánk. Hozzám.
Elmosolyodott. Lábujjhegyre álltam és megcsókoltam. Átölelte a derekamat és közelebb húzott magához. Ebben a csókban minden érzésemet kifejeztem iránta. Mikor ajkaink elváltak újból egymás szemébe néztünk. Ellépett mellőlem. Rám mosolyogott, meghajolt egy kicsit, majd elrepült. Szomorúan néztem utána, míg el nem tűnt. Felsóhajtottam. Visszasétáltam a házba. Azmaria lépett ki a konyhából.
- Jól vagy? – kérdezte.
- Persze – hazudtam.
Belsőmben üvöltött a fájdalom és a szomorúság.
- Megyek, lefekszem. Jó éjt! – köszöntem el és felsétáltam a lépcsőn.
- Neked is Rosette – válaszolta.
Fent a szobámban lefürödtem és kiültem az erkélyen a korlátra. Az eget figyeltem, ahol nem sokkal ezelőtt tűnt el Chrno. Órákig ültem kint az eget bámulva.
A csütörtöki nap nagyon hosszúnak bizonyult. Joshua nagyon jól haladt a kiképzésében, így végig csinálhatta a Miliciai kiképzést. Persze Azmaria segítsége nélkül, még sehol sem tartana. Már felfigyeltem arra, hogy Azmaria és Joshua nagyon jól kijönnek egymással. Sokszor láttam őket kettesben beszélgetni vagy gyakorolni.
„- Úgy látszik, szerelem van kibontakozó félben” – gondoltam, miközben a párost figyeltem. Azmaria épp Joshuának segített a lőgyakorlaton.
Satella foglalt helyet mellettem.
- Gondolom már észrevetted – mondta.
Tudtam jól, hogy mire gondol vagy inkább kikre.
- Igen és örülök, hogy boldognak látom az öcsémet és a barátnőmet.
- S te hogy vagy Rosette?
- Jól – hazudtam.
- Csak, hogy tudd Rosette Christopher engem nem lehet átverni – felelte kicsit hangosan.
Keserűen felnevettem. Satella átlátott a szitán.
- Elhiszem, hogy nagyon hiányzik neked, de hidd, el hamar eltelik ez az a kis idő – mondta és bátorítólag megszorította a vállamat.
- Köszönöm Satella.
Én is bíztam benne, hogy minél előbb visszatér hozzánk Chrno. Gondolataimból Azmaria és Joshua közeledése zökkentett ki.
- Rosette, arra gondoltunk Joshuával, hogy lemehetnénk a tó mellé egy kicsit kikapcsolódni.
- Jó ötletnek hangzik – szólalt meg elsőnek Satella. – Neked is kötelező jönni Rosette!
Felsóhajtottam, majd bólintottam egyet megadva magamat. Testvérem és barátnőm boldogan felsikítottak örömükben. Kate nővértől elkéredzkedtünk, majd lementünk a közeli tó partjára. Mindenki boldogan ugrott ki a kocsiból és rohant a víz felé, ebben a hőségben. Én, mint egy csiga úgy másztam ki a kocsiból. Letelepedtem egy fa alá és onnan figyeltem a többieket. Egy idő után lecsuktam a szememet, mert nem sokat aludtam éjszak, inkább csak forgolódtam. Már épp elmerültem volna az álomvilágban, mikor kezek fogták meg a lábamat, kezemet és a víz felé kezdetek el cipelni.
- Eresszetek el! – vergődtem a kezekben.
Persze barátaim csak nevettek rajtam, majd egy nagy hajítással bedobtak a vízbe. Prüszkölve és füstölögve jöttem fel a felszínre. Joshua és Azmaria felsikítottak, majd elkezdtek rohanni.
- Gyertek vissza, ti kis pokolfajzatok! – kiáltottam és utánuk szaladtam.
Először barátnőmet nyomtam le a vízbe, utána pedig az öcsémet. Mikor megláttam az ázott képüket kiszakadt belőlem a nevetés. A végén már együtt nevettünk. Fröcsköltük egymást, mintha semmi feladatunk és problémánk nem lenne. Kora este, miután lement a nap indultunk haza. Alfred otthon már finom vacsorával várt minket. Az étkezés befejeztével mindenki elvonult a szobájába, kipihenni a mai nap fáradalmait. Hamar elcsendesült a ház. Mikor már mindenki aludt é n még fent voltam és a csillagos eget figyeltem, hátha feltűnik Chrno. Éjfél felé már annyira fáradt voltam, hogy majd leestem a korlátról. Csak egy nap telt el és egyszerűen teljesen ki vagyok borulva. Mi lesz még később? Ki tudja, meddig marad el Chrno? Lemondóan felsóhajtottam, majd elmentem aludni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése