(Rosette szemszöge)
Az egész éjszakát Chrno ágya mellett töltöttem. A többiek sokszor benéztek, hogy mi újság és legtöbbször hoztak valami ennivalót. Próbáltak jobb kedvre deríteni, de nem nagyon sikerült nekik, hiába próbálkoztak. Kedden épp csak annyira hagytam el a szobát, míg újból kicserélték Chrno kötéseit, meg átöltöztem egy tiszta ruhába. A többiektől megtudtam, hogy senki sem sérült meg komolyabban csak, Chrno.
Egy nap telt el nyugalomban, békében, úgy hogy nem ért minket semmiféle támadás. Szerda kora reggel arra ébredtem, Chrno ágyán pihentetve a fejemet, hogy megszólal a riasztó.
„ - Megint itt vannak!” – gondoltam.
Azonnal fölálltam, ránéztem Chrnora, egy puszit nyomtam a homlokára és kisiettem a szobából.
Yuka jött velem szemben.
- Rosette, gyere, menjünk!
- Hányan vannak? – kérdeztem elővéve a fegyveremet.
- Hárman, de mind a három izmos egy fajta.
- Rendben, akkor irány a felszín.
- De Rosette..
- Nem érdekel Yuka, hogy mit beszéltünk meg. Chrno megsérült, lehet, hogy meg is hal. Nem fogom csak annyiban hagyni. Bosszút fogok állni. Te nem tennéd ugyanezt, ha valami történne Rinkunnal? – kérdeztem egy pillanatra megtorpanva, a szemébe nézve.
Tudtam jól, hogy egy kényes pontra tapintottam.
- De, megtenném. Rendben, legyen. De mindig maradj mellettem vagy Rinkun mellett.
- Megbeszéltük.
- Hogy ezért én még mit kapok Chrnotól! – sóhajtott fel Yuka.
Kicsit elmosolyodtam. Kirohantunk az udvarra, ahol már javában folyt a harc. Rinkun ránk kapta a tekintetét, majd kérdőn nézett ránk. Odarepült hozzánk.
- Hát, ti mit kerestek idefenn? Lent kéne meghúznotok magatokat! – rótt meg mindkettőnket.
- Tudom, de nem fogom abban hagyni a dolgot! Chrno súlyosan megsérült! Szükségetek van itt rám! – feleltem komolyan a szemébe nézve.
Egy ideig álltuk egymás tekintetét, majd Rinkun megadóan felsóhajtott.
- Akaratos egy nőszemély – mondta, mire elmosolyodtam. – Kate nővér, Rinkun vagyok. Rosette fenn van a felszínen. Nem, nem akar lemenni. Rendben.
Odafordult felénk.
- Mindig maradj mögöttünk! – utasította.
- Rendben.
Hárman, egyszerre lendültünk támadásba. A Rend tagjai pedig hátulról fedeztek minket. Aztán Azmaria és Satella is csatlakozott hozzánk és együtt öten támadtunk a három démonra. Sikerült úgy összehangolni a támadásainkat, hogy két démonnak semmi esélye nem volt támadni. Próbáltak menekülni, de utánuk eredtünk. Aztán ketten felröppentek egy pedig a földön maradt. Yuka és Rinkun a másik kettő után eredt. Joshua is mellénk sietett és a hárman támadtunk neki a démonnak. Nem sokkal később Yuka kötött ki a földön. Odarohantam hozzá.
- Yuka, jól vagy? – kérdeztem aggódva és felsegítettem.
- Hidd el, aranyom, nekem ez meg se kottyant.
Elmosolyodtam.
- Ezt örömmel hallom.
Egy fénycsóvára lettünk figyelmesek, ami kettőnk között csapódott be, elrepítve egymástól minket. Mindketten a még nyirkos fűben kötöttünk ki.
- Rosette – hallottam meg egy elhaló hangot a fülemben.
A fülemhez kaptam az adóvevőhöz. Először azt hittem, hogy hallucinálok, de újból meghallottam.
- Rosette.
Felemeltem a fejemet és körbe néztem. Megpillantottam Chrnot, ahogy az épület falának támaszkodik. Aztán észrevettem, hogy az egyik démon is Chrno felé igyekszik. Azonnal felpattantam és rohanni kezdtem Chrno felé.
- Valaki fedezzen! – kiáltottam el magamat, mire egyszerre többen is megmozdultak.
Futás közben leadtam két lövést a közeledő démon felé. Mögöttem a többiek a másik két démont vették célba. Becsúsztam én is a fedezékbe és ránéztem Chrnora. A sebei nagy valószínűleg felszakadtak, mert a kötései lassan átáztak.
- Te mit keresel itt? – kérdeztem kicsit mérgesen.
- Ezt én is kérdezhetném tőled! – nézett rám.
Szemei fáradtak voltak és biztosan fájdalmai voltak, mert mindig összerándult.
- Chrno, súlyosan megsérültél az előző csatában, majdnem meghaltál – róttam meg.
Persze közben a démonok folyamatosan támadtak minket.
- Mi pedig megegyeztünk, hogy meghúzod magadat, míg harc van! – vágott vissza.
Az egyik izompacsirta támadást indított felénk. Megijedtem, majd Chrnora vetettem magamat, így kikerülve a támadást. Felnéztem Chrno arany szemeibe egy pillanatra, majd feltápászkodtam róla.
- Chrno, menj vissza! Itt ez most már mi elintézzük! – mondtam neki komolyan.
- Persze, majd fogom hagyni, hogy elvigyenek! – felelte kicsit mérgesen.
Farkasszemet néztünk. Még egy utolsó pillantást vetettem rá, majd visszarohantam a harctérre. A háromból már csak egy démon volt életben. A fegyverembe csúsztattam azt a golyót, amit még nem olyan régen az öreg csempészett be Chrno kórtermébe. A démonra céloztam, majd lőttem. A golyó eltalálta és a démon ordítva távozott a másik világra.
Nagyot sóhajtottam, majd elmosolyodtam. Ezen is túl voltunk. Mindenkire vetettem egy pillantást és mikor meggyőződtem, hogy senkinek nem esett nagyobb baja, elindultam Chrno felé. Odaértem, a kezét átvetettem vállam fölött és támogatva elindultunk a sebesült részleg felé. Visszamentünk a kórterembe és Chrnot leültettem az ágyra. Egy orvos sietett be és állt neki azonnal kicserélni Chrno kötéseit. Kicsit hátrébb álltam és neki dőltem a falnak, onnan figyeltem, hogy mit csinál az orvos.
- Felelőtlenség volt kijönnöd! – szólaltam meg halkan.
- Részedről is, hogy részt vettél a harcban! – vágott vissza.
- A többieknek szüksége volt rám, mert te súlyosan megsérültél.
- Úgy gondolom, hogy a többiek nélküled is megoldották volna.
- Én ebben nem vagyok olyan biztos! Értsd meg végre, hogy szükségetek van rám!
Az orvos a nyakát behúzva távozott a szobából, hogy elkerülje a vitát.
- Igen, ez igaz, de úgy van rád szükségünk, hogy élsz! Nem pedig valahol raboskodsz és vársz arra, hogy mi fog történni veled! Ha meghalsz akkor mindannyian odaveszünk!
- Hidd el, nem adom én olyan könnyen magamat! Harcolni fogok az utolsó lélegzetvételemig! S ha kell, feláldozom az életemet azért, hogy mások élhessenek!
- S mi lesz a saját életeddel? A barátaiddal?
Elfordítottam a fejemet.
- Tudod jól, hogy milyen célból tértem vissza a földre. Van egy feladatom, amit véghez kell vinnem, még akkor is, ha nem élem túl. Ha vége mindennek és, ha túlélem, akkor majd gondolkozok a jövőn, addig nincs értelme! – mondtam, majd az ajtóhoz léptem és kinyitottam. Mindannyian ott álltak az ajtóban. Gondolom hallgatóztak, mert mikor kinyílt az ajtó mindegyikőjük megijedt, majd hátrébb léptek egyet. Egyikük szemébe se néztem bele. Jobbra fordultam és elindultam a hálószobák felé. Útközben összetalálkoztam egy atyával.
- Rosette nővér, Kate nővár hívatja.
- Máris megyek.
A nővér szobája felé vettem az irányt. Mikor beléptem a szobába, már Remington tiszteletes is ott volt.
- Örülök, hogy nem esett baja, Rosette nővér – szólalt meg Kate nővér. – Azért hívattam, mert egy fontos dologról szeretnék Önnel beszélni.
2011. január 4., kedd
14.fejezet Az első próbálkozás
(Rosette szemszöge)
Kora délután már az egész Rend felfegyverkezett egy esetleges támadás esetére. A stratégiák készen voltak, az összes fegyver kéznél volt, hogy azonnal használni tudjuk, ha itt az idő. Megnéztem azt a szobát, ahol el leszek zárva. Egy ablaka sem volt. Egy széket azért hozattam, hogy ne kelljen állnom. Yukával megbeszéltük, hogy ő kint fog állni az ajtó előtt és ő fog majd kiengedni, ha vége van mindennek. Sajnos még az adóvevő sem működött lent a föld alatt, így még a kapcsolatot sem tudtam tartani Chrnoval. Én is magamhoz vettem még egy fegyvert a biztonság kedvéért, ha netán bejutnának a szobába. Az ebéd nyugalomban telt el. Kate nővér három csoportra osztotta az embereket. Az első csoport állandó készültségben volt. A második pihent, míg a harmadik készen létben állt. Bejártam az egész Rend területét, megfordultam mindenhol és megköszöntem a segítségüket. Sokan visszamosolyogtak rám. Bíztak bennem, hogy megmentem őket a pusztulástól, a kegyetlen haláltól. A kertben sétáltam, mikor a fejem felett egy árny suhant el. Felnéztem az égre és egy démont pillantottam meg. Azonnal a mikrofonhoz nyúltam.
- Chrno! Készüljetek, itt vannak! – mondtam és közben elővettem a fegyveremet.
- Azonnal ott vagyunk! Menj le a szobába! – hallottam meg Chrno hangját a túl végről.
Aztán mellettem becsapódott valami. Hatalmas porfelhő alakult ki. Köhögtem. Mikor sikerült már átlátni a felhőn, egy magas démont pillantottam meg.
- Nyertem! – kiáltotta el magát! – Magtaláltam a lányt! – mondta és rám mosolygott.
- Basszus! – nyögtem és leadtam két lövést és az épület felé kezdtem el rohanni.
Két árny röpült el fölöttem, és értek földet a hátam mögött. Megfordultam. Rinkun és Chrno állt szemben a démonnal. Újabb alakok tűntek fel a démon mögött. A Rend tagjai is kiözönlöttek az épületből, kezükben fegyverekkel.
- Rosette, menj a megbeszélt helyre! – sandított hátra Chrno.
Bólintottam, majd lassan hátrálni kezdtem, bár a szívem mást diktált. Maradni akartam és harcolni akartam a többiek oldalán, móresre tanítani a démonokat, de betartom a szavamat. Megfordultam és az épület felé kezdtem rohanni. Lefutottam a pincébe, ahol már Yuka várt. Beléptem a szobába, majd becsukta mögöttem az ajtót. Leültem a székre és türelmesen vártam, hogy vége legyen az első csatának. Talán tíz percig ültem, majd felálltam és faltól falig sétáltam idegeskedve.
(Chrno szemszöge)
A szemem sarkából láttam, hogy Rosette épen eléri az épületet, ami megnyugvással töltött el.
Szembe fordultam a démonokkal.
- Álljatok el az utamból! - mondta az elől álló démon. – Vagy átadjátok a lányt harc nélkül és mi már itt sem vagyunk – felelte nevetve.
- A lány itt marad nálunk – sziszegtem dühösen.
A démon rám vicsorított, majd rám vetette magát. Harcolni kezdtünk. Egymás után mértem rá a támadásokat, de mindig kivédtem. Rinkun is neki támadt egy démonnak. A maradék hármat pedig a Rend emberi vették tűzbe. Mindenki harcolt. Minden figyelmemet a démonra koncentráltam. Egy ideig úgy látszott, hogy le tudom majd győzni, míg hátulról egy másik démon meg nem támadt. Egyszerre mértek rám támadást, ami nem tudtam kivédeni. Hatalmas erővel csapódtam be a földbe. Az oldalam nagyon fájt és vérzett is. Feltérdepeltem. Éreztem, hogy valaki közeledik. Felnéztem. Egy démon repült felém. Újabb támadást indított felém, ami elől nem tudtam elugrani, így a mellkasomat eltalálta. Felkiáltottam a fájdalomtól, majd elvesztettem az eszméletemet.
(Rosette szemszöge)
Itt lent semmi felé zajt nem hallottam. Aggódtam a többiekért, hogy mi van velük, nem-e esett bajuk?? Talán egy félóra múlva nyílt ki az ajtó. Azonnal felpattantam és kirohantam. Egy férfi állt Yuka mellett. Mellé léptem.
- Hogy van? Megsebesült? – kérdeztem kedvesen.
- Köszönöm szépen, jól vagyok.
- Örömmel hallom. Menjen, pihenjen le. Yuka menjünk – szóltam és elindultam felfele a lépcsőn. Barátnőm követett.
Fent a felszínen füst, hamu és sebesültek tárult a szemem elé. Azonnal a sebesültekhez rohantam és elláttam a sebeiket. Mindannyian megköszönték és rám mosolyogtak. Barátaim keresésére indultam. Először Azmariára és Joshuára bukkantam rá, akik a sebesülteken segítettek.
- Jól vagytok? – kérdeztem.
- Igen.
- Satella és Chrno?
- Satella elment Remington tiszteletessel helyre hozni a kaput. Chrno pedig….- mondta volna, míg valaki közbe nem szólt.
- Rosette nővér! –hallottam meg Kate nővér hangját.
A nővérhez fordultam.
- Igen?
- Kérem, jöjjön velem – mondta szomorúan.
Mellé léptem.
- Történt valami?
- Kérem, kövessen – válaszolta.
Elindult, én pedig követtem. Szemeimmel még mindig Chrnot kerestem. Azmaria nem árulta el, hogy merre van. Kate nővérrel besétáltunk az épületbe és a sebesült részleg felé vettük az irányt. Kezdett valami nem stimmelni. Végül megálltunk egy ajtó előtt. Az ablakon nem láttam be, mert a reluxa le volt engedve.
- Most magára hagyom – felelte halkan a nővér és elment.
Az ajtóra néztem, majd megfogtam a kilincset és lenyomtam. Az ajtó kinyílt és én a számhoz kaptam a kezemet, nehogy elsikítsam magamat. A szobában Chrno feküdt a beteg ágyon, eszméletlenül. Testét több tíz kötés borította, melynek legtöbbje már lassan átázott.
A könnyeimet már nem tudtam visszafojtani, így szabad utat engedtem nekik. Remegő lábakkal közelebb léptem az ágyhoz.
- Chrno – suttogtam elcsukló hangon.
Finoman megfogtam a kezét. Hangosan felsírtam. Nagyon féltem és aggódtam, hogy vajon Chrno jobban lesz-e?
Közelebb húztam egy széket és leültem. A könnyeim már teljesen eláztatták az arcomat, de nem érdekelt. Csendben ültem és figyeltem Chrnot. Egy idő után bejött az orvos, hogy lecserélje a kötéseit. Addig én kivonultam a szobából. Kint Rinkun és Yuka várakozott.
- Hogy van? –kérdezte Yuka.
Elé léptem, átöleltem, majd sírásban törtem ki. Percekig csak zokogtam, Yuka pedig kedvesen simogatta a hátamat. Mikor kicsit megnyugodtam, elengedtem barátnőmet és leültem a padra.
- Rosszul néz ki. Nagyon sok sebe van és mindegyik vérzik. Nehezen lélegzik, arca sápadt. Félek, hogy elveszítem őt – mondtam és újból sírni kezdtem.
- Ne mondj ilyeneket! Chrno erős, fel fog épülni! – válaszolta barátnőm, majd átölelt és addig maradtunk így, míg egy kicsit meg nem nyugodtam. Egy ideig csak néztem ki a fejemből, majd Rinkunra néztem.
- Hogyan történt?
A férfi nem felelt.
- Rinkun, hogyan történt? – kérdeztem egy kicsit erőteljesebben. – Ki tette ezt Chrnoval?
Rinkun nagyot sóhajtott.
- Öt démon volt összesen. Igazság szerint nem tudom, hogy hogyan történhetett, de egyszer csak az egyik pillanatban Chrno kötött ki eszméletlenül a földön. Ketten támadtak rá, de még épp időben értem oda a többi nővérrel és atyával együtt.
- Köszönöm. Köszönöm, hogy elmondtad és, hogy a megmentésére siettél.
Már épp válaszolni akart, amikor kinyílt Chrno ajtaja és a doktor kilépett. Mindhárman odasiettünk.
- Hogy van? – kérdeztem aggódva.
- A sebei nagyon lassan gyógyulnak, az állapota stabil, de nem tudom, hogy felébred-e valaha.
Az utolsó szó szíven ütött.
- Köszönöm – köszöntem meg azért hálásan.
Még intettem barátaimnak, majd visszamentem a szobába. Visszaültem a székre, megfogtam Chrno kezét és vártam, hogy felébredjen.
(Aion szemszöge)
A hétfői nap nagyon gyorsan eltelt. A három jó madárral egész nap otthon pihentünk és vártuk az estét, hogy megtudjuk, hogyan járt el az első csapat. Igazság szerint nem láttam sok esélyét, hogy a lányt ma elfogják. Főleg, hogy mellette van Chrno is, aki biztosan nem tágít mellőle egy lépést sem. Gondolom a Magdaléna Rend is Rosette Christopher mellé állt, így még nehezebb lesz az elrablás.
Pontban éjfélkor volt találkozó az elhagyatott raktár épületben. Mikor már mindenki ott volt, akkor jelent meg csak a Sátán.
- Szép estét mindenkinek.
A helyiségben mindenki meghajolt.
- Sajnálattal kell közölnöm, hogy az első csapat elbukott. A lányt nem sikerült elrabolniuk, így további jelentkezőket várok, akik elhozzák elém a lányt.
Az épületben megint egy csomóan feltették a kezüket. Most a Nagyúr három magas, izmos démont választott ki.
- Remélem, ti nagyobb szerencsével jártok, mint az előző csapat. Sok sikert kívánok. Minél előbb hajtsátok végre a feladatot!
A három démon fejet hajtott, majd távoztak.
- Kérnék, még egy csapatot, egy másik ügy érdekében.
Újabb jelentkezők voltak, mire a Sátán négy fiatal démont választott ki.
- A többiek távozhatnak. Majd üzenek, hogy mikor lesz a következő találkozó.
Mindenki oszlani kezdett, csak mi és négy démon maradt ott. Aztán olyan dolog történt, amire nem számított egyikünk sem. A Nagyúr elszívta a négy démon erejét és lelkét. A csapatommal egyet hátrébb léptünk.
- Nem kell félnetek, rátok nem fáj a fogam. Szükségem van az életerejükre, hogy itt lehessek – nevetett fel gonoszan. – Ti az utolsó csatában fogtok fontos szerepet kapni, és ha győzünk, királyként fognak titeket kezelni. Menjetek ti is haza! Majd szólok, ha szükségem van rátok.
Mindannyian meghajoltunk és távoztunk a raktár épületből.
- Atyám, milyen gusztustalan volt – mondta Gou, mikor már a lakás utcájában jártunk.
Kora délután már az egész Rend felfegyverkezett egy esetleges támadás esetére. A stratégiák készen voltak, az összes fegyver kéznél volt, hogy azonnal használni tudjuk, ha itt az idő. Megnéztem azt a szobát, ahol el leszek zárva. Egy ablaka sem volt. Egy széket azért hozattam, hogy ne kelljen állnom. Yukával megbeszéltük, hogy ő kint fog állni az ajtó előtt és ő fog majd kiengedni, ha vége van mindennek. Sajnos még az adóvevő sem működött lent a föld alatt, így még a kapcsolatot sem tudtam tartani Chrnoval. Én is magamhoz vettem még egy fegyvert a biztonság kedvéért, ha netán bejutnának a szobába. Az ebéd nyugalomban telt el. Kate nővér három csoportra osztotta az embereket. Az első csoport állandó készültségben volt. A második pihent, míg a harmadik készen létben állt. Bejártam az egész Rend területét, megfordultam mindenhol és megköszöntem a segítségüket. Sokan visszamosolyogtak rám. Bíztak bennem, hogy megmentem őket a pusztulástól, a kegyetlen haláltól. A kertben sétáltam, mikor a fejem felett egy árny suhant el. Felnéztem az égre és egy démont pillantottam meg. Azonnal a mikrofonhoz nyúltam.
- Chrno! Készüljetek, itt vannak! – mondtam és közben elővettem a fegyveremet.
- Azonnal ott vagyunk! Menj le a szobába! – hallottam meg Chrno hangját a túl végről.
Aztán mellettem becsapódott valami. Hatalmas porfelhő alakult ki. Köhögtem. Mikor sikerült már átlátni a felhőn, egy magas démont pillantottam meg.
- Nyertem! – kiáltotta el magát! – Magtaláltam a lányt! – mondta és rám mosolygott.
- Basszus! – nyögtem és leadtam két lövést és az épület felé kezdtem el rohanni.
Két árny röpült el fölöttem, és értek földet a hátam mögött. Megfordultam. Rinkun és Chrno állt szemben a démonnal. Újabb alakok tűntek fel a démon mögött. A Rend tagjai is kiözönlöttek az épületből, kezükben fegyverekkel.
- Rosette, menj a megbeszélt helyre! – sandított hátra Chrno.
Bólintottam, majd lassan hátrálni kezdtem, bár a szívem mást diktált. Maradni akartam és harcolni akartam a többiek oldalán, móresre tanítani a démonokat, de betartom a szavamat. Megfordultam és az épület felé kezdtem rohanni. Lefutottam a pincébe, ahol már Yuka várt. Beléptem a szobába, majd becsukta mögöttem az ajtót. Leültem a székre és türelmesen vártam, hogy vége legyen az első csatának. Talán tíz percig ültem, majd felálltam és faltól falig sétáltam idegeskedve.
(Chrno szemszöge)
A szemem sarkából láttam, hogy Rosette épen eléri az épületet, ami megnyugvással töltött el.
Szembe fordultam a démonokkal.
- Álljatok el az utamból! - mondta az elől álló démon. – Vagy átadjátok a lányt harc nélkül és mi már itt sem vagyunk – felelte nevetve.
- A lány itt marad nálunk – sziszegtem dühösen.
A démon rám vicsorított, majd rám vetette magát. Harcolni kezdtünk. Egymás után mértem rá a támadásokat, de mindig kivédtem. Rinkun is neki támadt egy démonnak. A maradék hármat pedig a Rend emberi vették tűzbe. Mindenki harcolt. Minden figyelmemet a démonra koncentráltam. Egy ideig úgy látszott, hogy le tudom majd győzni, míg hátulról egy másik démon meg nem támadt. Egyszerre mértek rám támadást, ami nem tudtam kivédeni. Hatalmas erővel csapódtam be a földbe. Az oldalam nagyon fájt és vérzett is. Feltérdepeltem. Éreztem, hogy valaki közeledik. Felnéztem. Egy démon repült felém. Újabb támadást indított felém, ami elől nem tudtam elugrani, így a mellkasomat eltalálta. Felkiáltottam a fájdalomtól, majd elvesztettem az eszméletemet.
(Rosette szemszöge)
Itt lent semmi felé zajt nem hallottam. Aggódtam a többiekért, hogy mi van velük, nem-e esett bajuk?? Talán egy félóra múlva nyílt ki az ajtó. Azonnal felpattantam és kirohantam. Egy férfi állt Yuka mellett. Mellé léptem.
- Hogy van? Megsebesült? – kérdeztem kedvesen.
- Köszönöm szépen, jól vagyok.
- Örömmel hallom. Menjen, pihenjen le. Yuka menjünk – szóltam és elindultam felfele a lépcsőn. Barátnőm követett.
Fent a felszínen füst, hamu és sebesültek tárult a szemem elé. Azonnal a sebesültekhez rohantam és elláttam a sebeiket. Mindannyian megköszönték és rám mosolyogtak. Barátaim keresésére indultam. Először Azmariára és Joshuára bukkantam rá, akik a sebesülteken segítettek.
- Jól vagytok? – kérdeztem.
- Igen.
- Satella és Chrno?
- Satella elment Remington tiszteletessel helyre hozni a kaput. Chrno pedig….- mondta volna, míg valaki közbe nem szólt.
- Rosette nővér! –hallottam meg Kate nővér hangját.
A nővérhez fordultam.
- Igen?
- Kérem, jöjjön velem – mondta szomorúan.
Mellé léptem.
- Történt valami?
- Kérem, kövessen – válaszolta.
Elindult, én pedig követtem. Szemeimmel még mindig Chrnot kerestem. Azmaria nem árulta el, hogy merre van. Kate nővérrel besétáltunk az épületbe és a sebesült részleg felé vettük az irányt. Kezdett valami nem stimmelni. Végül megálltunk egy ajtó előtt. Az ablakon nem láttam be, mert a reluxa le volt engedve.
- Most magára hagyom – felelte halkan a nővér és elment.
Az ajtóra néztem, majd megfogtam a kilincset és lenyomtam. Az ajtó kinyílt és én a számhoz kaptam a kezemet, nehogy elsikítsam magamat. A szobában Chrno feküdt a beteg ágyon, eszméletlenül. Testét több tíz kötés borította, melynek legtöbbje már lassan átázott.
A könnyeimet már nem tudtam visszafojtani, így szabad utat engedtem nekik. Remegő lábakkal közelebb léptem az ágyhoz.
- Chrno – suttogtam elcsukló hangon.
Finoman megfogtam a kezét. Hangosan felsírtam. Nagyon féltem és aggódtam, hogy vajon Chrno jobban lesz-e?
Közelebb húztam egy széket és leültem. A könnyeim már teljesen eláztatták az arcomat, de nem érdekelt. Csendben ültem és figyeltem Chrnot. Egy idő után bejött az orvos, hogy lecserélje a kötéseit. Addig én kivonultam a szobából. Kint Rinkun és Yuka várakozott.
- Hogy van? –kérdezte Yuka.
Elé léptem, átöleltem, majd sírásban törtem ki. Percekig csak zokogtam, Yuka pedig kedvesen simogatta a hátamat. Mikor kicsit megnyugodtam, elengedtem barátnőmet és leültem a padra.
- Rosszul néz ki. Nagyon sok sebe van és mindegyik vérzik. Nehezen lélegzik, arca sápadt. Félek, hogy elveszítem őt – mondtam és újból sírni kezdtem.
- Ne mondj ilyeneket! Chrno erős, fel fog épülni! – válaszolta barátnőm, majd átölelt és addig maradtunk így, míg egy kicsit meg nem nyugodtam. Egy ideig csak néztem ki a fejemből, majd Rinkunra néztem.
- Hogyan történt?
A férfi nem felelt.
- Rinkun, hogyan történt? – kérdeztem egy kicsit erőteljesebben. – Ki tette ezt Chrnoval?
Rinkun nagyot sóhajtott.
- Öt démon volt összesen. Igazság szerint nem tudom, hogy hogyan történhetett, de egyszer csak az egyik pillanatban Chrno kötött ki eszméletlenül a földön. Ketten támadtak rá, de még épp időben értem oda a többi nővérrel és atyával együtt.
- Köszönöm. Köszönöm, hogy elmondtad és, hogy a megmentésére siettél.
Már épp válaszolni akart, amikor kinyílt Chrno ajtaja és a doktor kilépett. Mindhárman odasiettünk.
- Hogy van? – kérdeztem aggódva.
- A sebei nagyon lassan gyógyulnak, az állapota stabil, de nem tudom, hogy felébred-e valaha.
Az utolsó szó szíven ütött.
- Köszönöm – köszöntem meg azért hálásan.
Még intettem barátaimnak, majd visszamentem a szobába. Visszaültem a székre, megfogtam Chrno kezét és vártam, hogy felébredjen.
(Aion szemszöge)
A hétfői nap nagyon gyorsan eltelt. A három jó madárral egész nap otthon pihentünk és vártuk az estét, hogy megtudjuk, hogyan járt el az első csapat. Igazság szerint nem láttam sok esélyét, hogy a lányt ma elfogják. Főleg, hogy mellette van Chrno is, aki biztosan nem tágít mellőle egy lépést sem. Gondolom a Magdaléna Rend is Rosette Christopher mellé állt, így még nehezebb lesz az elrablás.
Pontban éjfélkor volt találkozó az elhagyatott raktár épületben. Mikor már mindenki ott volt, akkor jelent meg csak a Sátán.
- Szép estét mindenkinek.
A helyiségben mindenki meghajolt.
- Sajnálattal kell közölnöm, hogy az első csapat elbukott. A lányt nem sikerült elrabolniuk, így további jelentkezőket várok, akik elhozzák elém a lányt.
Az épületben megint egy csomóan feltették a kezüket. Most a Nagyúr három magas, izmos démont választott ki.
- Remélem, ti nagyobb szerencsével jártok, mint az előző csapat. Sok sikert kívánok. Minél előbb hajtsátok végre a feladatot!
A három démon fejet hajtott, majd távoztak.
- Kérnék, még egy csapatot, egy másik ügy érdekében.
Újabb jelentkezők voltak, mire a Sátán négy fiatal démont választott ki.
- A többiek távozhatnak. Majd üzenek, hogy mikor lesz a következő találkozó.
Mindenki oszlani kezdett, csak mi és négy démon maradt ott. Aztán olyan dolog történt, amire nem számított egyikünk sem. A Nagyúr elszívta a négy démon erejét és lelkét. A csapatommal egyet hátrébb léptünk.
- Nem kell félnetek, rátok nem fáj a fogam. Szükségem van az életerejükre, hogy itt lehessek – nevetett fel gonoszan. – Ti az utolsó csatában fogtok fontos szerepet kapni, és ha győzünk, királyként fognak titeket kezelni. Menjetek ti is haza! Majd szólok, ha szükségem van rátok.
Mindannyian meghajoltunk és távoztunk a raktár épületből.
- Atyám, milyen gusztustalan volt – mondta Gou, mikor már a lakás utcájában jártunk.
2010. december 2., csütörtök
13.fejezet: Egy mindekiért, mindeki egyért!
(Rosette szemszöge)
Hétfőn kora hajnalban keltünk és indultunk a Rendhez, hogy csökkentsük a feltűnés legkisebb kockázatát is. Satella egy időre szabadságra küldte Alfrédot, mielőtt eljöttünk volna. Chrno, Rinkun és Yuka felettünk jöttek, míg mi három kocsival igyekeztünk a Magdaléna Rend felé. Minket követett a másik két kocsi, tele őrökkel. Kate nővér megnyugodott, mikor meglátott minket épségben.
- Jó reggelt! – köszönt.
- Önnek is!
- Kérem, fáradjunk be az irodába.
Mind a nyolcan felmentünk és a helyiség különböző pontjaiban álltunk meg, vagy foglaltunk helyet.
- Idáig nem érkezett be semmiféle támadás vagy észrevétel – kezdte el a beszélgetést Kate nővér. – Úgy gondolom, hogy egész hétvégén tervezgettek és mostanság próbálnak majd támadni. Rosette nővér, magának lent a pincében kialakítottunk egy szobát, ahol meg tudja húzni magát a harcok alatt.
- Rendben – bólintottam.
- Én vállalom a feladatot, hogy vigyázok rá az ajtó előtt, ha netán sikerülne betörniük a démonoknak – szólalt meg Yuka és rám mosolygott.
- Rendben, legyen – válaszolta a nővér.
- A többieknek kint kell harcolniuk és visszaverni őket, ameddig csak lehet – mondta Chrno. – Kate nővér, beszélni kéne a többi nővérrel és atyával.
- Miért? – kérdeztem.
- Gondolom, nem szeretnénk úgy járni, mint John atyával jártunk. Meg kell kérdezni tőlük, hogy velünk tartanak-e vagy sem. Nem biztos, hogy mindenki kiállna mellettünk. Lehet, hogy egy idő után az emberek fellázadnának ellenünk és követelnék, hogy adjuk át a démonoknak Rosettet. Mert ha ez a harc alatt derül ki, akkor elveszíthetjük a harcot.
- Igen, köszönöm Chrno az ötletet. Igaza van. A reggeli mise után azonnal bejelentem – válaszolta Kate nővér.
Igaza volt Chrnonak. Még jó, hogy ő gondolt erre.
- Rinkunnal mi megpróbáljuk az erősebb démonokat kiválasztani magunknak és azokkal küzdeni.
- Köszönöm mindkettőjüknek, hogy Rosettet védelmezik – fordult a nővér Yuka és Rinkun felé.
- Ugyan, hölgyem. A barátaink és a barátokért mindent megteszünk. Őszintén szólva nem szeretnénk, ha tényleg valóra válna az, amit terveznek. Mi szeretünk az emberek mellette élni és szeretjük ezt az életet, ami nekünk megadatott – felelte tisztelettudóan Rinkun. – Hiszek benne, hogy emberek és démonok tudnak élni egymás mellett, de látom is, hogy van ilyen – nézett végig a társaságunkon.
Tényleg egy összetett csapat voltunk. Van benne olyan, aki meghalt és visszatért, van benne ékkőboszorkány is, egy szerelmes pár, melynek egyik fele démon, a másik pedig ember. S akkor még ott vannak ex-apostolok és egy angyal, plusz két démon, akik szerelmesek egymásba és szeretnek emberek közelében tartózkodni.
„- Ennél jobb, színes társaságot, még sosem láttam sem én és gondolom még a föld sem.”
Mindenki elmosolyodott Rinkun mondatán.
- Bízzunk benne, hogy sokan mellénk állnak majd – kulcsolta össze a kezét Kate nővér.
Csend telepedett az egész szobába. A nagy csendet végül a fél hetes harang törte meg, mely misére hívta az embereket. Kisétáltunk a szobából, le a kápolnába. Mi bementünk és ameddig mise volt Chrnoék kint maradtak. Az egy órás mise után Kate nővér lépett fel az emelvényre.
- Jó reggelt mindenkinek! – köszöntötte őket.
Közben behívtuk Chrnoékat, akik megálltak a fal mellett és csendben várakoztak.
- Szeretnék Önökkel közölni néhány dolgot. Gondolom észrevették, hogy démonok járkálnak az udvaron mostanság.
Halk morajlás futott végig az egész társaságon.
- Kérem, hallgassanak meg, mindent elmagyarázok, és utána Önök dönthetnek, hogy mit csinálnak.
A terem elcsendesült és mindenki a nővérre koncentrált. Halkan mi is felléptünk az emelvényre.
- Már régóta tudják, hogy Rosette nővérünk visszatért hozzánk. Azzal a céllal tért vissza, hogy megakadályozzon egy újabb katasztrófát, egy olyat, ami két évvel ezelőtt majdnem porig rombolta San Franciscót. Ezért vannak itt a démonok, azért, hogy segítsenek nekünk. Napokon belül támadás érhet minket. Démonok fognak ránk támadni és Rosettet fogják keresni, hogy felhasználják arra a célra, hogy feltámasszák a Sátánt. Gondolom, sejtik, hogy mi fog történni, ha ez bekövetkezik. Én minden erőmmel a gonosz ellen fogok harcolni. Megkérdezem Önöket. Velem és Rosettékkal tartanak, vagy békésen távozhatnak a Rendtől egy kis időre, míg lemegy ez az egész dolog? A döntés maguké. Nem von maga után semmilyen következményt, bárhogyan is döntenek. Ha maradnak nagyon hálás leszek, de tudniuk kell, hogy nehéz időszaknak nézünk elébe.
Halk sutyorgás támadt a kápolnában. Anna barátnőm pattant fel ülőhelyéről.
- Természetesen Rosette oldalán harcolunk! – kiáltott fel.
Mindenki rákapta a tekintetét. Majd elindult, mögötte két barátnőm követte. Felléptek az emelvényre.
- Maguknak is ezt kellene tenniük, hisz Rosette már mindannyiunknak segített valamiben. Mindig segítőkész, igaz, hogy néha forrófejű – itt felnevetett a fél társaság – de akkor is! Tartozunk neki ennyivel! Visszajött és a saját életét kockáztatja azért, hogy ne pusztuljon el az egész világmindenség. Úgy tudom, hogy Isten hívei vagyunk és segítünk a bajba jutottakon, hát akkor cselekedjünk ekképpen!
Teljes csend honolt egy ideig. Aztán csoda történt.
- Igaza van! Maradok és küzdök Rosette oldalán! – állt fel egy férfi.
Aztán hirtelen mindenki felállt.
- Mi is! – kiáltották.
Hihetetlenül néztem végig az egész helyiségen.
- Köszönöm mindannyiuknak! – mondtam meghatódva. – Ígérem, ha úgy alakulna, rám számíthatnak és megteszek mindent, ami tőlem kitelik.
Három barátnőm a nyakamba ugrott és szorosan átöleltek. Chrno tekintetét kerestem a tömegben. Elmosolyodtam, mikor találkozott a tekintetünk.
- Jól van, köszönöm szépen mindenkinek! – szólalt meg Kate nővér. – Javaslom, azonnal álljunk neki kidolgozni terveket és stratégiákat. Folyamatosan álljanak készültségben!
- Igenis! – kiáltották egyszerre.
Kate nővér még elmondta nekik, hogy én el leszek zárva a pincében, hogy ne tudjanak megszerezni maguknak.
Egy idő után oszlani kezdett a tömeg és én hálásan néztem mindenki után. Mi is feloszlottunk. Chrno és én a stratégiát kidolgozókhoz mentünk segíteni. Satella Remington tiszteletessel visszamentek Kate nővérrel együtt az irodába és óránkénti jelentést kértek mindenkitől. Rinkun, Yuka, Azmaria és Joshua a fegyverkezőknél segítettek be. Mindenki a saját dolgát csinálta és az összecsapásra készült fel.
Hétfőn kora hajnalban keltünk és indultunk a Rendhez, hogy csökkentsük a feltűnés legkisebb kockázatát is. Satella egy időre szabadságra küldte Alfrédot, mielőtt eljöttünk volna. Chrno, Rinkun és Yuka felettünk jöttek, míg mi három kocsival igyekeztünk a Magdaléna Rend felé. Minket követett a másik két kocsi, tele őrökkel. Kate nővér megnyugodott, mikor meglátott minket épségben.
- Jó reggelt! – köszönt.
- Önnek is!
- Kérem, fáradjunk be az irodába.
Mind a nyolcan felmentünk és a helyiség különböző pontjaiban álltunk meg, vagy foglaltunk helyet.
- Idáig nem érkezett be semmiféle támadás vagy észrevétel – kezdte el a beszélgetést Kate nővér. – Úgy gondolom, hogy egész hétvégén tervezgettek és mostanság próbálnak majd támadni. Rosette nővér, magának lent a pincében kialakítottunk egy szobát, ahol meg tudja húzni magát a harcok alatt.
- Rendben – bólintottam.
- Én vállalom a feladatot, hogy vigyázok rá az ajtó előtt, ha netán sikerülne betörniük a démonoknak – szólalt meg Yuka és rám mosolygott.
- Rendben, legyen – válaszolta a nővér.
- A többieknek kint kell harcolniuk és visszaverni őket, ameddig csak lehet – mondta Chrno. – Kate nővér, beszélni kéne a többi nővérrel és atyával.
- Miért? – kérdeztem.
- Gondolom, nem szeretnénk úgy járni, mint John atyával jártunk. Meg kell kérdezni tőlük, hogy velünk tartanak-e vagy sem. Nem biztos, hogy mindenki kiállna mellettünk. Lehet, hogy egy idő után az emberek fellázadnának ellenünk és követelnék, hogy adjuk át a démonoknak Rosettet. Mert ha ez a harc alatt derül ki, akkor elveszíthetjük a harcot.
- Igen, köszönöm Chrno az ötletet. Igaza van. A reggeli mise után azonnal bejelentem – válaszolta Kate nővér.
Igaza volt Chrnonak. Még jó, hogy ő gondolt erre.
- Rinkunnal mi megpróbáljuk az erősebb démonokat kiválasztani magunknak és azokkal küzdeni.
- Köszönöm mindkettőjüknek, hogy Rosettet védelmezik – fordult a nővér Yuka és Rinkun felé.
- Ugyan, hölgyem. A barátaink és a barátokért mindent megteszünk. Őszintén szólva nem szeretnénk, ha tényleg valóra válna az, amit terveznek. Mi szeretünk az emberek mellette élni és szeretjük ezt az életet, ami nekünk megadatott – felelte tisztelettudóan Rinkun. – Hiszek benne, hogy emberek és démonok tudnak élni egymás mellett, de látom is, hogy van ilyen – nézett végig a társaságunkon.
Tényleg egy összetett csapat voltunk. Van benne olyan, aki meghalt és visszatért, van benne ékkőboszorkány is, egy szerelmes pár, melynek egyik fele démon, a másik pedig ember. S akkor még ott vannak ex-apostolok és egy angyal, plusz két démon, akik szerelmesek egymásba és szeretnek emberek közelében tartózkodni.
„- Ennél jobb, színes társaságot, még sosem láttam sem én és gondolom még a föld sem.”
Mindenki elmosolyodott Rinkun mondatán.
- Bízzunk benne, hogy sokan mellénk állnak majd – kulcsolta össze a kezét Kate nővér.
Csend telepedett az egész szobába. A nagy csendet végül a fél hetes harang törte meg, mely misére hívta az embereket. Kisétáltunk a szobából, le a kápolnába. Mi bementünk és ameddig mise volt Chrnoék kint maradtak. Az egy órás mise után Kate nővér lépett fel az emelvényre.
- Jó reggelt mindenkinek! – köszöntötte őket.
Közben behívtuk Chrnoékat, akik megálltak a fal mellett és csendben várakoztak.
- Szeretnék Önökkel közölni néhány dolgot. Gondolom észrevették, hogy démonok járkálnak az udvaron mostanság.
Halk morajlás futott végig az egész társaságon.
- Kérem, hallgassanak meg, mindent elmagyarázok, és utána Önök dönthetnek, hogy mit csinálnak.
A terem elcsendesült és mindenki a nővérre koncentrált. Halkan mi is felléptünk az emelvényre.
- Már régóta tudják, hogy Rosette nővérünk visszatért hozzánk. Azzal a céllal tért vissza, hogy megakadályozzon egy újabb katasztrófát, egy olyat, ami két évvel ezelőtt majdnem porig rombolta San Franciscót. Ezért vannak itt a démonok, azért, hogy segítsenek nekünk. Napokon belül támadás érhet minket. Démonok fognak ránk támadni és Rosettet fogják keresni, hogy felhasználják arra a célra, hogy feltámasszák a Sátánt. Gondolom, sejtik, hogy mi fog történni, ha ez bekövetkezik. Én minden erőmmel a gonosz ellen fogok harcolni. Megkérdezem Önöket. Velem és Rosettékkal tartanak, vagy békésen távozhatnak a Rendtől egy kis időre, míg lemegy ez az egész dolog? A döntés maguké. Nem von maga után semmilyen következményt, bárhogyan is döntenek. Ha maradnak nagyon hálás leszek, de tudniuk kell, hogy nehéz időszaknak nézünk elébe.
Halk sutyorgás támadt a kápolnában. Anna barátnőm pattant fel ülőhelyéről.
- Természetesen Rosette oldalán harcolunk! – kiáltott fel.
Mindenki rákapta a tekintetét. Majd elindult, mögötte két barátnőm követte. Felléptek az emelvényre.
- Maguknak is ezt kellene tenniük, hisz Rosette már mindannyiunknak segített valamiben. Mindig segítőkész, igaz, hogy néha forrófejű – itt felnevetett a fél társaság – de akkor is! Tartozunk neki ennyivel! Visszajött és a saját életét kockáztatja azért, hogy ne pusztuljon el az egész világmindenség. Úgy tudom, hogy Isten hívei vagyunk és segítünk a bajba jutottakon, hát akkor cselekedjünk ekképpen!
Teljes csend honolt egy ideig. Aztán csoda történt.
- Igaza van! Maradok és küzdök Rosette oldalán! – állt fel egy férfi.
Aztán hirtelen mindenki felállt.
- Mi is! – kiáltották.
Hihetetlenül néztem végig az egész helyiségen.
- Köszönöm mindannyiuknak! – mondtam meghatódva. – Ígérem, ha úgy alakulna, rám számíthatnak és megteszek mindent, ami tőlem kitelik.
Három barátnőm a nyakamba ugrott és szorosan átöleltek. Chrno tekintetét kerestem a tömegben. Elmosolyodtam, mikor találkozott a tekintetünk.
- Jól van, köszönöm szépen mindenkinek! – szólalt meg Kate nővér. – Javaslom, azonnal álljunk neki kidolgozni terveket és stratégiákat. Folyamatosan álljanak készültségben!
- Igenis! – kiáltották egyszerre.
Kate nővér még elmondta nekik, hogy én el leszek zárva a pincében, hogy ne tudjanak megszerezni maguknak.
Egy idő után oszlani kezdett a tömeg és én hálásan néztem mindenki után. Mi is feloszlottunk. Chrno és én a stratégiát kidolgozókhoz mentünk segíteni. Satella Remington tiszteletessel visszamentek Kate nővérrel együtt az irodába és óránkénti jelentést kértek mindenkitől. Rinkun, Yuka, Azmaria és Joshua a fegyverkezőknél segítettek be. Mindenki a saját dolgát csinálta és az összecsapásra készült fel.
2010. november 2., kedd
12.fejezet: Egy felejthetetlen hétvége
(Aion szemszöge)
Éjfélkor a megbeszélt helyen jelentem meg a társaimmal együtt. Mindenki azt találgatta, hogy vajon kitalálhatta meg a lányt. Az egész helyiséget sustorgás töltötte be. Érkezésünk után nem sokkal a nagyúr is megérkezett. Mindenki fejet hajtott.
- Jó estét mindenkinek, ezen a csodás estén! Gondolom megkaptátok a hírt, hogy megtalálták az illetőt, akit kerestünk. Szeretnék gratulálni Aionnak és kedves csapatának a gyors cselekedésükért. Kérlek, fáradjatok ide mindannyian a jobbomra.
Megnyílt előttünk az út és mindenki irigykedve nézett ránk. Társaim mögöttem jöttek utánam.
- Nagy uram – hajoltunk meg mind a négyen, mielőtt elfoglaltuk volna a helyünket.
- Nos, ezzel megvolnánk, térjünk át egy fontosabb dologra. A keresett személy pedig egy nő. A neve Rosette Christopher. Két évvel ezelőtt halt meg apostolként, majd egy hónappal ezelőtt visszatért az élők közé. Hogy hogyan és miért az még számomra is titok. Árva, szülei nincsenek csak egy testvére van. Jelenleg New Yorkban tartózkodik, ki tudja mennyi ideig, mert utána lehetséges, hogy elhagyja a várost. Szóval, gyorsan kell cselekednünk. Szeretnék először is egy csapatot, aki önként vállalkozik arra, hogy elsőként próbálja a színem elé hozni ezt a nőt.
Azonnal több tízen rakták fel a kezüket. Végül egy öt fős társaságot választott a Sátán.
- Ti vagytok az elsők, akik elém hozhatjátok a lányt. A támadást hétfőn hajtsátok végre, addig is találjatok ki valami ötletet, hogyan akarjátok elrabolni. Élve kell a lány. A koordinátákat holnap elküldöm nektek, hogy merre találjátok a személyt. Addig a többiek türelemmel várnak, míg a csapat véghez nem viszi a feladatot. Mindenkinek meg lesz, majd a maga szerepe. Most mehettek. Hétfőn találkozunk újra itt, ebben az időpontban. Akkor kiderül, hogy sikerrel járt-e az első csapat.
A tömeg oszlani kezdett. Szemeimmel az első csapatot figyeltem, akik büszkén hagyták el a raktár területét. Elmosolyodtam.
- Hétfőn kiderül, hogy sikerrel járnak-e, de nem hiszem. A Magdaléna Rend egy elég erős Rend, de egy idő után ők maguk fognak nekem segíteni.
- Mire akar célozni, nagyuram? – kérdeztem felé fordulva.
- Kedves Aion barátom, egy idő után az emberek elfáradnak vagy inkább feladják a személyt, ha nem akarnak meghalni. A saját életük fontosabb, mint egy vadidegené – válaszolta kacagva.
„- Én azért ebben nem vagyok teljes mértékben biztos.” – gondoltam.
- Jól van. Menjetek haza, ti is pihenjétek ki magatokat. Nagy szükségem lesz rátok egy idő után – mondta, majd köddé vált.
Megfogadtuk a tanácsot és hazamentünk.
( Rosette szemszöge)
Szombat reggel Chrno karjaiban ébredtem. Felnéztem rá, de még ő az igazak álmát aludta. Elmosolyodtam. Kint már a madarak csiripeltek, köszöntve a felkelő napot. Finoman a kezét simogattam. Mocorogni kezdett, attól féltem, hogy felébresztem, végül aztán csak még közelebb húzott magához.
„- Ha most nem kéne Aionnal harcolni, gondolom, valahol vidéken élnénk békében és nyugalomban, távol mindentől” – gondoltam az arcát tanulmányozva.
Talán fél óra múlva Chrno ébredezni kezdett. Kinyitotta szemeit és elmosolyodott, mikor meglátott.
- Jó reggelt! – köszöntem.
- Neked is! Mennyi az idő? – kérdezte.
- Nem tudom, de szerintem lassan reggeli van, mert mint hallom a többiek is már fent vannak.
Kintről halk sutyorgás hallatszottak be.
- Szerintem is. Jól aludtál?
- Még sosem aludtam ilyen jól, mint ma este.
Összemosolyogtunk.
- Megyek, hogy áttudjál öltözni. Majd lent találkozunk reggelinél – állt fel mellőlem, kinyitotta az erkély ajtót.
Kintről kellemes idő jött be a szobába, finom virágillatot hozva magával. Chrno átszökkent a saját erkélyére. Bementem a fürdőbe átöltözni. Meglepődtem, mikor a sebem nem fájt annyira. Levettem a kötést és meglepődtem, már alig látszódott belőle valami. Egy kis karcolásnak tűnt az egész.
„- Ez meg hogyan?” – képedtem el. „- Majd utána járok a lányoknál.”
A seb gyors gyógyulásának köszönhetően, sokkal vidámabb voltam és könnyebben is tudtam mozogni.
Felöltöztem, majd lementem az étkezőbe, ahol Azmaria, Satella és Yuka volt ott.
- Jó reggelt! – köszöntem nekik.
- Neked is.
- Megkérdezhetem, hogy mivel lett bekenve az oldalam tegnap? – kérdeztem leülve egy székre.
- Persze. Ez a krém a hegységekben készült egy kis faluban, gyógynövényekből. Segíti a seb tisztán tartását és mihamarabbi gyógyulását – válaszolta Yuka.
- Értem. Köszönöm szépen. Nagyon hatásos. Már csak egy kis karcolás látszik.
- Az a jó. Ugyan, semmiség – legyintett, miközben friss kenyeret rakott az asztalra.
Kipillantottam az ablak előtt, ahol egy őr haladt el. Kate nővér tíz embert hagyott itt a biztonságom érdekében tegnap. Felsóhajtottam. Yuka kisétált az előszobába és belekapaszkodott a korlátba.
- Kész a reggeli! – kiáltott fel a fiúknak.
Néhány perccel később beszélgetve jött le a három fiú. Helyet foglaltunk az asztalnál és neki álltunk reggelizni.
- És, ma mit csinálunk? – kérdezte Azmaria.
- Az idő nagyon jó, lehetne kinti programot csinálni – szólaltam meg én is.
Satella elmosolyodott.
- Nekem van egy ötletem. Majd reggeli után megmutatom nektek – mondta.
Mindannyian kíváncsian néztünk rá egy ideig, majd újra a reggelire koncentráltunk. Az étkezés után, segítettünk Alfrédnek rendet tenni, majd a hátsó udvar felé vettük az irányt. Satella kilépett a teraszra és mi teljesen ledöbbentünk a látványon. Már itt voltunk egy ideje, de nem vettük észre, hogy a hátsó udvaron egy medence áll.
- Mióta van ez itt? – kérdeztem.
- Már vagy öt éve – válaszolt barátnőm.
- De hát idáig nem is láttuk.
- Persze, hogy nem, mert le volt takarva. Nos, mit szóltok az ötlethez?
Végig néztem a társaságon. Mindenki szája fülig ért, úgy mosolyogtak.
- Úgy látom, hogy mindenki benne van – válaszoltam mindenki helyett.
- Akkor jó. Van itthon néhány fürdő ruhám, szerintem pont annyi, ahányan vagyunk. Gyertek, mindenkinek adok egyet – felelte barátnőm, majd nevetésben tört ki, mikor mindenki egyszerre tódult befele a házba.
Satellának igaza volt. Mindannyiunknak talált fürdő ruhát, így elvonultunk a saját szobánkba és átöltöztünk. A vállamra dobtam még egy törülközőt, majd leindultam a medencéhez. Ott már javában ment a poénkodás és egymást lökdösték be a medencébe kinevetve a másikat. Leesett az állam, mikor megláttam Remington tiszteletest is a medencében. Lepakoltam az egyik székre és kacarászó barátaimat néztem.
- Jól elvannak, mi? – kérdezte mellettem egy alak.
- Az ám. Jó hallani a nevetésüket – néztem fel Rinkunra.
- Ühüm – helyeselt ő is.
A tekintetem újra a többiekre tévedt nagy hibámra, ugyanis Rinkun felkapott és a medence felé kezdett el vinni.
- Rinkun, azonnal tegyél le! – vertem a hátát. – Ne merészeld meg tenni, mert legközelebb seggbe lőlek – mondtam, de süket fülekre talált a papolásom.
Végül nagy csobbanással landoltam a vízben. A víz először hideg volt, aztán miután hozzászoktam, igazán kellemes volt egy ilyen meleg időben. Feljöttem a víz felszínére. Rinkun most Yukát dobta be a vízbe, aki prüszkölve jött fel a felszínre. Aztán már csak azt vettem észre, hogy Rinkun repül, majd ő is a vízben köt ki, köszönhetően Chrnonak. Kitört belőlem a nevetés, mikor megláttam Rinkun bosszús arcát. Kimásztam a vízből, hogy két szusszanásnyi pihenjek, de nem sikerült ugyanis Chrno felkapott az ölébe és beugrott velem együtt. Mérgesen vártam, hogy feljöjjön a felszínre, de mikor előbukkant újra nevetésben törtem ki. A haja teljesen az arcához tapadt és olyan volt, mint egy zombi. Még egy ideig a vízben lubickoltam, majd kimentem napozni. A többiek nevetése betöltötte az egész levegőt. Az egész nap fantasztikusan telt. Még naplemente után is kint voltunk és beszélgettünk. Kihoztunk egy asztal, amit körbe ültünk és kint fogyasztottuk el a vacsorát. A járőrözőket is meghívtuk, hogy egyenek velünk. Mindig volt valaki, aki elbénázta az ennivaló szedést, így volt mindig valamin nevetni.
Ahogy körbe pillantottam egy boldog társaságot láttam. Még akkor is kint ültünk, mikor már a csillagok ragyogtak felettünk. Talán már éjfél fele járhatott az idő, mikor visszapakoltunk mindent és elmentünk aludni. Vasárnap mindenki a saját szobájában volt, vagy inkább mondjuk úgy, hogy mindenki a saját szobájában volt a párjával. Egyikünknek sem volt kedve a többiekhez, így mindenki a saját kis dolgával volt elfoglalva. Az egész ház csöndes volt. Még az étkezésre se mentünk le, Alfred hozta fel nekünk. Nem tudom a többiek mivel foglalatoskodtak, de mi könyvet olvastunk vagy éppen aludtunk, ha úgy kívántuk. Talán, azért volt ilyen ez a nap, mert tudtuk, hogy nehéz napoknak nézünk elébe. Mindannyian.
Éjfélkor a megbeszélt helyen jelentem meg a társaimmal együtt. Mindenki azt találgatta, hogy vajon kitalálhatta meg a lányt. Az egész helyiséget sustorgás töltötte be. Érkezésünk után nem sokkal a nagyúr is megérkezett. Mindenki fejet hajtott.
- Jó estét mindenkinek, ezen a csodás estén! Gondolom megkaptátok a hírt, hogy megtalálták az illetőt, akit kerestünk. Szeretnék gratulálni Aionnak és kedves csapatának a gyors cselekedésükért. Kérlek, fáradjatok ide mindannyian a jobbomra.
Megnyílt előttünk az út és mindenki irigykedve nézett ránk. Társaim mögöttem jöttek utánam.
- Nagy uram – hajoltunk meg mind a négyen, mielőtt elfoglaltuk volna a helyünket.
- Nos, ezzel megvolnánk, térjünk át egy fontosabb dologra. A keresett személy pedig egy nő. A neve Rosette Christopher. Két évvel ezelőtt halt meg apostolként, majd egy hónappal ezelőtt visszatért az élők közé. Hogy hogyan és miért az még számomra is titok. Árva, szülei nincsenek csak egy testvére van. Jelenleg New Yorkban tartózkodik, ki tudja mennyi ideig, mert utána lehetséges, hogy elhagyja a várost. Szóval, gyorsan kell cselekednünk. Szeretnék először is egy csapatot, aki önként vállalkozik arra, hogy elsőként próbálja a színem elé hozni ezt a nőt.
Azonnal több tízen rakták fel a kezüket. Végül egy öt fős társaságot választott a Sátán.
- Ti vagytok az elsők, akik elém hozhatjátok a lányt. A támadást hétfőn hajtsátok végre, addig is találjatok ki valami ötletet, hogyan akarjátok elrabolni. Élve kell a lány. A koordinátákat holnap elküldöm nektek, hogy merre találjátok a személyt. Addig a többiek türelemmel várnak, míg a csapat véghez nem viszi a feladatot. Mindenkinek meg lesz, majd a maga szerepe. Most mehettek. Hétfőn találkozunk újra itt, ebben az időpontban. Akkor kiderül, hogy sikerrel járt-e az első csapat.
A tömeg oszlani kezdett. Szemeimmel az első csapatot figyeltem, akik büszkén hagyták el a raktár területét. Elmosolyodtam.
- Hétfőn kiderül, hogy sikerrel járnak-e, de nem hiszem. A Magdaléna Rend egy elég erős Rend, de egy idő után ők maguk fognak nekem segíteni.
- Mire akar célozni, nagyuram? – kérdeztem felé fordulva.
- Kedves Aion barátom, egy idő után az emberek elfáradnak vagy inkább feladják a személyt, ha nem akarnak meghalni. A saját életük fontosabb, mint egy vadidegené – válaszolta kacagva.
„- Én azért ebben nem vagyok teljes mértékben biztos.” – gondoltam.
- Jól van. Menjetek haza, ti is pihenjétek ki magatokat. Nagy szükségem lesz rátok egy idő után – mondta, majd köddé vált.
Megfogadtuk a tanácsot és hazamentünk.
( Rosette szemszöge)
Szombat reggel Chrno karjaiban ébredtem. Felnéztem rá, de még ő az igazak álmát aludta. Elmosolyodtam. Kint már a madarak csiripeltek, köszöntve a felkelő napot. Finoman a kezét simogattam. Mocorogni kezdett, attól féltem, hogy felébresztem, végül aztán csak még közelebb húzott magához.
„- Ha most nem kéne Aionnal harcolni, gondolom, valahol vidéken élnénk békében és nyugalomban, távol mindentől” – gondoltam az arcát tanulmányozva.
Talán fél óra múlva Chrno ébredezni kezdett. Kinyitotta szemeit és elmosolyodott, mikor meglátott.
- Jó reggelt! – köszöntem.
- Neked is! Mennyi az idő? – kérdezte.
- Nem tudom, de szerintem lassan reggeli van, mert mint hallom a többiek is már fent vannak.
Kintről halk sutyorgás hallatszottak be.
- Szerintem is. Jól aludtál?
- Még sosem aludtam ilyen jól, mint ma este.
Összemosolyogtunk.
- Megyek, hogy áttudjál öltözni. Majd lent találkozunk reggelinél – állt fel mellőlem, kinyitotta az erkély ajtót.
Kintről kellemes idő jött be a szobába, finom virágillatot hozva magával. Chrno átszökkent a saját erkélyére. Bementem a fürdőbe átöltözni. Meglepődtem, mikor a sebem nem fájt annyira. Levettem a kötést és meglepődtem, már alig látszódott belőle valami. Egy kis karcolásnak tűnt az egész.
„- Ez meg hogyan?” – képedtem el. „- Majd utána járok a lányoknál.”
A seb gyors gyógyulásának köszönhetően, sokkal vidámabb voltam és könnyebben is tudtam mozogni.
Felöltöztem, majd lementem az étkezőbe, ahol Azmaria, Satella és Yuka volt ott.
- Jó reggelt! – köszöntem nekik.
- Neked is.
- Megkérdezhetem, hogy mivel lett bekenve az oldalam tegnap? – kérdeztem leülve egy székre.
- Persze. Ez a krém a hegységekben készült egy kis faluban, gyógynövényekből. Segíti a seb tisztán tartását és mihamarabbi gyógyulását – válaszolta Yuka.
- Értem. Köszönöm szépen. Nagyon hatásos. Már csak egy kis karcolás látszik.
- Az a jó. Ugyan, semmiség – legyintett, miközben friss kenyeret rakott az asztalra.
Kipillantottam az ablak előtt, ahol egy őr haladt el. Kate nővér tíz embert hagyott itt a biztonságom érdekében tegnap. Felsóhajtottam. Yuka kisétált az előszobába és belekapaszkodott a korlátba.
- Kész a reggeli! – kiáltott fel a fiúknak.
Néhány perccel később beszélgetve jött le a három fiú. Helyet foglaltunk az asztalnál és neki álltunk reggelizni.
- És, ma mit csinálunk? – kérdezte Azmaria.
- Az idő nagyon jó, lehetne kinti programot csinálni – szólaltam meg én is.
Satella elmosolyodott.
- Nekem van egy ötletem. Majd reggeli után megmutatom nektek – mondta.
Mindannyian kíváncsian néztünk rá egy ideig, majd újra a reggelire koncentráltunk. Az étkezés után, segítettünk Alfrédnek rendet tenni, majd a hátsó udvar felé vettük az irányt. Satella kilépett a teraszra és mi teljesen ledöbbentünk a látványon. Már itt voltunk egy ideje, de nem vettük észre, hogy a hátsó udvaron egy medence áll.
- Mióta van ez itt? – kérdeztem.
- Már vagy öt éve – válaszolt barátnőm.
- De hát idáig nem is láttuk.
- Persze, hogy nem, mert le volt takarva. Nos, mit szóltok az ötlethez?
Végig néztem a társaságon. Mindenki szája fülig ért, úgy mosolyogtak.
- Úgy látom, hogy mindenki benne van – válaszoltam mindenki helyett.
- Akkor jó. Van itthon néhány fürdő ruhám, szerintem pont annyi, ahányan vagyunk. Gyertek, mindenkinek adok egyet – felelte barátnőm, majd nevetésben tört ki, mikor mindenki egyszerre tódult befele a házba.
Satellának igaza volt. Mindannyiunknak talált fürdő ruhát, így elvonultunk a saját szobánkba és átöltöztünk. A vállamra dobtam még egy törülközőt, majd leindultam a medencéhez. Ott már javában ment a poénkodás és egymást lökdösték be a medencébe kinevetve a másikat. Leesett az állam, mikor megláttam Remington tiszteletest is a medencében. Lepakoltam az egyik székre és kacarászó barátaimat néztem.
- Jól elvannak, mi? – kérdezte mellettem egy alak.
- Az ám. Jó hallani a nevetésüket – néztem fel Rinkunra.
- Ühüm – helyeselt ő is.
A tekintetem újra a többiekre tévedt nagy hibámra, ugyanis Rinkun felkapott és a medence felé kezdett el vinni.
- Rinkun, azonnal tegyél le! – vertem a hátát. – Ne merészeld meg tenni, mert legközelebb seggbe lőlek – mondtam, de süket fülekre talált a papolásom.
Végül nagy csobbanással landoltam a vízben. A víz először hideg volt, aztán miután hozzászoktam, igazán kellemes volt egy ilyen meleg időben. Feljöttem a víz felszínére. Rinkun most Yukát dobta be a vízbe, aki prüszkölve jött fel a felszínre. Aztán már csak azt vettem észre, hogy Rinkun repül, majd ő is a vízben köt ki, köszönhetően Chrnonak. Kitört belőlem a nevetés, mikor megláttam Rinkun bosszús arcát. Kimásztam a vízből, hogy két szusszanásnyi pihenjek, de nem sikerült ugyanis Chrno felkapott az ölébe és beugrott velem együtt. Mérgesen vártam, hogy feljöjjön a felszínre, de mikor előbukkant újra nevetésben törtem ki. A haja teljesen az arcához tapadt és olyan volt, mint egy zombi. Még egy ideig a vízben lubickoltam, majd kimentem napozni. A többiek nevetése betöltötte az egész levegőt. Az egész nap fantasztikusan telt. Még naplemente után is kint voltunk és beszélgettünk. Kihoztunk egy asztal, amit körbe ültünk és kint fogyasztottuk el a vacsorát. A járőrözőket is meghívtuk, hogy egyenek velünk. Mindig volt valaki, aki elbénázta az ennivaló szedést, így volt mindig valamin nevetni.
Ahogy körbe pillantottam egy boldog társaságot láttam. Még akkor is kint ültünk, mikor már a csillagok ragyogtak felettünk. Talán már éjfél fele járhatott az idő, mikor visszapakoltunk mindent és elmentünk aludni. Vasárnap mindenki a saját szobájában volt, vagy inkább mondjuk úgy, hogy mindenki a saját szobájában volt a párjával. Egyikünknek sem volt kedve a többiekhez, így mindenki a saját kis dolgával volt elfoglalva. Az egész ház csöndes volt. Még az étkezésre se mentünk le, Alfred hozta fel nekünk. Nem tudom a többiek mivel foglalatoskodtak, de mi könyvet olvastunk vagy éppen aludtunk, ha úgy kívántuk. Talán, azért volt ilyen ez a nap, mert tudtuk, hogy nehéz napoknak nézünk elébe. Mindannyian.
2010. október 12., kedd
11.fejezet: Hogy én milyen ostoba vagyok
(Rosette szemszöge)
A válasz váratlanul ért és teljesen letaglózott. Elengedtem a férfit és hátrébb léptem néhány lépést.
- Miért? – folytatta tovább Remington helyettem, kemény hangon. – Miért pont Őt?
- A Sátán olyan embert keresett, aki előző életében apostol volt, de meghalt, majd visszatért a holtak közül.
- Mit akarnak tenni vele?
- Azt már én sem tudom, de úgy gondolom, hogy nagy tervei vannak vele a nagyúrnak. Úgy sejtem, hogy a feltámadásához kell neki, de maguk milyen kíváncsiak! – szakadt ki belőle a nevetés.
Ameddig csak tudtam, eltávolodtam a férfitól, majd mikor a falnak ütköztem, lecsúsztam és befogtam a fülemet.
„- Engem akart. Mindvégig én voltam a célpont. Megint.”
Felrémlettek a két évvel ezelőtt történt események. A stigmák. A sok fájdalom és ártatlan halott. Felsikítottam, majd zokogásban törtem ki. Éreztem, hogy valaki leguggolt hozzám és magához ölelt. Csak sírtam és sírtam. Nem akartam újból átélni azt a sok fájdalmat.
„- Miért pont én?”
- Css, Rosette. Nyugodj meg – simogatott finoman Chrno.
Felnéztem a szemeibe.
- Nem akarom újból azt a sok fájdalmat átélni - zokogtam.
- Tudom. Itt vagyunk, vigyázunk rád!
Aztán hirtelen fordult a kocka és elapadtak a könnyeim, egyik pillanatról a másikra. Utáltam sírni, főleg mások előtt. De most nagyon dühös voltam, ezért a félelem elszállt belőlem, helyébe bátorság ereszkedett.
- Kérlek, segíts felállni – kértem meg Chrnot.
Óvatosan felhúzott, majd az asztalhoz léptem. Közelebb léptem a férfihez. Mélyen a szemébe néztem.
- Ha netán találkozik Aionnal, üzenem neki, hogy meg fogom ölni. Azért jöttem vissza, hogy egyszer és mindenkorra a pokol egyik bugyrába űzzem! – kiáltottam a férfi arcába.
A többiek teljesen ledöbbenve figyelték a hangulatváltozásaimat. Elindultam az ajtó felé.
- Menjünk innen!
Elindultam a lépcsőn fölfelé, Chrno segítségével. A többiek követtek minket. Felmentünk Kate nővér irodájába. Leültem a kanapéra, hisz' még nem tudtam sokat állni.
- S most mi lesz? – kérdezte Azmaria.
- Nagyobb készültséget rendelek el. Őröket küldök a Harvenheit villához is, hogy vigyázzanak magukra, bár úgy gondolom, nem ártana, ha visszajönnének a Rendhez, itt ugyanis többen tudunk vigyázni magára, Rosette nővér. A többit bízza csak ránk.
- Nem fogom tétlenül nézni, ahogy Aion és a többi démon kivégzi a fél emberiséget azért, hogy megtaláljon engem. Harcolni fogok, ha kell az életem árán is, de mielőtt én meghalnék, addigra Aion már rég halott lesz, a Sátánnal együtt.
- Már pedig, ha tetszik, ha nem, ez lesz most, Rosette – szólalt meg először Satella komoly hangon.
Rákaptam a tekintetemet.
- Hogy mondtad? – kérdeztem fölállva, mérgesen.
- Jól hallottad. Szépen visszahúzódsz egy szobába és ki fogod várni, hogy a csatának vége legyen.
- Micsoda?
- Nem azért jöttél vissza, hogy egy hónap után megölesd magad. Feladatod van, amit végre kell hajtanod! – mondta lecsukott szemekkel.
- Igaza van. Így lesz a legjobb. Mindannyiunknak – felelte Chrno.
Hitetlenkedve néztem végig a szobában lévőkön, akik egyet értettek Satella ötletével. Joshuára néztem.
- Ugye te nem?
- Sajnálom, Rosette. Boldog vagyok, hogy visszatértél és nem szeretnélek újból elveszíteni, így támogatom az ötletet.
- Ezt nem hiszem el – lépkedtem hátrafelé, majd megfordultam és kirohantam a szobából, sírva.
Többen utánam kiáltottak, de nem foglalkoztam vele. A sebem is lüktetett, talán fel is szakadt, de nem érdekelt. El akartam tűnni innen, minél előbb.
„- Hogy tehették ezt velem? Mindannyian ellenem fordultak.”
Nem figyeltem, hogy merre visz a lábam. Végül nekimentem egy ajtónak, ami kinyílt. A kápolnában találtam magamat. Becsuktam az ajtót és az egyik sötét sarokban leültem a földre, a falnak dőlve. Az egész helyiséget csak a lihegésem töltötte be. Az oldalam nagyon fájt és éreztem, hogy a vér lecsörgedezik az oldalamon. A kezembe temettem az arcomat.
„- Mondd, Istenem, miért? Mért teszik ezt velem?”
„- Mert a barátaid és féltenek, mindennél és mindenkinél jobban, még az életüknél is jobban” – mondta egy hang a fejemben.
Először meglepődtem, majd mikor rájöttem, hogy Istennel beszélgetek, megnyugodtam.
„- Nem akarom, hogy a barátaimnak valami baja essen, miközben engem védelmeznek. Nem akarok újból elveszíteni senkit.”
„- Tudom, ezért tedd azt, amit kérnek tőled. Hidd el, csak védeni akarnak. Emlékezz, hogy mi a feladatod! Ha most veszítesz, az egész világ meghal! Tartogasd az erődet az utolsó támadásra, ott minden erődre és a barátiadra is szükséged lesz! Bízz bennük!” – mondta még, majd elhalkult a hangja a fejemben.
„ – Igaza van. Én meg gyerek módjára viselkedtem. Ostoba vagy, Rosette!” – róttam meg magamat, majd felnevettem.
Letöröltem a könnyeimet az arcomról. Óvatosan felálltam. A ruhám oldala lassan már úszott a vérben. Megszédültem és elveszítettem az egyensúlyomat. Éreztem, hogy még valaki idejében elkap, mielőtt elesnék. Aztán minden elsötétedett előttem.
Mikor újból kinyitottam a szememet, a szobámban találtam magamat. Yuka ült az ágyam mellett, egy széken.
- Szia - köszöntem halkan.
- Neked is. Csak óvatosan! – lépett mellém, mikor látta, hogy fel akarok ülni az ágyban. – Te aztán nem vagy semmi! Kemény fából faragtak. Hallottam, mit műveltél a Rendnél.
- Gyorsan híre ment – sóhajtottam fel.
- Azmaria mondta, meg Chrno arcára is rá volt írva. Nem kicsit volt rád dühös. Azt hiszem, hogy most nagyon túllőttél a célon ezzel a dologgal.
Lehajtottam a fejemet. – Tudom, és nagyon sajnálom.
- Hát, sok sikert kívánok a beszélgetéshez. Azt hittem felrobban, mikor belépett az ajtón. Számolj azzal, hogy nem úszod meg könnyen.
- Gondolom, de megérdemlem, amilyen felelőtlen vagyok.
Elmosolyodott, majd felállt. Az ajtó felé indult.
- Hova mész? – kérdeztem.
- Azt a feladatot kaptam, hogy amint felébredsz, szóljak a többieknek.
- Értem.
Yuka leszólt a többieknek, akik a nappaliban várakoztak. Egyesével léptek be az ajtón. Azmaria odaszaladt hozzám és leült az ágyra.
- Nagyon megijesztettél, Rosette! – mondta barátnőm. – Nagyon sok vért veszítettél, még időben találtunk rád.
- Tudom, és nagyon sajnálom –válaszoltam lesütött szemekkel. Felnéztem és Chrno szemét kerestem, de ő egy pontot bámult a szőnyegen. – Mit sikerült megbeszélni, míg eszméletlen voltam?
- Semmit. Úgy gondoltuk, hogy megvárjuk, míg felébredsz, és akkor majd folytatjuk a beszélgetést veled együtt – felelte Satella.
- Köszönöm.
- Nos, ott tartottunk, hogy Téged biztonságba helyezünk, ha csatára kerül a sor. Végül úgy döntöttünk Kate nővérrel, hogy egy ideig vehetsz csak részt a harcokban. Ha nagyon eldurvulna, kimentünk téged. Valaki…
- Nem, köszönöm. Elfogadom az eredi tervet – néztem Kate nővér szemébe, aki először meglepődött, úgy, mint a többiek, majd elmosolyodott.
- Rendben – válaszolta. – Ezt a hetet még töltse itt a villában, de kérem, hétfőn azonnal költözzön vissza a Rendhez a többiekkel együtt – nézett végig a szobán. – A többit hétfőn kitaláljuk ott. Addig is, egy tíz fős csapatot itt hagyok a biztonság kedvéért. Ha bármi baj van, kérem, hívjanak.
- Természetesen – válaszoltam, majd Kate nővér elhagyta a szobát.
Lassan mindenki kisétált a szobából, még Yuka tátogott egy „sok sikert”, majd miután kiment mindenki, az utolsó becsukta az ajtót és kettesben maradtunk Chrnoval. Még mindig kerülte a tekintetemet. Arcáról a düh csak úgy sugárzott.
- Chrno – kezdtem halkan.
- Belegondoltál egyáltalán abba, hogy meg is halhattál volna? – kérdezte dühösen. – Tudod mennyi vért vesztettél? Nagyon sokat, ami odáig vezetett, hogy majdnem elveszítettelek – felelte elhaló hangon.
- Tudom. Hülyén viselkedtem.
Észrevettem, hogy elindult felém, majd felült az ágyra, magához húzott és átölelt. Csendben ölelt, mikor megéreztem valami nedveset az arcomon. Felpillantottam. Újabb könnycsepp esett az arcomra.
- Kérlek, ne haragudj – mondtam.
Soha nem láttam még Chrnot sírni, de a látvány nagyon fájt. Aggódott értem, még a saját életénél is jobban.
- Ígérd meg, hogy nem csinálsz több ilyen őrültséget! Nem akarlak elveszíteni újból. Egyszer elég volt.
- Megígérem – suttogtam, de ekkor még nem tudtam, hogy meg fogom szegni.
Összemosolyogtunk. Chrno kényelmesen elhelyezkedett, én pedig hozzábújtam és a karjaiban aludtam el.
A válasz váratlanul ért és teljesen letaglózott. Elengedtem a férfit és hátrébb léptem néhány lépést.
- Miért? – folytatta tovább Remington helyettem, kemény hangon. – Miért pont Őt?
- A Sátán olyan embert keresett, aki előző életében apostol volt, de meghalt, majd visszatért a holtak közül.
- Mit akarnak tenni vele?
- Azt már én sem tudom, de úgy gondolom, hogy nagy tervei vannak vele a nagyúrnak. Úgy sejtem, hogy a feltámadásához kell neki, de maguk milyen kíváncsiak! – szakadt ki belőle a nevetés.
Ameddig csak tudtam, eltávolodtam a férfitól, majd mikor a falnak ütköztem, lecsúsztam és befogtam a fülemet.
„- Engem akart. Mindvégig én voltam a célpont. Megint.”
Felrémlettek a két évvel ezelőtt történt események. A stigmák. A sok fájdalom és ártatlan halott. Felsikítottam, majd zokogásban törtem ki. Éreztem, hogy valaki leguggolt hozzám és magához ölelt. Csak sírtam és sírtam. Nem akartam újból átélni azt a sok fájdalmat.
„- Miért pont én?”
- Css, Rosette. Nyugodj meg – simogatott finoman Chrno.
Felnéztem a szemeibe.
- Nem akarom újból azt a sok fájdalmat átélni - zokogtam.
- Tudom. Itt vagyunk, vigyázunk rád!
Aztán hirtelen fordult a kocka és elapadtak a könnyeim, egyik pillanatról a másikra. Utáltam sírni, főleg mások előtt. De most nagyon dühös voltam, ezért a félelem elszállt belőlem, helyébe bátorság ereszkedett.
- Kérlek, segíts felállni – kértem meg Chrnot.
Óvatosan felhúzott, majd az asztalhoz léptem. Közelebb léptem a férfihez. Mélyen a szemébe néztem.
- Ha netán találkozik Aionnal, üzenem neki, hogy meg fogom ölni. Azért jöttem vissza, hogy egyszer és mindenkorra a pokol egyik bugyrába űzzem! – kiáltottam a férfi arcába.
A többiek teljesen ledöbbenve figyelték a hangulatváltozásaimat. Elindultam az ajtó felé.
- Menjünk innen!
Elindultam a lépcsőn fölfelé, Chrno segítségével. A többiek követtek minket. Felmentünk Kate nővér irodájába. Leültem a kanapéra, hisz' még nem tudtam sokat állni.
- S most mi lesz? – kérdezte Azmaria.
- Nagyobb készültséget rendelek el. Őröket küldök a Harvenheit villához is, hogy vigyázzanak magukra, bár úgy gondolom, nem ártana, ha visszajönnének a Rendhez, itt ugyanis többen tudunk vigyázni magára, Rosette nővér. A többit bízza csak ránk.
- Nem fogom tétlenül nézni, ahogy Aion és a többi démon kivégzi a fél emberiséget azért, hogy megtaláljon engem. Harcolni fogok, ha kell az életem árán is, de mielőtt én meghalnék, addigra Aion már rég halott lesz, a Sátánnal együtt.
- Már pedig, ha tetszik, ha nem, ez lesz most, Rosette – szólalt meg először Satella komoly hangon.
Rákaptam a tekintetemet.
- Hogy mondtad? – kérdeztem fölállva, mérgesen.
- Jól hallottad. Szépen visszahúzódsz egy szobába és ki fogod várni, hogy a csatának vége legyen.
- Micsoda?
- Nem azért jöttél vissza, hogy egy hónap után megölesd magad. Feladatod van, amit végre kell hajtanod! – mondta lecsukott szemekkel.
- Igaza van. Így lesz a legjobb. Mindannyiunknak – felelte Chrno.
Hitetlenkedve néztem végig a szobában lévőkön, akik egyet értettek Satella ötletével. Joshuára néztem.
- Ugye te nem?
- Sajnálom, Rosette. Boldog vagyok, hogy visszatértél és nem szeretnélek újból elveszíteni, így támogatom az ötletet.
- Ezt nem hiszem el – lépkedtem hátrafelé, majd megfordultam és kirohantam a szobából, sírva.
Többen utánam kiáltottak, de nem foglalkoztam vele. A sebem is lüktetett, talán fel is szakadt, de nem érdekelt. El akartam tűnni innen, minél előbb.
„- Hogy tehették ezt velem? Mindannyian ellenem fordultak.”
Nem figyeltem, hogy merre visz a lábam. Végül nekimentem egy ajtónak, ami kinyílt. A kápolnában találtam magamat. Becsuktam az ajtót és az egyik sötét sarokban leültem a földre, a falnak dőlve. Az egész helyiséget csak a lihegésem töltötte be. Az oldalam nagyon fájt és éreztem, hogy a vér lecsörgedezik az oldalamon. A kezembe temettem az arcomat.
„- Mondd, Istenem, miért? Mért teszik ezt velem?”
„- Mert a barátaid és féltenek, mindennél és mindenkinél jobban, még az életüknél is jobban” – mondta egy hang a fejemben.
Először meglepődtem, majd mikor rájöttem, hogy Istennel beszélgetek, megnyugodtam.
„- Nem akarom, hogy a barátaimnak valami baja essen, miközben engem védelmeznek. Nem akarok újból elveszíteni senkit.”
„- Tudom, ezért tedd azt, amit kérnek tőled. Hidd el, csak védeni akarnak. Emlékezz, hogy mi a feladatod! Ha most veszítesz, az egész világ meghal! Tartogasd az erődet az utolsó támadásra, ott minden erődre és a barátiadra is szükséged lesz! Bízz bennük!” – mondta még, majd elhalkult a hangja a fejemben.
„ – Igaza van. Én meg gyerek módjára viselkedtem. Ostoba vagy, Rosette!” – róttam meg magamat, majd felnevettem.
Letöröltem a könnyeimet az arcomról. Óvatosan felálltam. A ruhám oldala lassan már úszott a vérben. Megszédültem és elveszítettem az egyensúlyomat. Éreztem, hogy még valaki idejében elkap, mielőtt elesnék. Aztán minden elsötétedett előttem.
Mikor újból kinyitottam a szememet, a szobámban találtam magamat. Yuka ült az ágyam mellett, egy széken.
- Szia - köszöntem halkan.
- Neked is. Csak óvatosan! – lépett mellém, mikor látta, hogy fel akarok ülni az ágyban. – Te aztán nem vagy semmi! Kemény fából faragtak. Hallottam, mit műveltél a Rendnél.
- Gyorsan híre ment – sóhajtottam fel.
- Azmaria mondta, meg Chrno arcára is rá volt írva. Nem kicsit volt rád dühös. Azt hiszem, hogy most nagyon túllőttél a célon ezzel a dologgal.
Lehajtottam a fejemet. – Tudom, és nagyon sajnálom.
- Hát, sok sikert kívánok a beszélgetéshez. Azt hittem felrobban, mikor belépett az ajtón. Számolj azzal, hogy nem úszod meg könnyen.
- Gondolom, de megérdemlem, amilyen felelőtlen vagyok.
Elmosolyodott, majd felállt. Az ajtó felé indult.
- Hova mész? – kérdeztem.
- Azt a feladatot kaptam, hogy amint felébredsz, szóljak a többieknek.
- Értem.
Yuka leszólt a többieknek, akik a nappaliban várakoztak. Egyesével léptek be az ajtón. Azmaria odaszaladt hozzám és leült az ágyra.
- Nagyon megijesztettél, Rosette! – mondta barátnőm. – Nagyon sok vért veszítettél, még időben találtunk rád.
- Tudom, és nagyon sajnálom –válaszoltam lesütött szemekkel. Felnéztem és Chrno szemét kerestem, de ő egy pontot bámult a szőnyegen. – Mit sikerült megbeszélni, míg eszméletlen voltam?
- Semmit. Úgy gondoltuk, hogy megvárjuk, míg felébredsz, és akkor majd folytatjuk a beszélgetést veled együtt – felelte Satella.
- Köszönöm.
- Nos, ott tartottunk, hogy Téged biztonságba helyezünk, ha csatára kerül a sor. Végül úgy döntöttünk Kate nővérrel, hogy egy ideig vehetsz csak részt a harcokban. Ha nagyon eldurvulna, kimentünk téged. Valaki…
- Nem, köszönöm. Elfogadom az eredi tervet – néztem Kate nővér szemébe, aki először meglepődött, úgy, mint a többiek, majd elmosolyodott.
- Rendben – válaszolta. – Ezt a hetet még töltse itt a villában, de kérem, hétfőn azonnal költözzön vissza a Rendhez a többiekkel együtt – nézett végig a szobán. – A többit hétfőn kitaláljuk ott. Addig is, egy tíz fős csapatot itt hagyok a biztonság kedvéért. Ha bármi baj van, kérem, hívjanak.
- Természetesen – válaszoltam, majd Kate nővér elhagyta a szobát.
Lassan mindenki kisétált a szobából, még Yuka tátogott egy „sok sikert”, majd miután kiment mindenki, az utolsó becsukta az ajtót és kettesben maradtunk Chrnoval. Még mindig kerülte a tekintetemet. Arcáról a düh csak úgy sugárzott.
- Chrno – kezdtem halkan.
- Belegondoltál egyáltalán abba, hogy meg is halhattál volna? – kérdezte dühösen. – Tudod mennyi vért vesztettél? Nagyon sokat, ami odáig vezetett, hogy majdnem elveszítettelek – felelte elhaló hangon.
- Tudom. Hülyén viselkedtem.
Észrevettem, hogy elindult felém, majd felült az ágyra, magához húzott és átölelt. Csendben ölelt, mikor megéreztem valami nedveset az arcomon. Felpillantottam. Újabb könnycsepp esett az arcomra.
- Kérlek, ne haragudj – mondtam.
Soha nem láttam még Chrnot sírni, de a látvány nagyon fájt. Aggódott értem, még a saját életénél is jobban.
- Ígérd meg, hogy nem csinálsz több ilyen őrültséget! Nem akarlak elveszíteni újból. Egyszer elég volt.
- Megígérem – suttogtam, de ekkor még nem tudtam, hogy meg fogom szegni.
Összemosolyogtunk. Chrno kényelmesen elhelyezkedett, én pedig hozzábújtam és a karjaiban aludtam el.
2010. augusztus 6., péntek
10. fejezet: A besúgó
(Aion szemszöge)
Sajnos a tervem nem úgy sikerült, ahogy terveztem, hála a két idegen démonnak, akik megleptek. Dühösen hagytam ott a villát. A csendes városban sétáltam. Befordultam az utolsó sarkon a lakás felé, mikor észrevettem, hogy követnek. Megtorpantam és hátra néztem.
- Mit akarsz?
- Aion nagyúr, információkat hoztam Önnek – szólalt meg térdet hajtva előttem a férfi.
Undorodva néztem végig a halandón, akiket szívből megvetettem.
- Halljam, mi oly fontos információd van a számomra?
- Arról a személyről, akit a fél démon világ keres.
Kikerekedtek a szemeim.
„- Vajon, honnan tudhat ez bármit is?”
- Honnan tudom, hogy nem csapsz be?
- A Magdaléna Rend egyik tagja vagyok.
Elkaptam a torkát és a falhoz vágtam.
- S mi van akkor, ha ez egy csapda?
- Az életemre esküszöm, hogy nem az – nyögte.
Egy aktát vett elő.
- Ebben minden benne van. Az egyik irat között találtam ma és lemásoltam. Gondoltam, jól jönne az Úrnak.
Elvettem az aktát és eleresztettem. Kinyitottam a dokumentumot és ledöbbentem. Egy ismerős, mosolygós arc nézett vissza rám a fényképről. A férfira pillantottam.
- Miért segít nekem?
- Mert az a nő démonokkal barátkozik és undorítónak tartom. A Magdaléna Rend nem démon ellátó központ. Talán maga segíthetne, hogy megszabaduljunk tőle.
Gonosz mosoly ült ki az arcomra.
- Köszönöm az infókat. Később még szükségem lehet magára. Majd jelentkezem.
- Köszönöm – hajolt meg előttem és visszaindult.
Nem hazudott, azt ugyanis azonnal kiszúrtam volna. Intettem, majd a lakás felé indultam. Épp, hogy beléptem az ajtón megéreztem a gonosz jelenlétét. Három bajtársam lehorgasztott fejjel várakozott az egyik fal előtt. Meghajoltam a nagyúr előtt.
- Megtaláltam – feleltem és átnyújtottam az aktát.
Elvette tőlem és olvasni kezdte az adatokat.
- Köszönöm, Aion. Téged és a csapatodat a jobb kezemmé teszlek – szólalt meg először, majd a lelkek felé fordult. – Közöljétek az összes démonnal, hogy meg van a lány. Gyűlést tartok, holnap éjszaka éjfélkor a szokásos helyen.
Visszanézett az aktába, elmosolyodott, majd köddé vált.
- Megcsináltuk! – kiáltottak fel a fiúk boldogan.
Mosolyogva vonultam el a szobámba.
(Rosette szemszöge)
Reggel az ágyamban ébredtem. Láttam, hogy az ajtó résnyire nyitva van. Gondolom Chrno hagyta úgy a biztonság kedvéért. Lentről már az evőeszközök csörgése hallatszódott fel. Elmosolyodtam. Megint én voltam az, aki tovább aludt a többieknél. Óvatosan kimásztam az ágyból, ügyelve a sebemre. Arcot mostam, majd felöltöztem. Lassan elindultam a folyóson. Épp Yuka lépett ki az egyik ajtón. Összemosolyogtunk.
- Jó reggelt! – köszöntem.
- Neked is! Segíthetek? – kérdezte, mikor a lépcsőhöz értünk.
- Igen, köszönöm.
Megfogta a karomat és úgy lépkedtünk lefelé.
- Köszönöm, hogy éjszaka idesiettetek.
- Ugyan, semmiség. Egy jó barátra mindig lehet számítani – mosolyodott el.
- Régóta ismeritek egymást Rinkunnal?
- Három évvel ezelőtt futottunk össze egy bárban. Sokat mesélt magáról akkor ott. Sok közös dolog volt bennünk, ezért úgy döntöttem, hogy vele tartok, bárhova is megy.
- Szerelem első látásra? – kérdeztem kicsit kíváncsian. Mikor egy ideig nem felelt megszólaltam. – Ne haragudj, nem akartam tolakodó lenni – sütöttem le a szememet.
- Semmi baj. Igen, az volt. Azért ti párosotok sem semmi – felelte mosolyogva, visszaütve a labdát.
- Tudom. Gondolom Chrno elmesélte a barátságunk történetét.
- Barátság? Szerintem ennél sokkal többről van szó.
- Ennyire látszik? – kérdeztem kicsit elpirulva.
- Chrnon csak az veszi észre, aki elég jól ismeri. Mi csak néhány napot töltöttünk el együtt, mégis elég volt annyi idő, hogy megismerjem, mi van az arcára írva.
- Ilyen egy igazi barát – mondtam mielőtt beléptünk volna az étkezőbe.
Az érkezésünkre mindenki felkapta a fejét és elmosolyodtak.
- Jó reggelt! – köszöntünk egyszerre Yukával, majd felnevettünk.
Az asztalnál külön váltunk, én Azmaria mellett foglaltam helyett, míg Yuka Rinkun oldalán. A hangulat nagyon jó volt, úgy látszik mindenki megtalálta a közös hangot az érkezőkkel. Reggeli után egyből indultunk a Rendhez. Rinkun és Yuka otthon maradtak kipihenni az utazás fáradalmait. Mikor megérkeztünk az udvaron Kate nővér várt ránk aggodalmas képpel, oldalán Remington tiszteletessel.
- Történt valami? – kérdeztem rosszat sejtve.
- Igen. Nagyon súlyos ráadásul. Kérem, kövessenek – mondta és a pince felé indult meg.
Utána eredtünk mindannyian.
- A pincében szoktuk általában tartani a kihallgatásokat – kezdte a nővér.
- Kihallgatásokat?
- Igen. Tegnap este, az egyik járőröző kocsi utasai érdekes dologra lettek figyelmesek. Az egyik társunk, John atya egy aktát nyújtott át Aionnak.
Teljes csönd és meghökkenés követte a dolgot.
- Még nem kezdtük el a kihallgatást, magukra vártunk. Az orvos beadott neki egy igazság szérumot úgy fél órával ezelőtt. Bízzunk benne, hogy használni fog.
Beléptünk egy szobába, ahol két ember ült műszerek előtt. A falon egy ablak volt, melynek másik oldalán egy férfi ült egy asztal előtt. A helységbe belépett Remington tiszteletes és helyet foglalt a férfival szemben.
- Jó reggelt John.
- Önnek is tiszteletes.
- Tudja, hogy miért van itt?
- Igen, azért mert rajta kaptak, hogy információt szállítók az ellenségnek – felelte John.
- Úgy látom bevált a szérum – mondtam.
- Igen. Mondja el nekem John, hogy mi volt az információ.
- Egy teljes akta volt.
- Milyen akta?
- Rosette Christopher másolt aktája.
A döbbenet úrrá lett rajtam és az egész helyiségen.
„- Az én aktám? Hisz abban benne van minden. De minek kellett az neki?”
Kivágtam az ajtót, átsétáltam a másik elé. Nagy erővel kinyitottam azt is és beléptem a szobába. Remington tiszteletes felpillantottam rám. Szemeimmel csak Johnt néztem.
- Üdvözletem, Rosette nővér – köszönt a férfi mosolyogva.
Közelebb léptem és az asztalra csaptam.
- Miért vitte el az aktámat Aionnak? – kérdeztem dühösen.
- Mert segíteni akarom a nagyúr minden tervét.
- S mi lenne az?
- A nagyúr a Sátánnak segédkezik, hogy Ő feltámadhasson és bosszút állhasson a fentieken és én mindenben segítek, amire a nagyúr megkér, cserébe ő pedig megöli, azokat kik bemocskolják a Magdaléna Rend becses nevét.
Egyre dühösebb lettem. Aztán eszembe jutott valami.
- Kit keres Aion?
- Nem csak Aion, hanem a fél démon világ, de gondolom mára már maga a Sátán is tudja.
- Kit? – ragadtam meg a gallérját.
- Hát nem egyértelműek a jelek? Nem mást, mint magát, Rosette Christopher – nézett rám mosolyogva.
Sajnos a tervem nem úgy sikerült, ahogy terveztem, hála a két idegen démonnak, akik megleptek. Dühösen hagytam ott a villát. A csendes városban sétáltam. Befordultam az utolsó sarkon a lakás felé, mikor észrevettem, hogy követnek. Megtorpantam és hátra néztem.
- Mit akarsz?
- Aion nagyúr, információkat hoztam Önnek – szólalt meg térdet hajtva előttem a férfi.
Undorodva néztem végig a halandón, akiket szívből megvetettem.
- Halljam, mi oly fontos információd van a számomra?
- Arról a személyről, akit a fél démon világ keres.
Kikerekedtek a szemeim.
„- Vajon, honnan tudhat ez bármit is?”
- Honnan tudom, hogy nem csapsz be?
- A Magdaléna Rend egyik tagja vagyok.
Elkaptam a torkát és a falhoz vágtam.
- S mi van akkor, ha ez egy csapda?
- Az életemre esküszöm, hogy nem az – nyögte.
Egy aktát vett elő.
- Ebben minden benne van. Az egyik irat között találtam ma és lemásoltam. Gondoltam, jól jönne az Úrnak.
Elvettem az aktát és eleresztettem. Kinyitottam a dokumentumot és ledöbbentem. Egy ismerős, mosolygós arc nézett vissza rám a fényképről. A férfira pillantottam.
- Miért segít nekem?
- Mert az a nő démonokkal barátkozik és undorítónak tartom. A Magdaléna Rend nem démon ellátó központ. Talán maga segíthetne, hogy megszabaduljunk tőle.
Gonosz mosoly ült ki az arcomra.
- Köszönöm az infókat. Később még szükségem lehet magára. Majd jelentkezem.
- Köszönöm – hajolt meg előttem és visszaindult.
Nem hazudott, azt ugyanis azonnal kiszúrtam volna. Intettem, majd a lakás felé indultam. Épp, hogy beléptem az ajtón megéreztem a gonosz jelenlétét. Három bajtársam lehorgasztott fejjel várakozott az egyik fal előtt. Meghajoltam a nagyúr előtt.
- Megtaláltam – feleltem és átnyújtottam az aktát.
Elvette tőlem és olvasni kezdte az adatokat.
- Köszönöm, Aion. Téged és a csapatodat a jobb kezemmé teszlek – szólalt meg először, majd a lelkek felé fordult. – Közöljétek az összes démonnal, hogy meg van a lány. Gyűlést tartok, holnap éjszaka éjfélkor a szokásos helyen.
Visszanézett az aktába, elmosolyodott, majd köddé vált.
- Megcsináltuk! – kiáltottak fel a fiúk boldogan.
Mosolyogva vonultam el a szobámba.
(Rosette szemszöge)
Reggel az ágyamban ébredtem. Láttam, hogy az ajtó résnyire nyitva van. Gondolom Chrno hagyta úgy a biztonság kedvéért. Lentről már az evőeszközök csörgése hallatszódott fel. Elmosolyodtam. Megint én voltam az, aki tovább aludt a többieknél. Óvatosan kimásztam az ágyból, ügyelve a sebemre. Arcot mostam, majd felöltöztem. Lassan elindultam a folyóson. Épp Yuka lépett ki az egyik ajtón. Összemosolyogtunk.
- Jó reggelt! – köszöntem.
- Neked is! Segíthetek? – kérdezte, mikor a lépcsőhöz értünk.
- Igen, köszönöm.
Megfogta a karomat és úgy lépkedtünk lefelé.
- Köszönöm, hogy éjszaka idesiettetek.
- Ugyan, semmiség. Egy jó barátra mindig lehet számítani – mosolyodott el.
- Régóta ismeritek egymást Rinkunnal?
- Három évvel ezelőtt futottunk össze egy bárban. Sokat mesélt magáról akkor ott. Sok közös dolog volt bennünk, ezért úgy döntöttem, hogy vele tartok, bárhova is megy.
- Szerelem első látásra? – kérdeztem kicsit kíváncsian. Mikor egy ideig nem felelt megszólaltam. – Ne haragudj, nem akartam tolakodó lenni – sütöttem le a szememet.
- Semmi baj. Igen, az volt. Azért ti párosotok sem semmi – felelte mosolyogva, visszaütve a labdát.
- Tudom. Gondolom Chrno elmesélte a barátságunk történetét.
- Barátság? Szerintem ennél sokkal többről van szó.
- Ennyire látszik? – kérdeztem kicsit elpirulva.
- Chrnon csak az veszi észre, aki elég jól ismeri. Mi csak néhány napot töltöttünk el együtt, mégis elég volt annyi idő, hogy megismerjem, mi van az arcára írva.
- Ilyen egy igazi barát – mondtam mielőtt beléptünk volna az étkezőbe.
Az érkezésünkre mindenki felkapta a fejét és elmosolyodtak.
- Jó reggelt! – köszöntünk egyszerre Yukával, majd felnevettünk.
Az asztalnál külön váltunk, én Azmaria mellett foglaltam helyett, míg Yuka Rinkun oldalán. A hangulat nagyon jó volt, úgy látszik mindenki megtalálta a közös hangot az érkezőkkel. Reggeli után egyből indultunk a Rendhez. Rinkun és Yuka otthon maradtak kipihenni az utazás fáradalmait. Mikor megérkeztünk az udvaron Kate nővér várt ránk aggodalmas képpel, oldalán Remington tiszteletessel.
- Történt valami? – kérdeztem rosszat sejtve.
- Igen. Nagyon súlyos ráadásul. Kérem, kövessenek – mondta és a pince felé indult meg.
Utána eredtünk mindannyian.
- A pincében szoktuk általában tartani a kihallgatásokat – kezdte a nővér.
- Kihallgatásokat?
- Igen. Tegnap este, az egyik járőröző kocsi utasai érdekes dologra lettek figyelmesek. Az egyik társunk, John atya egy aktát nyújtott át Aionnak.
Teljes csönd és meghökkenés követte a dolgot.
- Még nem kezdtük el a kihallgatást, magukra vártunk. Az orvos beadott neki egy igazság szérumot úgy fél órával ezelőtt. Bízzunk benne, hogy használni fog.
Beléptünk egy szobába, ahol két ember ült műszerek előtt. A falon egy ablak volt, melynek másik oldalán egy férfi ült egy asztal előtt. A helységbe belépett Remington tiszteletes és helyet foglalt a férfival szemben.
- Jó reggelt John.
- Önnek is tiszteletes.
- Tudja, hogy miért van itt?
- Igen, azért mert rajta kaptak, hogy információt szállítók az ellenségnek – felelte John.
- Úgy látom bevált a szérum – mondtam.
- Igen. Mondja el nekem John, hogy mi volt az információ.
- Egy teljes akta volt.
- Milyen akta?
- Rosette Christopher másolt aktája.
A döbbenet úrrá lett rajtam és az egész helyiségen.
„- Az én aktám? Hisz abban benne van minden. De minek kellett az neki?”
Kivágtam az ajtót, átsétáltam a másik elé. Nagy erővel kinyitottam azt is és beléptem a szobába. Remington tiszteletes felpillantottam rám. Szemeimmel csak Johnt néztem.
- Üdvözletem, Rosette nővér – köszönt a férfi mosolyogva.
Közelebb léptem és az asztalra csaptam.
- Miért vitte el az aktámat Aionnak? – kérdeztem dühösen.
- Mert segíteni akarom a nagyúr minden tervét.
- S mi lenne az?
- A nagyúr a Sátánnak segédkezik, hogy Ő feltámadhasson és bosszút állhasson a fentieken és én mindenben segítek, amire a nagyúr megkér, cserébe ő pedig megöli, azokat kik bemocskolják a Magdaléna Rend becses nevét.
Egyre dühösebb lettem. Aztán eszembe jutott valami.
- Kit keres Aion?
- Nem csak Aion, hanem a fél démon világ, de gondolom mára már maga a Sátán is tudja.
- Kit? – ragadtam meg a gallérját.
- Hát nem egyértelműek a jelek? Nem mást, mint magát, Rosette Christopher – nézett rám mosolyogva.
2010. augusztus 5., csütörtök
9.fejezet: Az éjszakai látogatók
(Rosette szemszöge)
Szerda éjszaka volt a legnehezebb elaludnom a sebem miatt. A csütörtök esti lefekvés már könnyebben ment. Érdekes módon itthon voltam, és mégis olyan fáradt voltam, hogy amint letettem a fejemet a párnára azon nyomban elaludtam. Éjszaka közepén arra riadtam fel, hogy valaki figyel. Kinyitottam a szememet, először meglepődtem, majd a fegyverem után kaptam, de sajnos nem értem el, ugyanis a kedves kis vendégem hozzá vágott a falhoz, és ott is tartott. A sebem lüktetett a hirtelen jött mozdulattól.
- Aion – sziszegtem.
- Jó estét! Nagyon sajnálom, hogy felébresztettem, ilyen késői órában. Szeretnék néhány dolgot megtudakolni.
- Én neked egy árva szót sem mondok el! – préseltem ki magamból.
Ujjai megszorították a nyakamat.
Elmosolyodtam.
- Ha megölsz, akkor sem árulók el semmit – suttogtam már.
- Majd kiderül – mondta.
Hirtelen kivágódott az ajtó, és Chrno lépett be rajta.
- Aion! – kiáltotta.
Hallottam, hogy a többiek is közelednek a szobához.
Chrno már támadásba lendült volna, de Aion egy támadással a földre terítette őt és az ajtón belépő barátaimat is.
Visszanézett rám.
- Utoljára kérdezem meg, segítesz nekem vagy sem? – kérdezte, majd magához rántotta Azmariát a torkánál fogva.
Barátnőm fuldokolni kezdett.
- ELÉG! – sikítottam. – Mit akarsz?
- Rosette, ne mondj neki semmit - nyögte Azmaria.
Aion elmosolyodott, és barátnőmet a többiekhez vágta.
- Okos kislány – dicsért meg, az arcomat simogatva. – Nos, ott tartottam, hogy keresek valakit, aki.. – félbe szakította a mondani valóját, és kinézett az ablakon.
Szemei összeszűkültek.
- A pokolba! – káromkodta el magát. Visszanézett rám. – Ígérem, még később találkozunk, Mária Magdaléna. – Azzal köddé vált.
Leestem a földre. Éreztem, hogy a sebem felszakadt, és ömlött belőle a vér, de egyszerűen teljesen a sokk alá kerültem. A külvilág egy időre megszűnt körülöttem létezni.
„- Vajon, honnan tudta meg, hogy itt vagyunk?”
Aztán mozgásra és hangokra lettem figyelmes. Többen a nevemen is szólítottak. Pislogtam kettőt és kitisztult a látásom. Először Chrno aggódó arcát láttam meg, ami felderült, mikor ránéztem.
- Jól vagy? – simogatta meg az arcomat.
Az ő keze puha volt és kedvességet árasztott, míg Aioné gonoszságot. Megborzongtam.
- Igen, persze.
Óvatosan felsegített, és felültünk az ágyra. Közben a többiek is felálltak a földről. Rájuk pillantottam.
- Jól vagytok?
- Igen.
- Azmaria ellátod a sebemet? Felszakadt.
- Persze.
A fiúk addig kivonultak a szobából, míg barátnőim helyre hoztak. Kipillantottam az ablakon. Kint még teljes sötétség honolt.
„- Honnan tudhatta meg, hogy itt vagyunk?” – tettem fel a kérdést magamnak egyfolytában.
- Készen vagyunk.
- Köszönöm. Szeretnék lemenni, telefonálni.
A lányok felsegítettek, majd támogattak nehogy elessek. Kint a folyóson Chrno vett az ölébe, és sétált le az előszobába. Alfred várakozott ránk. Rápillantottunk.
- Uram, itt van egy fiatalember és egy hölgy, Önt keresik. Beengedhetem őket?
- Igen, köszönöm Alfred.
Kíváncsian néztünk az ajtó felé.
- Chrno, kik ezek? – kérdezte Satella az ékköve felé nyúlva.
- Amint belépnek, elmagyarázok mindent. Nem lesz semmi baj, Satella.
Kinyílt az ajtó, és egy férfi lépett be egy nő társaságában. Azonnal kiszúrtam. Démonok voltak. Chrno lábra állított, megfogta a kezemet, átölelte a derekamat, és közelebb sétáltunk az érkezőkhöz.
- Jó estét mindenkinek! Elnézést a késői zavarás miatt – szólalt meg a férfi kedvesen.
- Nektek is! Örülök, hogy megérkeztetek! Rosette, szeretném neked bemutatni Yurát és Rinkut, akiket múlthéten ismertem meg, mikor információkat gyűjtöttem.
„- Szóval ezek az új barátok.”
Elmosolyodtam.
- Örvendek, Rosette Christopher vagyok – ráztam kezet a két vendéggel.
Mivel Chrno bízott ezekben a démonokban, így én is és a többiek is megbíztunk bennük, ezért mindenki sorjában bemutatkozott. Még Satella is megenyhült.
- Fáradjanak beljebb – szólalt meg a nappali felé mutatva.
Mindenki megmozdult és a helyiség felé vette az irányt. Mi szép lassan sétáltunk be és foglaltunk helyet az érkezőkkel szemben a kanapén.
- Ne haragudj Chrno, hogy ilyen későn zavarunk, de ide fele jövet megéreztünk egy démont, így jobbnak láttuk mégis ide sietni.
- Épp jókor jártatok erre. Aion itt volt.
- Hogyan? – lepődtek meg. – Mit akart itt?
- Azt még mi sem tudjuk. Éjszaka közepén tört rám, mikor aludtam. Egyikünk se tudott védekezni. Én azt nem tudom megérteni, hogy hogyan talált ránk, hisz ez a terület nem tartozik a Rendhez. Mindig azt hajtogatja, hogy keres valakit, de mire kiderülne, hogy kit, állandóan felszívódik – mérgelődtem.
- Mi sem jutottunk semmire az elmúlt időben. A felsőbb körökbe egyszerűen most nem lehet bejutni, bármivel is próbálkoztunk. Aztán néhány nappal ezelőtt valami gonosz erő mozgásba lendült – mondta Yuka.
- Igen, azt én is éreztem.
Egy ideig még a beszélgetésre figyeltem, majd Alfrédet megkértem, hogy hozza nekem oda a telefont. Feltárcsáztam a Rendet, ahol az ügyeletes vette fel. Azonnal Kate nővért kértem. Amint kapcsolták és felvette a nővér, elmeséltem a történteket. Teljesen ledöbbenve állt a dolgok előtt. Megkért minket, hogy reggel fáradjunk be mindannyian, és majd akkor ott mindent részletesen elmesélünk. Kimerülten dőltem hátra a fotelben, csukott szemekkel.
- Fáradt vagy. Aludnod kéne – szólalt meg mellettem Chrno.
- Nem sokára itt van a reggel – ásítottam, már félig aludva.
Éreztem, hogy felvesz a karjába, de már nem sok erőm volt tiltakozni. Yuka és Rinkun elmosolyodtak a párosunkon.
(Chrno szemszöge)
- Ha nem haragszotok, elteszem aludni, nagy szüksége van rá. Súlyos sebet szerzett az Aionnal való harcban tegnapelőtt.
- Komolyan? – néztek ránk hitetlenkedve.
- Igen. Rosette, Azmaria és Joshua a Magdaléna Rend tagjai. Gondolom már hallottak erről a rendről.
Bólintottak.
- Démonok irtásával foglalkozik. Mégis, egy démon barátja, vagy inkább több, mint barátja? – kérdezte óvatosan Rinkun.
Elmosolyodtam.
- Rosette és én egy véletlen folytán találkoztunk. Nagyon régóta ismerjük egymást, és már nagyon sok mindenen mentünk keresztül együtt – válaszoltam Rosette békés arcát figyelve. – Ő volt az, aki helyes útra térített, miután leváltam Aion csapatától. Gondolom hallottatok a két évvel ezelőtt történt dologról, amit Aion próbált végre hajtani – szomorodtam el az emlékre.
Mindketten bólogattak.
- Rosette volt, akit felhasznált akkor, ugyanis Rosette viselte a stigmákat, így hamar kiderült, hogy ő nem más, mint Mária Magdaléna.
Csodálkozva és hitetlenül néztek a karjaimban alvó lányra.
- S kiderült már, hogy Aion mire készül most?
- Idáig csak annyit tudtunk meg, hogy a bukott nem más, mint Satanael az angyal, akit száműztek a mennyből. A feltámadását tervezi, de úgy látszik, szüksége van valakire, aki segíti a tervében. Úgy gondolom, hogy nem csak Aion keresi azt a személyt, hanem több tucat démon is. Idő kérdése és szerintem megtalálják az illetőt. Hogy utána mi lesz, azt még én sem tudom, ha megbocsátotok, tényleg felmennénk.
- Menj csak nyugodtan! Jó éjszakát! – köszöntek el.
- Alfred, kérem, szállásolja el barátainkat a vendégszobákban – szólalt meg Satella.
- Természetes, asszonyom.
Hálásan néztem Satellára. Felvittem Rosettet a szobájába, finoman lefektetem, majd betakartam. Elmosolyodtam, majd résnyire nyitva hagytam az ajtaját, ha valami baj lenne az éjszaka fenn maradó kis idejében, meghalljam.
Megnyugodtam, hogy nem esett baja Rosettenek, miután Aion elment. Lefeküdtem az ágyra és én is elaludtam.
Szerda éjszaka volt a legnehezebb elaludnom a sebem miatt. A csütörtök esti lefekvés már könnyebben ment. Érdekes módon itthon voltam, és mégis olyan fáradt voltam, hogy amint letettem a fejemet a párnára azon nyomban elaludtam. Éjszaka közepén arra riadtam fel, hogy valaki figyel. Kinyitottam a szememet, először meglepődtem, majd a fegyverem után kaptam, de sajnos nem értem el, ugyanis a kedves kis vendégem hozzá vágott a falhoz, és ott is tartott. A sebem lüktetett a hirtelen jött mozdulattól.
- Aion – sziszegtem.
- Jó estét! Nagyon sajnálom, hogy felébresztettem, ilyen késői órában. Szeretnék néhány dolgot megtudakolni.
- Én neked egy árva szót sem mondok el! – préseltem ki magamból.
Ujjai megszorították a nyakamat.
Elmosolyodtam.
- Ha megölsz, akkor sem árulók el semmit – suttogtam már.
- Majd kiderül – mondta.
Hirtelen kivágódott az ajtó, és Chrno lépett be rajta.
- Aion! – kiáltotta.
Hallottam, hogy a többiek is közelednek a szobához.
Chrno már támadásba lendült volna, de Aion egy támadással a földre terítette őt és az ajtón belépő barátaimat is.
Visszanézett rám.
- Utoljára kérdezem meg, segítesz nekem vagy sem? – kérdezte, majd magához rántotta Azmariát a torkánál fogva.
Barátnőm fuldokolni kezdett.
- ELÉG! – sikítottam. – Mit akarsz?
- Rosette, ne mondj neki semmit - nyögte Azmaria.
Aion elmosolyodott, és barátnőmet a többiekhez vágta.
- Okos kislány – dicsért meg, az arcomat simogatva. – Nos, ott tartottam, hogy keresek valakit, aki.. – félbe szakította a mondani valóját, és kinézett az ablakon.
Szemei összeszűkültek.
- A pokolba! – káromkodta el magát. Visszanézett rám. – Ígérem, még később találkozunk, Mária Magdaléna. – Azzal köddé vált.
Leestem a földre. Éreztem, hogy a sebem felszakadt, és ömlött belőle a vér, de egyszerűen teljesen a sokk alá kerültem. A külvilág egy időre megszűnt körülöttem létezni.
„- Vajon, honnan tudta meg, hogy itt vagyunk?”
Aztán mozgásra és hangokra lettem figyelmes. Többen a nevemen is szólítottak. Pislogtam kettőt és kitisztult a látásom. Először Chrno aggódó arcát láttam meg, ami felderült, mikor ránéztem.
- Jól vagy? – simogatta meg az arcomat.
Az ő keze puha volt és kedvességet árasztott, míg Aioné gonoszságot. Megborzongtam.
- Igen, persze.
Óvatosan felsegített, és felültünk az ágyra. Közben a többiek is felálltak a földről. Rájuk pillantottam.
- Jól vagytok?
- Igen.
- Azmaria ellátod a sebemet? Felszakadt.
- Persze.
A fiúk addig kivonultak a szobából, míg barátnőim helyre hoztak. Kipillantottam az ablakon. Kint még teljes sötétség honolt.
„- Honnan tudhatta meg, hogy itt vagyunk?” – tettem fel a kérdést magamnak egyfolytában.
- Készen vagyunk.
- Köszönöm. Szeretnék lemenni, telefonálni.
A lányok felsegítettek, majd támogattak nehogy elessek. Kint a folyóson Chrno vett az ölébe, és sétált le az előszobába. Alfred várakozott ránk. Rápillantottunk.
- Uram, itt van egy fiatalember és egy hölgy, Önt keresik. Beengedhetem őket?
- Igen, köszönöm Alfred.
Kíváncsian néztünk az ajtó felé.
- Chrno, kik ezek? – kérdezte Satella az ékköve felé nyúlva.
- Amint belépnek, elmagyarázok mindent. Nem lesz semmi baj, Satella.
Kinyílt az ajtó, és egy férfi lépett be egy nő társaságában. Azonnal kiszúrtam. Démonok voltak. Chrno lábra állított, megfogta a kezemet, átölelte a derekamat, és közelebb sétáltunk az érkezőkhöz.
- Jó estét mindenkinek! Elnézést a késői zavarás miatt – szólalt meg a férfi kedvesen.
- Nektek is! Örülök, hogy megérkeztetek! Rosette, szeretném neked bemutatni Yurát és Rinkut, akiket múlthéten ismertem meg, mikor információkat gyűjtöttem.
„- Szóval ezek az új barátok.”
Elmosolyodtam.
- Örvendek, Rosette Christopher vagyok – ráztam kezet a két vendéggel.
Mivel Chrno bízott ezekben a démonokban, így én is és a többiek is megbíztunk bennük, ezért mindenki sorjában bemutatkozott. Még Satella is megenyhült.
- Fáradjanak beljebb – szólalt meg a nappali felé mutatva.
Mindenki megmozdult és a helyiség felé vette az irányt. Mi szép lassan sétáltunk be és foglaltunk helyet az érkezőkkel szemben a kanapén.
- Ne haragudj Chrno, hogy ilyen későn zavarunk, de ide fele jövet megéreztünk egy démont, így jobbnak láttuk mégis ide sietni.
- Épp jókor jártatok erre. Aion itt volt.
- Hogyan? – lepődtek meg. – Mit akart itt?
- Azt még mi sem tudjuk. Éjszaka közepén tört rám, mikor aludtam. Egyikünk se tudott védekezni. Én azt nem tudom megérteni, hogy hogyan talált ránk, hisz ez a terület nem tartozik a Rendhez. Mindig azt hajtogatja, hogy keres valakit, de mire kiderülne, hogy kit, állandóan felszívódik – mérgelődtem.
- Mi sem jutottunk semmire az elmúlt időben. A felsőbb körökbe egyszerűen most nem lehet bejutni, bármivel is próbálkoztunk. Aztán néhány nappal ezelőtt valami gonosz erő mozgásba lendült – mondta Yuka.
- Igen, azt én is éreztem.
Egy ideig még a beszélgetésre figyeltem, majd Alfrédet megkértem, hogy hozza nekem oda a telefont. Feltárcsáztam a Rendet, ahol az ügyeletes vette fel. Azonnal Kate nővért kértem. Amint kapcsolták és felvette a nővér, elmeséltem a történteket. Teljesen ledöbbenve állt a dolgok előtt. Megkért minket, hogy reggel fáradjunk be mindannyian, és majd akkor ott mindent részletesen elmesélünk. Kimerülten dőltem hátra a fotelben, csukott szemekkel.
- Fáradt vagy. Aludnod kéne – szólalt meg mellettem Chrno.
- Nem sokára itt van a reggel – ásítottam, már félig aludva.
Éreztem, hogy felvesz a karjába, de már nem sok erőm volt tiltakozni. Yuka és Rinkun elmosolyodtak a párosunkon.
(Chrno szemszöge)
- Ha nem haragszotok, elteszem aludni, nagy szüksége van rá. Súlyos sebet szerzett az Aionnal való harcban tegnapelőtt.
- Komolyan? – néztek ránk hitetlenkedve.
- Igen. Rosette, Azmaria és Joshua a Magdaléna Rend tagjai. Gondolom már hallottak erről a rendről.
Bólintottak.
- Démonok irtásával foglalkozik. Mégis, egy démon barátja, vagy inkább több, mint barátja? – kérdezte óvatosan Rinkun.
Elmosolyodtam.
- Rosette és én egy véletlen folytán találkoztunk. Nagyon régóta ismerjük egymást, és már nagyon sok mindenen mentünk keresztül együtt – válaszoltam Rosette békés arcát figyelve. – Ő volt az, aki helyes útra térített, miután leváltam Aion csapatától. Gondolom hallottatok a két évvel ezelőtt történt dologról, amit Aion próbált végre hajtani – szomorodtam el az emlékre.
Mindketten bólogattak.
- Rosette volt, akit felhasznált akkor, ugyanis Rosette viselte a stigmákat, így hamar kiderült, hogy ő nem más, mint Mária Magdaléna.
Csodálkozva és hitetlenül néztek a karjaimban alvó lányra.
- S kiderült már, hogy Aion mire készül most?
- Idáig csak annyit tudtunk meg, hogy a bukott nem más, mint Satanael az angyal, akit száműztek a mennyből. A feltámadását tervezi, de úgy látszik, szüksége van valakire, aki segíti a tervében. Úgy gondolom, hogy nem csak Aion keresi azt a személyt, hanem több tucat démon is. Idő kérdése és szerintem megtalálják az illetőt. Hogy utána mi lesz, azt még én sem tudom, ha megbocsátotok, tényleg felmennénk.
- Menj csak nyugodtan! Jó éjszakát! – köszöntek el.
- Alfred, kérem, szállásolja el barátainkat a vendégszobákban – szólalt meg Satella.
- Természetes, asszonyom.
Hálásan néztem Satellára. Felvittem Rosettet a szobájába, finoman lefektetem, majd betakartam. Elmosolyodtam, majd résnyire nyitva hagytam az ajtaját, ha valami baj lenne az éjszaka fenn maradó kis idejében, meghalljam.
Megnyugodtam, hogy nem esett baja Rosettenek, miután Aion elment. Lefeküdtem az ágyra és én is elaludtam.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)