(Rosette szemszöge)
Kora délután már az egész Rend felfegyverkezett egy esetleges támadás esetére. A stratégiák készen voltak, az összes fegyver kéznél volt, hogy azonnal használni tudjuk, ha itt az idő. Megnéztem azt a szobát, ahol el leszek zárva. Egy ablaka sem volt. Egy széket azért hozattam, hogy ne kelljen állnom. Yukával megbeszéltük, hogy ő kint fog állni az ajtó előtt és ő fog majd kiengedni, ha vége van mindennek. Sajnos még az adóvevő sem működött lent a föld alatt, így még a kapcsolatot sem tudtam tartani Chrnoval. Én is magamhoz vettem még egy fegyvert a biztonság kedvéért, ha netán bejutnának a szobába. Az ebéd nyugalomban telt el. Kate nővér három csoportra osztotta az embereket. Az első csoport állandó készültségben volt. A második pihent, míg a harmadik készen létben állt. Bejártam az egész Rend területét, megfordultam mindenhol és megköszöntem a segítségüket. Sokan visszamosolyogtak rám. Bíztak bennem, hogy megmentem őket a pusztulástól, a kegyetlen haláltól. A kertben sétáltam, mikor a fejem felett egy árny suhant el. Felnéztem az égre és egy démont pillantottam meg. Azonnal a mikrofonhoz nyúltam.
- Chrno! Készüljetek, itt vannak! – mondtam és közben elővettem a fegyveremet.
- Azonnal ott vagyunk! Menj le a szobába! – hallottam meg Chrno hangját a túl végről.
Aztán mellettem becsapódott valami. Hatalmas porfelhő alakult ki. Köhögtem. Mikor sikerült már átlátni a felhőn, egy magas démont pillantottam meg.
- Nyertem! – kiáltotta el magát! – Magtaláltam a lányt! – mondta és rám mosolygott.
- Basszus! – nyögtem és leadtam két lövést és az épület felé kezdtem el rohanni.
Két árny röpült el fölöttem, és értek földet a hátam mögött. Megfordultam. Rinkun és Chrno állt szemben a démonnal. Újabb alakok tűntek fel a démon mögött. A Rend tagjai is kiözönlöttek az épületből, kezükben fegyverekkel.
- Rosette, menj a megbeszélt helyre! – sandított hátra Chrno.
Bólintottam, majd lassan hátrálni kezdtem, bár a szívem mást diktált. Maradni akartam és harcolni akartam a többiek oldalán, móresre tanítani a démonokat, de betartom a szavamat. Megfordultam és az épület felé kezdtem rohanni. Lefutottam a pincébe, ahol már Yuka várt. Beléptem a szobába, majd becsukta mögöttem az ajtót. Leültem a székre és türelmesen vártam, hogy vége legyen az első csatának. Talán tíz percig ültem, majd felálltam és faltól falig sétáltam idegeskedve.
(Chrno szemszöge)
A szemem sarkából láttam, hogy Rosette épen eléri az épületet, ami megnyugvással töltött el.
Szembe fordultam a démonokkal.
- Álljatok el az utamból! - mondta az elől álló démon. – Vagy átadjátok a lányt harc nélkül és mi már itt sem vagyunk – felelte nevetve.
- A lány itt marad nálunk – sziszegtem dühösen.
A démon rám vicsorított, majd rám vetette magát. Harcolni kezdtünk. Egymás után mértem rá a támadásokat, de mindig kivédtem. Rinkun is neki támadt egy démonnak. A maradék hármat pedig a Rend emberi vették tűzbe. Mindenki harcolt. Minden figyelmemet a démonra koncentráltam. Egy ideig úgy látszott, hogy le tudom majd győzni, míg hátulról egy másik démon meg nem támadt. Egyszerre mértek rám támadást, ami nem tudtam kivédeni. Hatalmas erővel csapódtam be a földbe. Az oldalam nagyon fájt és vérzett is. Feltérdepeltem. Éreztem, hogy valaki közeledik. Felnéztem. Egy démon repült felém. Újabb támadást indított felém, ami elől nem tudtam elugrani, így a mellkasomat eltalálta. Felkiáltottam a fájdalomtól, majd elvesztettem az eszméletemet.
(Rosette szemszöge)
Itt lent semmi felé zajt nem hallottam. Aggódtam a többiekért, hogy mi van velük, nem-e esett bajuk?? Talán egy félóra múlva nyílt ki az ajtó. Azonnal felpattantam és kirohantam. Egy férfi állt Yuka mellett. Mellé léptem.
- Hogy van? Megsebesült? – kérdeztem kedvesen.
- Köszönöm szépen, jól vagyok.
- Örömmel hallom. Menjen, pihenjen le. Yuka menjünk – szóltam és elindultam felfele a lépcsőn. Barátnőm követett.
Fent a felszínen füst, hamu és sebesültek tárult a szemem elé. Azonnal a sebesültekhez rohantam és elláttam a sebeiket. Mindannyian megköszönték és rám mosolyogtak. Barátaim keresésére indultam. Először Azmariára és Joshuára bukkantam rá, akik a sebesülteken segítettek.
- Jól vagytok? – kérdeztem.
- Igen.
- Satella és Chrno?
- Satella elment Remington tiszteletessel helyre hozni a kaput. Chrno pedig….- mondta volna, míg valaki közbe nem szólt.
- Rosette nővér! –hallottam meg Kate nővér hangját.
A nővérhez fordultam.
- Igen?
- Kérem, jöjjön velem – mondta szomorúan.
Mellé léptem.
- Történt valami?
- Kérem, kövessen – válaszolta.
Elindult, én pedig követtem. Szemeimmel még mindig Chrnot kerestem. Azmaria nem árulta el, hogy merre van. Kate nővérrel besétáltunk az épületbe és a sebesült részleg felé vettük az irányt. Kezdett valami nem stimmelni. Végül megálltunk egy ajtó előtt. Az ablakon nem láttam be, mert a reluxa le volt engedve.
- Most magára hagyom – felelte halkan a nővér és elment.
Az ajtóra néztem, majd megfogtam a kilincset és lenyomtam. Az ajtó kinyílt és én a számhoz kaptam a kezemet, nehogy elsikítsam magamat. A szobában Chrno feküdt a beteg ágyon, eszméletlenül. Testét több tíz kötés borította, melynek legtöbbje már lassan átázott.
A könnyeimet már nem tudtam visszafojtani, így szabad utat engedtem nekik. Remegő lábakkal közelebb léptem az ágyhoz.
- Chrno – suttogtam elcsukló hangon.
Finoman megfogtam a kezét. Hangosan felsírtam. Nagyon féltem és aggódtam, hogy vajon Chrno jobban lesz-e?
Közelebb húztam egy széket és leültem. A könnyeim már teljesen eláztatták az arcomat, de nem érdekelt. Csendben ültem és figyeltem Chrnot. Egy idő után bejött az orvos, hogy lecserélje a kötéseit. Addig én kivonultam a szobából. Kint Rinkun és Yuka várakozott.
- Hogy van? –kérdezte Yuka.
Elé léptem, átöleltem, majd sírásban törtem ki. Percekig csak zokogtam, Yuka pedig kedvesen simogatta a hátamat. Mikor kicsit megnyugodtam, elengedtem barátnőmet és leültem a padra.
- Rosszul néz ki. Nagyon sok sebe van és mindegyik vérzik. Nehezen lélegzik, arca sápadt. Félek, hogy elveszítem őt – mondtam és újból sírni kezdtem.
- Ne mondj ilyeneket! Chrno erős, fel fog épülni! – válaszolta barátnőm, majd átölelt és addig maradtunk így, míg egy kicsit meg nem nyugodtam. Egy ideig csak néztem ki a fejemből, majd Rinkunra néztem.
- Hogyan történt?
A férfi nem felelt.
- Rinkun, hogyan történt? – kérdeztem egy kicsit erőteljesebben. – Ki tette ezt Chrnoval?
Rinkun nagyot sóhajtott.
- Öt démon volt összesen. Igazság szerint nem tudom, hogy hogyan történhetett, de egyszer csak az egyik pillanatban Chrno kötött ki eszméletlenül a földön. Ketten támadtak rá, de még épp időben értem oda a többi nővérrel és atyával együtt.
- Köszönöm. Köszönöm, hogy elmondtad és, hogy a megmentésére siettél.
Már épp válaszolni akart, amikor kinyílt Chrno ajtaja és a doktor kilépett. Mindhárman odasiettünk.
- Hogy van? – kérdeztem aggódva.
- A sebei nagyon lassan gyógyulnak, az állapota stabil, de nem tudom, hogy felébred-e valaha.
Az utolsó szó szíven ütött.
- Köszönöm – köszöntem meg azért hálásan.
Még intettem barátaimnak, majd visszamentem a szobába. Visszaültem a székre, megfogtam Chrno kezét és vártam, hogy felébredjen.
(Aion szemszöge)
A hétfői nap nagyon gyorsan eltelt. A három jó madárral egész nap otthon pihentünk és vártuk az estét, hogy megtudjuk, hogyan járt el az első csapat. Igazság szerint nem láttam sok esélyét, hogy a lányt ma elfogják. Főleg, hogy mellette van Chrno is, aki biztosan nem tágít mellőle egy lépést sem. Gondolom a Magdaléna Rend is Rosette Christopher mellé állt, így még nehezebb lesz az elrablás.
Pontban éjfélkor volt találkozó az elhagyatott raktár épületben. Mikor már mindenki ott volt, akkor jelent meg csak a Sátán.
- Szép estét mindenkinek.
A helyiségben mindenki meghajolt.
- Sajnálattal kell közölnöm, hogy az első csapat elbukott. A lányt nem sikerült elrabolniuk, így további jelentkezőket várok, akik elhozzák elém a lányt.
Az épületben megint egy csomóan feltették a kezüket. Most a Nagyúr három magas, izmos démont választott ki.
- Remélem, ti nagyobb szerencsével jártok, mint az előző csapat. Sok sikert kívánok. Minél előbb hajtsátok végre a feladatot!
A három démon fejet hajtott, majd távoztak.
- Kérnék, még egy csapatot, egy másik ügy érdekében.
Újabb jelentkezők voltak, mire a Sátán négy fiatal démont választott ki.
- A többiek távozhatnak. Majd üzenek, hogy mikor lesz a következő találkozó.
Mindenki oszlani kezdett, csak mi és négy démon maradt ott. Aztán olyan dolog történt, amire nem számított egyikünk sem. A Nagyúr elszívta a négy démon erejét és lelkét. A csapatommal egyet hátrébb léptünk.
- Nem kell félnetek, rátok nem fáj a fogam. Szükségem van az életerejükre, hogy itt lehessek – nevetett fel gonoszan. – Ti az utolsó csatában fogtok fontos szerepet kapni, és ha győzünk, királyként fognak titeket kezelni. Menjetek ti is haza! Majd szólok, ha szükségem van rátok.
Mindannyian meghajoltunk és távoztunk a raktár épületből.
- Atyám, milyen gusztustalan volt – mondta Gou, mikor már a lakás utcájában jártunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése