18.fejezet: Az utolsó támadás

Rosette szemszöge)

A Chrnoval való békülésünk óta eltelt egy hét, úgy hogy senki nem támadt meg minket. Egyre valószínűbb volt, hogy lassan vége lesz mindennek. Éreztem, hogy a következő harc lesz az utolsó is. Mindenki folyamatos készen létben állt. Én nem hagyhattam el a Rend területét, még kísérettel sem. Satella is visszajött az üzleti tárgyalásból, így ő is folyamatosan segédkezett, ahol tudott.
Chrnoval próbáltunk annyi időt együtt tölteni, amennyit csak lehetet. Akár órákra képesek voltunk eltűnni az emberek szeme elől, de persze a Rend területén maradtunk, bent az erdőben. Most is egy faágon ültünk és a madarak csicsergését hallgattuk.
- Nem tudom, de úgy érzem, hogy nem sokára eljön az utolsó csata – szólaltam meg.
- Én is ezt érzem. Szeretnék örökre leszámolni Aionnal és a csapatával egyszer és mindenkorra.
Elmosolyodtam. Már én is szerettem volna túl lenni ezen a dolgon és békében élni Chrnoval egy csendes, nyugodt helyen. Ez volt minden vágyam, ha már az első életemben nem sikerült. Muszáj túlélnem és a többieknek is. Velük együtt szeretnék megöregedni, nézni, ahogy Satella vagy Joshua gyerekei rohangásznak a kertben. Egy olyan jövő lebegett a szemeim előtt, ami csak egy napon vagy talán órákon múlott.
- Min gondolkozol ennyire? – szakított ki a gondolataimból Chrno.
- Semmin, csak úgy elbambultam – válaszoltam a szemeibe nézve.
Nem akartam elrontani a kedvét az én rossz és baljóslatú gondolataimmal.
- Merre vagytok, fiatalok? - szólt bele Yuka a fülhallgatóba.
Mindketten felsóhajtottunk.
- Egy olyan helyen, ahol senki nem zavar meg minket – válaszolt vissza Chrno.
- Értem. Sajnálom, de meg kell, hogy zavarjalak titeket, mert szükségünk lenne rátok. Remington tiszteletes beszélni szeretne mindnyájunkkal.
- Megyünk – válaszoltam most én.
Felnéztem Chrnora sajnálkozva. Neki se tetszett a dolog, de muszáj volt menni. Még homlokon csókolt, majd az ölében velem felröppent a levegőbe, ki az ágak közül. A nap fényesen ragyogott, amikor földet értünk a füvön. Szép lassan elindultunk Kate nővér szobája felé. Mikor beléptünk már a szobába, már ott volt Remington tiszteletes, Kate nővér, Satella, Yuka és Rinkun. Miután becsuktuk az ajtót és közelebb sétáltunk az asztalhoz, amin egy térkép volt kiterítve, majd Remington tiszteletes megszólalt.
- Több helyről jelentették, hogy démon csoportok tűnnek fel az éjszaka közepén a város más-más pontjain – mondta és egy-egy városrészre mutatott. – A jelentések arról is beszámolnak, hogy ezek a démonok mindig egy bizonyos raktár épületbe mennek be, majd távoznak a hajnali órákban.
Remington fotókat terített szét az asztalon. Legtöbbjük a démonokról készültek, a többi pedig a raktárról. Kiszúrtam egy fényképet. Felemeltem. A képein Aion volt a három másik társával együtt.
- Minden jel arra mutat, hogy gyülekeznek és készülnek valamire.
- Mennyi időnk lehet még? – kérdezte Yuka.
- Nem tudjuk. Talán napok vagy hetek, de nem tudja senki biztosan.
- Megtámadni őket nem lenne tanácsos, mert akkor meg itt nem maradna senki és védtelenek lennénk – szólalt meg Rinkun.
- Igen, ez igaz – helyeseltem én is.
- Szerintem is maradjunk itt, itt többen vagyunk, nagyobb a védekezési rész és esélyünk van visszatámadni is. Az emberekről se feledkezzünk meg. Rájuk még nagy szükségünk lesz – mondta Chrno.
Mindenki bólintott.
- Most csak annyit tehetünk, hogy várunk – mondta Kate nővér.

Nem sokat kellett várnunk, ahogy gondoltuk.
Másnap a lányokkal épp kint a szabadban, a padnál beszélgettünk, mikor megszólalt a jelző.
- Figyelem, emberek! Mindenki készenlétbe! – hangzott a parancs a hangszórókból.
Azonnal felpattantunk és az épület felé kezdtünk el futni, mikor valami becsapódott előttünk. Mindannyian egy pillanatra hátrahőköltünk.
- Menjetek! Fussatok! – kiáltottam a lányokra, majd megfordultam és tüzet nyitottam a felbukkanó démonokra.
Láttam, hogy több atya is letérdepel mellém és tüzelni kezdtek. A levegőben Chrno bukkant fel. A kezét nyújtotta, én pedig elkaptam. Felhúzott és az épület felé röpültünk. Földet értünk, majd lábra állított. Bólintottam, majd elindultam a búvóhely felé, de Chrno megállított. Megfordított, mélyen a szemembe nézett, majd szenvedélyesen megcsókolt.
- Szeretlek – suttogta, mikor ajkaink elváltak.
- Én is.
- Menj! – mondta, megfordult és felröppent az égbe, Rinkun mellé, s együtt lendültek támadásba.
Lerohantam a lépcsőn az alagsorba, ahol már Yuka várt türelmetlenül. Még a kezembe nyomott egy fegyvert, majd bezárt a szobába.
Egy ideig fel-alá járkáltam a szobában, majd letérdepeltem és imádkozni kezdtem.
„- Kérlek, Uram…..”

(Chrno szemszöge)

A támadó démonok nagyon sokan voltak. Mindenkire jutott bőven. Amikor egy ember bajba jutott azonnal segítettem neki. Rinkun és a többiek is fáradatlanul küzdöttek. Megláttam valamit. Odaröppentem. Anna, Rosette barátnője megsérült.
- Jól vagy? – kérdeztem.
- Igen, jól – válaszolta, de az arca falfehér volt a fájdalomtól.
- Gyere, biztonságba viszlek – mondtam és felvettem az ölembe és biztonságos helyre vittem.
- Köszönöm – mondta hálásan.
Bólintottam, majd felrepültem az égbe.
- Chrno! – hallottam meg egy ismerős hangot.
Megfordultam és azonnal el is találtak, aminek következtében a földön kötöttem ki. Lassan megmozdultam. Felnéztem az illetőre.
- Aion – mondtam mérgesen.
- Régen találkoztunk, régi barátom. Mondd, még mindig nem akarsz csatlakozni hozzánk? – kérdezte.
- Nem! – ordítottam és rátámadtam.
Kacagva védte ki. Újból rátámadtam.
- Add fel, Chrno! – mondta gúnyos vigyorral az arcán.
- Soha! – kiáltottam.
Támadás, támadást követett. Végül közelharcra került sor.
- Ha átadod a lányt, akkor mindenkit életben hagyunk. Nekem csak ő kell!
- Ne merj hozzá érni egy ujjal se! – kiáltottam.
- Márpedig meg fogom tenni. S mintha jól értesültem róla, akkor pillanatokon belül meg is teszem – felelte, majd egy erősebb támadást küldött rám, amit nem tudtam kivédeni, így újból a földön kötöttem ki. Aion két társa felrángatott a földről, a szarvamat szorongatva. A földön minden embert lefegyvereztek és földre kényszerítettek, még Rinkunt is. Aion az ajtó felé biccentett. Odanéztem és halálra rémültem.

(Rosette szemszöge)

Miután több imát is elmondtam a szeretteimért és azokért az emberekért, akik az életüket veszélyeztették miattam, újból járkálni kezdtem föl-alá. Aztán hangokra lettem figyelmes. Először beszélgetésre, majd kiabálásra. Végül kivágódott az ajtó és Yuka repült be rajta eszméletlenül, s zuhant a földre.
- Yuka! – kiáltottam aggódva és hozzárohantam. Fejét az ölembe raktam.
- Rohanj, Rosette! Menekülj! – mondta elhaló hangon.
Elővettem a fegyvert a két démonra céloztam, de azonnal le is engedtem, mikor megláttam, hogy egy nővért szorongatnak.
- Tedd le szépen azt a fegyvert és akkor nem bántjuk! – mondta az egyik.
Úgy tettem, ahogy kérték.
- Ügyes kislány. S akkor most szépen felállsz és velünk jössz – parancsolta a másik.
Nem volt mit tennem, úgy tettem, ahogy kérték. Nem szerettem volna, ha a nővér megsérült volna. Lassan felálltam és elindultam feléjük. Végül a nőt elengedték és karon ragadtak. A lépcső felé kezdtek el tuszkolni. Mikor felértem egy pillanatra elvakított a nap, aztán körbe pillantottam. Az emberek a földön térdepeltek megadva magukat. Láttam Rinkunt, akit hárman fogtak le a szarvánál fogva, nehogy elszökjön. A két démon Aion felé lökdösött, aki Chrno mellett. Aggódva néztem Chrnora, ő meg vissza rám. Több sebből vérzett. Szemei félelmet és aggodalmat tükröztek.
Végül megállítottak Aion előtt.
- Üdvözletem, Rosette Christopher – mondta mosollyal az arcán. – Mielőtt bármit is tennél, figyelmeztetlek, ha valami szabadulási kísérletet próbálsz meg, akkor mindenkit megölök és a sort Chrnoval fogom kezdeni – közölte velem és a kezét végig húzta az arcomat.
Én azonnal elhúzódtam. Az érintésre Chrno is felhördült.
- Látod, Chrno, több ujjal is hozzá nyúltam.
- Aion! – sziszegte dühösen.
- Igazán sajnálom, de én felajánlottam a lehetőséget, hogy csatlakozz hozzánk, de te nem éltél vele, Chrno. Sebaj, majd egyszerre fogsz elpusztulni az összes emberi lénnyel együtt, mikor a Nagy Úr végre hajtja a tervét. No, de ne is húzzuk az időt. Őkegyelmessége már várja a kisasszonyt! – mondta Aion, majd intett egy démonnak, aki megkötözött, majd a hátára dobott.
A démon emelkedni kezdett a földtől.
- Mindenkit öljetek meg! – adta ki az utasítást Aion.
- NE!!!! – sikítottam, majd láttam, hogy egyszerre több démon is támadást indít a földön levőkre.
- Ne! Chrno!! – üvöltöttem kétségbeesetten.